Fehérvár?Miskolc 9-2

   

Az Ifj. Ocskay Gábor-emléktorna első napján nem volt egy súlycsoportban a két magyar csapat, a mérkőzés legnagyobb részében a Fehérvár gyorsabb, agresszívebb és fegyelmezettebb hokit játszott. Lovecchio mesterhármast ért el, összesen öt ponttal zárt.

A Fehérvár hamar eldöntötte a mérkőzést, hiszen a hatodik percben már 2-0-ra, kilenc perc elteltével pedig 4-0-ra vezetett. A Miskolc a mérkőzés legelején igyekezett beleállni a mérkőzésbe, azonban a két bekapott gól láthatóan megfogta a csapatot. A harmadik gól után időt is kért Majoross Gergely, azonban kívülről most nem lehetett belenyúlni a mérkőzésbe, fél percen belül érkezett a negyedik hazai gól. A gólgyártást a fiatal sor kezdte, Kocsis volt eredményes, majd belendültek a légiósok, Lovecchio két akciót maga fejezett be, a harmadik találatnál előkészítő volt. A negyedik találat után kevésbé lett sürgős a Volánnak, amely azonban így is kézben tartotta a mérkőzést. Egészen a 18. percig, amikor egy gyors kontra végén Metcalfe lőtte be Nagy Krisztián passzát, 4-1-re szépítve az állást. A Miskolc előtt ráadásul megvolt a lehetőség a további zárkózásra, azonban az Orbán ellen megítélt kiállítás alatt egyszer Sarauer, egyszer Lovecchio mehetett el ziccerben, mindkét lehetőség kimaradt.

A második játékrész Nagy Krisztián áthúzódó 2+2 perces áthúzódó kiállításával indult, melyből a Volán a 48. másodpercben be is talált, Lovecchio passzából Marino volt eredményes. A játék képe ugyanolyan volt, mint az első harmad elején, nagy volt a hazaiak fölénye, sorra alakították ki a helyzeteket, a Jegesmedvék többször csak szabálytalanság árán tudták útját állni rohamaiknak. A 26. percben Banham passzolt az egész meccsen nagyon aktív Bartalishoz, aki kapásból lőtte ki a bal felsőt. A gól után Bálizst Zemlak váltotta a vendégek kapujában. A harmad felénél kijött a nyomás alól a Miskolc, hosszabban sikerült a Volán harmadában tartani a korongot, a kaput ugyan nem sikerült veszélyeztetni, de az extra erőfeszítésnek így is meglett a jutalma egy kétperces előny formájában, Szirányi használta a könyökét. Az előny végén a vendégeknek sikerült is belőni a második góljukat, ismét Nagy Krisztián készített elő, ezúttal Boyle volt a befejező ember. A gól után a Volán ismét átvette az irányítást, a fölényt a 35. percben Magosi váltotta gólra Sikorcin passzából, majd három perccel később Marino ugratta ki Lovecchiót, aki nem hibázott, megszerezte saját maga harmadik, csapata nyolcadik gólját.

ioge

A harmadik harmadban sikerült a Miskolcnak megvalósítania azt, amiben a szakvezetés és a szurkolók reménykedtek a mérkőzés előtt, teljesen egyenrangú ellenfelei voltak a 8-2 után kissé talán kiengedő Fehérvárnak. Az biztos, hogy ebben a játékrészben sikerült legközelebb férkőzniük a hazaiakhoz. Ezzel együtt a Volán továbbra is uralta a meccset, Zemlak többször óriási helyzetben hárított, de Rajnának is akadt dolga bőven a túloldalon, miközben az iram egy jottányit sem csökkent. Jól mutatja a miskolciak helytállását, hogy az első gólra az 53. percig kellett várni, amikor Banham tálalt Maciashoz, aki szépen lőtte ki a hosszú felsőt. A hátralévő hét és fél percben mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, de az eredmény már nem változott, 9-2-re nyert a Fehérvár.

Az Emléktorna délutáni mérkőzésén a Ljubljana 4-1-re legyőzte a Grazot. Pesjak már a harmadik percben vezetést szerzett a szlovéneknek, amit az osztrákok Walker révén a hetedik percben kiegyenlítettek ugyan, de másfél perccel később Hocevar is eredményes volt. Ezt követően 40 percig nem esett gól, a 49. percben White növelte a ljubljanaiak előnyét, majd az 56. percben Music állította be a végeredményt.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum