A védekezésre kell összpontosítanunk

   

A Fehérvár AV19 könnyed, jó játékkal nyerte az elődöntőt a Miskolc ellen, vasárnap sokkal nehezebb dolga lesz. Először játszik döntőt az emléktornák történetében az Olimpija.

Rob Pallin már az emléktorna előtt elmondta, a Fehérvárnak a saját játékával kell foglalkoznia. Nagyon fontosnak nevezte a szombati mérkőzést, amelyen a negyedik sorban összerakta a juniorcsapat első sorát, a Kocsis, Erdély, Vincze trió pedig az 5. percben megszerezte a vezetést csapatának.

“Jó játékot várok a csapattól és szeretném, ha a védekező játékban előrelépnénk. Vannak olyan játékosaink, akik bármikor tudnak gólt ütni, ezért mindenekelőtt a védekezésre kell összpontosítanunk. Ha a védelmünk jól működik majd, akkor előrejátékban is könnyebb dolgunk lesz, hiszen minden egyes támadás a védekezéssel kezdődik.”

Pallin ezen megállapítása az egész szezonra igaz lehet, a védekezőjáték minden csapatsportban kulcskérdés, de a klubnál mindenki tisztában van vele, ez most a Volán gyenge pontja. Vasárnap komolyabb teszt következik, és ne feledjük, két gólt a Miskolctól is kapott a Fehérvár.

Márpedig az Olimpija a Graznak lőtt négyet, kemény döntőre van tehát kilátás. A 18 órakor kezdődő mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

A teljes galériát ide kattintva nézhetik meg.

A MOL ligás csapatról se feledkezzünk meg, a Miskolc vasárnap 15 órakor javíthat, a bronzmérkőzésen a Graz lesz az ellenfele. Komoly falat ez is Majoross Gergely csapatának. A fiatal edző így értékelte az első találkozót: “Korábban többször mondtam, hogy azért kell erősebb ellenfelek ellen játszanunk, hogy rávilágítsanak a kijavítandó hibáinkra. Ma ez nagyon hangsúlyosan megtörtént. Minden gólunkat komoly hiba előzte meg, de még inkább probléma volt, hogy úgy tűnt, megilletődötten játszunk. Vannak rossz szokásaink a koronggal, amelyeket le kell küzdenünk, ha sikeresek akarunk lenni. Örülök, hogy ezeket a hibákat felszínre hozta a mérkőzés. Ez sokkal hasznosabb volt, mintha egy gyengébb ellenfelet megvertünk volna egy gyenge meccsen. Minden játékosnak meg kell értenie, hogy sokkal okosabban, pontosabban kell játszanunk.”

A 6. Ifjabb Ocskay Gábor-emléktorna programja:

szeptember 6., 16.00 Graz?Olimpija Ljubljana 1-4
szeptember 6., 19.00 Fehérvár?Miskolc 9-2
szeptember 7., 15.00 Graz?Miskolc
szeptember 7., 18.00 Fehérvár?Olimpija Ljubljana (Sportklub Tv, élő)

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum