Sofron hozza a pont per meccs átlagot

   

Ezzel együtt nem volt jó napjuk a nullpontos csapatoknak, a Mannheim kivételével egyikük sem tudott előrébb lépni, így a Briancon és a Krefeld sem. Sofron csapata legeredményesebbje.

A HIFK esélyt sem adott a Krefeldnek Helsinkiben. Különösen a 21 éves Partanen volt elemében Hári János tavalyi csapatában, aki két gólja mellett egyszer előkészítő is volt. Az első harmadot 2-0-ra nyerték a finnek, a második harmad elején még egy gólra fel tudott zárkózni a Krefeld, hiszen a 22. percben a második sor volt eredményes, Sofron István megszerezte harmadik gólpasszát is, senki másnak nincs 3 pontja csapatából. Ekkor azonban belehúzott a HIFK és négyszer is betalált, 6-1-re megnyerve a mérkőzést.

Széligék sem jártak sokkal nagyobb szerencsével a Villach otthonában, ahol 4-1-es vereséget szenvedtek. 35 perc után a Villach már 4-0-ra ment. De nem sikerült a pontszerzés a Kassának sem, amely Liberecben kapott ki 3-2-re. A Vienna Capitals viszont folytatja jó sorozatát és továbbra is hibátlan, miután Oslóban verte a Valerengát 2-1-re. Az is igaz ugyanakkor, hogy a csoport leggyengébb csapata ellen már mindkét mérkőzésén túl van Tom Pokel együttese. A játéknap leggólgazdagabb találkozóján a Frölunda 7-3-ra verte a Geneve-Servette-et, így ebben a csoportban három hatpontos csapat van már a Villachhal együtt. A Zlin hosszabbításban kapott ki a Fribourgtól, miután a rendes játékidő 2-2-vel ért véget.

A játéknap talán legnagyobb meglepetését a Trinec szállította, amely Bernben tudott nyerni 4-0-ra, győzelmével át is vette a vezetést csoportjában a Tappara előtt, amely viszont szétlövésben kikapott a Stavanger Oilers otthonában 2-1-re. Megszerezte első győzelmét a Mannheim, amely hazai pályán győzte le 3-1-re a KalPát. A Zug pontelőnyre tett szert a H csoportban azzal, hogy 3-2-re legyőzte az Ingolstadtot. Igaz, ehhez kellett az is, hogy a Vitkovice csak büntetőlövésekkel maradjon alul a SaiPával szemben 4-3-ra.

Roppant szoros az állás ebben a csoportban, hiszen a Zugnak 6, a SaiPának 5, a Vitkovicének 4, az Ingolstadtnak 3 pontja van. Sofronék csoportjának másik mérkőzésén a svéd bajnok Skelleftea először lépett jégre hazai pályán a BL-ben, nem is okozott nekik gondot a dán bajnok SonderjyskE legyőzése, a vége 4-1 lett. Ebben a csoportban a 9 pontos Skelleftea és a jelenleg 8 ponttal álló HIFK vív majd meg a csoportelsőségért, de jó eséllyel a második helyezett is ott lesz a továbbjutók között.

Pénteken folytatódnak a játéknap küzdelmei, ahogyan azt beharangozónkban is írtuk. Az eredményeket és az online jegyzőkönyveket itt tekinthetik meg, a csoportok állásáért pedig ide kattintsanak.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum