Alakul a MOL Liga-csapatok formája

   

A magyar bázisú nemzetközi liga csapatai látványos, szórakoztató mérkőzéseket játszottak csütörtökön. Nyilatkozatok, képek, videók.

Idehaza a Miskolcnak jutott a legnagyobb feladat, az EBEL szlovén csapatát, az Olimpija Ljubljanát fogadta. Az újjáépített és még képlékeny állapotban lévő együttes szinte végig jól játszott, a meccs nagy részében tartotta a lépést a zöld-fehérekkel. A közönség elégedetten távozott az 1-4-es végeredmény ellenére is.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Úgy gondolom, hogy elégedett lehetek ezzel a mérkőzéssel. Azért választottunk a felkészülésre nálunk erősebb ellenfeleket, hogy rávilágítsanak a hibáinkra, és ez ma meg is történt. Kiválóan játszottunk, és bár egy-egy rossz döntés, hiba miatt gólokat kaptunk, de 60 percen keresztül versenyben voltunk egy nálunk magasabban jegyzett ellenféllel. Úgy gondolom, ez azt jelzi, hogy jó úton járunk.

Fabian Dahlem (vezetőedző, Olimpija Ljubljana): Jó mérkőzést játszottunk, mindkét csapat beleállt a meccsbe. Nagyon fegyelmezettek voltunk, különösen a védekezésben. A miskolci kapus remekül védett, nagy tartást adott a csapatának. A végén azonban megérdemelten nyertünk.

Érsekújváron legutóbb 11, ezúttal 12 gól esett, és hiába a hazai csapat számára előnytelen eloszlás, az Extraliga élcsapata biztosan nyert vendégként is, a hazai közönség a meccs végén felállva tapsolta meg mindkét társulatot. Érdemes megnézni, hogy a HC Nové Zámky milyen összeállításban kezdte a meccset: Blazcek (M. Duris) ? Kowalczyk, Hrudík, Uram, Faith, Polcik ? Kames, Huba, Podstavek, Hurtaj, Frolík ? A. Duris, Siska, Kropác, M. Stefanka (C), Caládi (A) ? Král, Kovác, Uhnák, O. Stefanka, Marek Dubec (A). A védelemből Baron és Sucharda hiányzik sérülés miatt, elöl pedig Ruzicka. Ugyanakkor egy ilyen negyedik csatársort sok MOL Liga-csapat elfogadna másodiknak is.

Az UTE teljesítményén és eredményein egyértelműen lemérhető, mit jelent a csapat számára, hogy évek után végre több kiemelkedő légióst igazoltak a lila-fehérek. Elomo, Mihálik, Csányi és társaik húzzák a csapatot, a második szlovákiai meccset is megnyerték.

A Fehérvár tartalékosan lépett jégre, nem túl jól hokizott, de az aktuális ellenfél magabiztos legyőzéséhez ez is elengedő volt Mindezt akár végig is nézhetik, harmadonkénti bontásban:

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum