Extraligásokkal tesztelnek MOL Liga-csapatok

   

Kedden az érsekújváriak, a dunaújvárosiak és a ferencvárosiak lépnek jégre Szlovákiában.

A HC Nové Zámky a HK 36 Skalicát fogadja. A szakolcaiak nagyon kemény felkészülési programon vannak túl, hét mérkőzést játszottak, ebből csak Franciaország U23-as válogatottját és az érsekújváriakat tudták legyőzni, valamint kikaptak négy cseh klubcsapattól és a szlovák U20-as szelekttől. Mint említettük, a két csapat idén már találkozott egymással, augusztus 21-én Szakolcán 3-1-es hazai siker született.

A Dab.Docler szintén szlovák Extraliga-csapat ellen lép jégre. A dunaújvárosiak Pöstyénbe utaznak, ahol a tizedik felkészülési meccsére készülő SHK 37 Piestany az ellenfél. A csapatok pénteken összecsaptak Magyarországon, ahol 5-2-re nyertek a pöstyéniek. A Dab.Docler számára ez az utolsó külföldi csapat elleni felkészülési mérkőzés, a szezonkezdetig még a Debrecennel és kétszer a Ferencvárossal találkoznak.

Az FTC Nagytapolcsányba utazik. A HC Topolcany augusztus 28-án az UTE-val találkozott, a lila-fehérek 6-3-as győzelmet arattak idegenben. A szlovákiai mérkőzés után a zöld-fehérek egy hétig Pesterzsébeten gyakorolnak, majd a Dab.Doclert fogadják.

MOL Liga-csapatok és a Fehérvár felkészülési mérkőzései:

július 28., 18:30 HC Rebel Havlíckuv Brod (CZE-2.)–Ferencvárosi TC 4-3 büntetőkkel
augusztus 7., 18:00 HC Nové Zámky–HK Levice (SVK-3.) 6-2
augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)–HC Nové Zámky (Nyitra) 6-2
augusztus 11., 17:00 ASC Corona Brassó–Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-2
augusztus 12., 19:00 Debreceni HK–Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Debrecen) 2-6
augusztus 12., 19:00 Fehérvár AV19 (EBEL)–HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 7-4
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky–Jertisz Pavlodar (KAZ-1.) (Érsekújvár) 1-0
augusztus 13. 19:30 HK Levice (SVK-3.)–Ferencvárosi TC (Léva) 1-3, a 22. percben félbeszakadt pára miatt

augusztus 14., 15., 16.: Pavel Zabojnik Emléktorna, Zólyom. Résztvevők: HKM Zvolen (SVK-1.), HC Banska Bystrica (SVK-1.), Fehérvár (EBEL), ASC Corona Brassó (MOL), GKS Tychy (POL-1.), Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 14. 12:00 ASC Corona Brassó–Bánska Bystrica (SVK-1.) 1-7
augusztus 14. 15:30 GKS Tychy (POL-1.)–Fehérvár AV19 (EBEL) 3-1
augusztus 15. 12:00 ASC Corona Brassó–Fehérvár AV19 (EBEL) 2-3
augusztus 16. 12:00 ASC Corona Brassó–Piráti Chomutov (CZE-2.) 1-0
augusztus 16. 19:00 HKM Zvolen–Fehérvár AV19 (EBEL) 1-2 b.

augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky–HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár) 1-5
augusztus 19., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)–Fehérvár AV19 (Nyitra) 1-4
augusztus 19., 17:00 MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.)–HSC Csíkszereda (Liptószentmiklós) 5-3
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK-1.)–HC Nové Zámky (Szakolca) 3-1
augusztus 21., 17:00 ASC Corona Brassó–Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 6-2
augusztus 21., 17:00 HC Detva (SVK-2.)˜–Ferencvárosi TC (Gyetva) 2-5

augusztus 21., 18:00 HK Poprad (SVK-1.)–HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 8-0
augusztus 22., 15:00 HSC Csíkszereda–Szlovákia U20 (SVK-1.) (Tátra-kupa, Poprád)0-2
augusztus 23., 15:00 Kapfenberg Steelers (AUT-2.)–HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 4-3

augusztus 22., 17:00 ASC Corona Brassó–Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 4-2
augusztus 22., 17:00 MSHK Prievidza (SVK-2.)˜–Ferencvárosi TC (Gyetva) 3-4büntetőkkel

augusztus 22., 23., 24.: Docler Kupa, Dunaújváros, résztvevők: Dab.Docler, Cracovia Kraków (POL-1.), Gap (FRA-1.), Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.)

augusztus 22., 19.15 Dab.Docler–Gap (FRA-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-5
augusztus 23., 19.15 Dab.Docler–Cracovia Kraków (POL-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 1-0
augusztus 24., 19.15 Dab.Docler–Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-4

augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky–Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 5-5
augusztus 22., 18:30: HK Levice (SVK-3.)–UTE (Léva) 1-2
augusztus 25., 17:00 HK Dukla Michalovce (SVK-2.)–Miskolci Jegesmedvék (Nagymihály) 3-2 büntetőkkel
augusztus 26. 17:00 HC 07 Presov (SVK-2.)–Debreceni HK (Eperjes) 5-6
augusztus 26. 18:00 HC Nové Zámky–SHK Hodonín (CZE-3.) (Érsekújvár) 8-3
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky–HK Nitra (SVK-1.) (Érsekújvár) 4-8
augusztus 28., 17:30 HC Topolcany (SVK-2.)–UTE (Nagytapolcsány) 3-6
augusztus 28., 18.30: Miskolci Jegesmedvék–Olimpia Ljubljana (Miskolc) 1-4
augusztus 28., 19.00: Fehérvár AV19 (EBEL)–HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár) 5-1
augusztus 29., 16.00 Debrecen–Progym (Felcsík Kupa) 7-3
augusztus 29., 16.00: Fehérvár AV19 (EBEL)–HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár) 5-3
augusztus 29., 17:30 HK Trnava (SVK-2.)–UTE (Nagyszombat) 2-6
augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.)–HC Nové Zámky (Szenice) 1-4
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler–SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Dunaújváros) 2-5
augusztus 29., 19.00 HSC Csíkszereda–Steaua (Felcsík Kupa) 6-1
augusztus 30., 16.00 Steaua–Debrecen (Felcsík Kupa) 1-4
augusztus 30., 16.00 Miskolci Jegesmedvék–KH Sanok (Miskolc) 4-1
augusztus 30., 19.00 HSC Csíkszerda–Progym (Felcsík Kupa) 3-1
augusztus 31., 16.00 Steaua–Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda–Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda)
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler–KH Sanok (POL-1.) (Dunaújváros) 5-2
szeptember 2.. 17:30 HC Topolcany (SVK-2.)–Ferencvárosi TC (Nagytapolcsány)
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky–HK 36 Skalica (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piestany (SVK-1.)–Dab.Docler (Pöstyén)
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky–Szlovákia U20 (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 5., 18:00: HK Levice (SVK-3.)–UTE (Léva)
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler–Debrecen HK

szeptember 6., 16.00: Graz–Olimpija Ljubljana (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 6., 19.00: Fehérvár AV19–Miskolci Jegesmedvék (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 15.00: az előző nap vesztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 18.00: az előző nap győztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)

szeptember 9. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3.)–HC Nové Zámky (Hodonín)
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC–Dab.Docler
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler–Ferencvárosi TC
szeptember 12. 19:00 Debreceni HK–Miskolci Jegesmedvék

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 12., kedd
U18 15:00 DHKPEF 6-4VÉGE
U18 17:20 ETOUTE 6-3VÉGE
ROM 17:30 STESCC 1-8VÉGE
EL 18:30 MISMAC 2-0VÉGE
U18 18:40 VASMIS 3-2VÉGE
EBEL 19:15 MZAAVS 2-3 HVÉGE
december 13., szerda
VB20 15:30 HUNKAZ 3-5VÉGE
EL 17:50 VC2MAC 1-5VÉGE
MK 18:00 DABVAS 9-3VÉGE
U18 18:00 SZDDHK 0-13VÉGE
U18 19:00 ZNOUTE 6-2VÉGE
december 14., csütörtök
U18 16:00 PEFZEG 4-1VÉGE
U18 17:40 AVSKMH 11-1VÉGE
MK 18:00 UTEMIS 2-5VÉGE
U18 18:00 MISMAC 2-3VÉGE
december 15., péntek
VB20 13:00 GERHUN 7-2VÉGE
NU18 16:00 HUNSVK 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCSCC 3-4 HVÉGE
EL 18:30 TITBRA 3-4VÉGE
december 16., szombat
U18 13:40 AVSMIS 
U18 15:00 SZDZEG 
NU18 16:00 HUNCZE 
VB20 16:00 AUTHUN 
U18 16:30 DHKGEP 
EBEL 17:45 AVSHCB 
EL 18:00 DABSCC 
EL 18:30 UTEBRA 
U18 18:30 MACETO 
december 17., vasárnap
NU18 16:00 HUNPOL 
EL 17:50 VC2FTC 
december 18., hétfő
EBEL 19:15 HCIAVS 
EL 20:00 UTEMIS 
    • M4 SPORT
december 19., kedd
DEBL 19:15 GEPMAC 
EBEL 19:45 HCBAVS 
december 20., szerda
U18   MISKMH 
U20   PEFMIS 
EL 18:30 MISDAB 
MK 18:30 TITKMH 
MK 19:00 MACFTC 
december 21., csütörtök
U20   ZNOETO 
U20 15:40 AVSDHK 
KHL 17:30 CSZMMG 
    • SPORT 2
EBEL 18:45 AVSHCI 
EL 20:00 MACUTE 
    • M4 SPORT
december 22., péntek
U18 17:40 VASKMH 
EL 18:00 DABTIT 
EL 18:00 FTCMIS 
december 23., szombat
U20 12:10 VASMAC 
Partnerünk