Backström átvette az olimpiai ezüstérmét

 

Hiába tiltották el emlékezetes körülmények között a Kanada elleni olimpiai döntőtől, a doppingvétségen kapott játékos esetében számtalan enyhítő körülményt talált a NOB és az IIHF.

A játékos ügye körül máig sok a megválaszolatlan kérdés, a fontosabb kérdőjeleket itt tettük ki, az biztos volt, hogy a B próba is pozitív lett, hogy a játékos elismerte a vétséget, hogy az NHL nem tiltja el, és az is, hogy a vétség ellenére megkapja az ezüstérmét.

nicklas-backstrom-silver-meda2

Az említett enyhítő körülményeket a részletes vizsgálat tárta fel, még márciusban. Ennek alapján a NOB figyelembe vette, hogy Nicklas Backström mindvégig együttműködő volt, előzetesen feltüntette a dopping-ellenőrzési lapján az általa szedett szert és kikérte a csapatorvos véleményét, arra támaszkodott abban a kérdésben, hogy a szer szedése okoz-e bármilyen problémát az ellenőrzés során. A vizsgálat azt is feltárta, hogy Backström a szert nem teljesítménynövelés céljából szedte. Mindezekre az enyhítő körülményekre alapozva döntött úgy a NOB, hogy a csatár megkaphatja a svéd válogatott által szerzett ezüstérmet és a hozzá tartozó oklevelet.

nicklas-backstrom-silver-medal3-607x430

Minderre csütörtökön, a Brynas Djurgardennel játszott felkészülési mérkőzésén sort is kerítettek. Backström a Brynasban nevelkedett, 20 éves korában onnan igazolt el a Washington Capitalshez. Az olimpiai érmet Christer Englund, a svéd szövetség elnöke, az IIHF tanácsának tagja, valamint Par Marts, a svéd válogatott edzője adta át a játékosnak. A játékos elégedetten nyilatkozott: “Nagyszerű érzés, alig vártam már ezt a pillanatot, nagy dolog átvenni egy olimpiai ezüstérmet. Még jobb lett volna, ha a helyszínen akasztják a nyakamba, ez kétségtelen, de végül is most már mindegy, a lényeg az, hogy megkaptam. Annak is megvan a bája, hogy abban az arénában vehettem át, ahol nevelkedtem és megtanultam hokizni.”

Az eset számtalan kérdést felvet, ezek közül csak a kézenfekvőket írjuk ide. Többek között nem világos, hogy most akkor a NOB, az IIHF és a svéd szövetség szerint doppingolt-e a sportoló, vagy sem. Ha doppingolt, miért kapja meg az érmét, szemben a lett játékosokkal, akiket ráadásul el is tiltottak, ami Backström esetében fel sem merült. Ha nem doppingolt, miért nem játszhatott az olimpiai döntőben a legjobb svéd center? És miért nem óvott, kapálózott kézzel-lábbal az események alakulása elleni tiltakozásul a svéd szövetség? Ki tehet a kialakult helyzetről és mit tesznek az érdekeltek, hogy a jövőben a játékról, a tiszta játékról szóljon az olimpia? És akkor ebből az egészből most mi következik a NOB és a WADA doppingellenes harcára nézve?

Mindenki tartozik legalább egy magyarázattal: az IIHF vagy a WADA azzal, hogy egy keddi mintavétel után miért kellett megvárni a vasárnapi döntő bemelegítését ? a szabályok szerint 24 órájuk lett volna jelezni a pozitív mintát, tehát megengedően legkésőbb csütörtök délelőttig ?, hogy az öltözőből rángassák ki a játékost. A svédek pedig arra nem mondanak semmit, hogy miként engedélyezhette a csapatorvos egy ennyire nyilvánvalóan doppinglistás szer, mint a Zyrtec használatát, amelyről például a Magyar Antidopping Csoport honlapján egy kattintással kiderül, hogy tiltott.

Alighanem ez újabb olyan ügy, amelyben a tisztánlátás örökre teljesen kizárt marad.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum