Magyarország?Szlovénia 0-1

   

24 órán belül harmadszor is összemérte erejét a két juniorválogatott. A szerda délelőtti találkozóhoz hasonlóan egyetlen szlovén gól született.

Az első harmadban egyértelműen Magyarország dominált, ezt a 12-3-as kapura lövési mutató is jól jelzi. Húsz perc alatt háromszor játszhattunk emberelőnyben, viszont gól nem született. A 15. percben Hadzic hátulról palánkra lökésért 2+10 perces büntetést kapott, az esetnél Galló és Cepon egymásra találtak, mindketten két percre kiülhettek a büntetőpadra.

A második játékrész másfél percnyi áthúzódó emberelőnnyel kezdődött, ami kihasználatlanul maradt. A 26. percben a mérkőzés során először öt a négy ellen játszhatott Szlovénia, Felföldy kiállítását még nem használta ki, Garátét viszont igen, így vezetést szerzetek a vendégek a 29. percben. A mérkőzés felénél Arany helyét Kornakker vette át a magyar kapuban, a 33. percben pedig Chernomaz időt kért. A harmad végén még egy alkalommal előnyben játszhattak a szlovének, gól nem esett, a kapura lövést 9-5-re nyerték a középső játékrészben.

A záró húsz perc elején emberelőnybe került Magyarország, majd a harmad közepén másfél perc eltéréssel Vincec és Szaller kapott kétperces büntetést. A játékrész második felében egy-egy újabb maradt ki, több gól nem született. Szlovénia 1-0-ra nyert, Magyarország helytállt egy osztállyal magasabban szereplő ellenfelénél.

A junior-válogatott augusztus mérkőzései (Jégpalota):

augusztus 27., szerda, 9:10 Magyarország?Szlovénia 0-1
augusztus 27., szerda, 16:40 Magyarország?Szlovénia 7-1
augusztus 28., csütörtök, 9:10 Magyarország?Szlovénia 0-1

A juniorválogatott bő játékoskerete, 2014 augusztus:

Név Szül. év Csapat
Kapusok:
Arany Gergely 1996 MAC
Kornakker Dániel 1996 Fehérvár
Védők:
Garát Zsombor 1997 Boston Bandits (EHL, USA)
Herner Olivér 1996 MAC
Herszényi András 1996 MAC
Hruby Gellért 1995 Dab.Docler
Jászai Dávid 1996 MAC
Nagy Patrik 1995 MAC
Pados László 1995 Fehérvár
Szaller Márk 1996 Fehérvár
Támadók:
Egyed Márk 1996 UTE
Erdély Csanád 1996 Fehérvár
Felföldy Philipp 1996 MAC
Galló Vilmos 1996 Linköping (SWE)
Godó Dániel 1995 Miskolc
Hamvai Szilárd 1995 Fehérvár
Kocsis Ferenc 1995 Fehérvár
Mazzag Dániel 1996 Fehérvár
Németh Árpád 1995 MAC
Reisz Áron 1995 Fehérvár
Rull Henrik 1995 Vasas
Szabó Dániel 1995 Fehérvár
Szabó Krisztián 1996 Fehérvár
Szepessy Máté 1995 Dab.Docler
Tóth Richárd 1995 MAC
Vincze Péter 1995 Fehérvár
Vokla Roland 1996 Fehérvár

 

A magyar U20-as stáb, 2014/15:

Szövetségi edző: Rich Chernomaz.
Edzők: Sille Tamás, Szilassy Zoltán.
Kapusedző: Gary Clark.
Felszerelésmenedzser: Tornyi Gábor.
Fizioterapeuta: Bagonya Imre.
Csapatvezető: Nagy Attila.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum