A Vienna Capitals a 4. BL-meccsét is megnyerte

   

A Bajnokok Ligája negyedik fordulójának első napi mérkőzései roppant szorosra sikerültek. A Kassa megszerezte első pontjait, Széligéknek és Sofronéknak ez nem sikerült.

A Briancon hazai pályán fogadták a Geneve-Servette csapatát és jól is kezdték a meccset, hiszen az első harmadban 1-0-s vezetésre tettek szert. A második felvonást azonban pocsékul kezdték, az első percben 8 másodperc alatt kaptak két gólt, ráadásul egyenlő létszám mellett, így 40 másodperc elteltével máris a genfiek vezettek. Ezt követően emberelőnyből még háromszor mattolták a hazaiakat, egyszer lőttek 5-5-ben, egyszer pedig emberhátrányban is, amire a Briancon csak egy góllal tudott felelni, így végül 7-2-re győzött a Servette.

A forduló mérkőzéseire ugyanakkor nem a nagyarányú győzelmek voltak jellemzőek. 13 meccset játszottak ugyanis szombaton, ebből három esetben büntetők, hat alkalommal pedig mindössze egyetlen gól döntött. A Kassa például 4-3-ra nyert a Liberec ellen, megszerezve ezzel nem csak első győzelmét, de első pontjait is. A B csoportban a Bécs folytatta kiváló szereplését, ezúttal a Farjestad ellen sikerült nyerni büntetőkkel 2-1-re idegenben. A csoportkörből hátralévő két meccsen a szombaton a Valerenga ellen győző és ezzel a második helyre feljövő, 7 pontos Zürich-hel játszanak, ha e két meccsen hoznak két pontot, máris csoportelsők és továbbjutók, de 11 pontjukkal az öt legjobb második hely megszerzése is sanszos.

A D csoportban a holtversenyben élen álló svájci Fribourg-Gottéron és a cseh Zlin csapott össze Fribourgban. A rendes játékidő 60 perce alatt nem tudtak dönteni és mivel a hosszabbítás nem hozott gólt, így jöhettek a büntetők, amelyben a svájciaknak volt több szerencséjük, minimális előnyre téve szert a továbbjutásért folyó versenyfutásban. Az E csoportban a Stavangernek végig volt esélye az élen álló Trinec ellen, de nem sikerült a bravúr, 3-2-re nyertek a vendégek. A Bern?Tappara mérkőzésen a hazaiak nyolc perccel a találkozó vége előtt már 3-0-ra is vezettek, azonban a finneknek ennyi idő is elég volt az egyenlítéshez. Végül azonban a hazaiak örülhettek, hiszen a büntetők nekik ment jobban.

A G csoportban a Mannheim második hazai vereségével kiszállt a további küzdelmekből, ezúttal a Vaxjőtől kapott ki 2-1-re. Hogy a csoportelső Sparta Praha se érezhesse kényelemben magát, arról a KalPa gondoskodott, amely Prágában nyert 3-2-re. Első a Sparta 8, második a KalPa 7, harmadik a Vaxjö 6 ponttal, a Mannheimnek 3 pont jutott eddig.

A H csoportban kétcsapatosra szűkült az élmezőny, miután a SaiPa 5-2-re, a Zug 3-2-re nyert az Ingolstadt és a Vitkovice ellen hazai pályán. A svájci csapatnak 9, a finnek 8 pontja van két fordulóval a csoportkör vége előtt. A J csoportban folytatódik a svéd bajnok Skelleftea és a HIFK közötti küzdelem, mindkét csapat papírforma győzelmeket aratott hazai pályán. Előbbi a Krefeld ellen győzött 4-0-ra, utóbbi a SonderjyskE csapatát múlta felül 10-1 arányban. A Skellefteának 12, a HIFK-nek 11 pontja van, az utolsó körben egymás ellen dönthetik el a csoportelsőség kérdését. A pont nélkül álló Sofronék pedig az egy pontos dán bajnok ellen javíthatnak.

Az eredményeket és az online jegyzőkönyveket itt tekinthetik meg, a csoportok állásáért pedig ide kattintsanak.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum