Brodeur Montrealban?

   

A Devils egykori kapusa szülővárosában fejezheti be a pályafutását.

New Jerseyben új szelek fújnak, már nem Martin Brodeur a csapat első számú kapusa, sőt másodikként sem számítanak rá. A szabadügynök hálóőr eddig nem kapott olyan ajánlatot, ami érdekelte és nyilvánosságra hozta volna, de a minap maga nyilatkozott egy esetleges montreali szerződésről. ”Ha a Canadiens ajánlatot tesz nekem akkor meghallgatom őket, és ha lehetőség van rá, akkor megegyezhetünk. De hangsúlyozom ez Carey Price csapata, ő az első számú kapus és biztosan az is akar maradni. Engem nem zavarna, ha a szezonban csak 20-25 alkalommal kapnék lehetőséget, a lényeg, hogy élvezzem a játékot egy győztes mentalitású csapatban. A visszavonulásom előtt szeretnék még egy szezont játszani.”

Borodeur és a Habs egymásra találása valószínűleg mindkét félnek a hasznára válna. A kanadai csapat ezzel a legerősebb kapuspárost tudhatná magának a ligában, míg Brodeurnak teljesülne az az óhaja, hogy pályafutása végén olyan csapatban védhessen ismét, ami biztos playoff résztvevő, sőt kupagyőzelemre is esélyes lehet.

Brodeur 2

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum