HC Nové Zámky?HK Nitra 4-8

   

Gólzáporos mérkőzésen másodszor is kikapott a MOL Liga címvédője szlovák extraligás ellenfelétől.

Rögtön az elején belecsaptak a lecsóba a csapatok, az első harmadban ugyanis nem kevesebb, mint hat gólt láthatott a közönség. A Nitra már fél perc elteltével eredményes volt, majd a 8. percben megduplázta előnyét. A második gól után alig pár másodperccel megkapták első előnyüket az újváriak, amit egy percen belül ki is használtak, Polcik talált a hálóba Miroslav Stefanka passzából. A 10. percben a MOL Liga legerősebbnek tűnő negyedik sor volt eredményes, Dubec egyenlített. A 11. percben visszavette ugyan a vezetést a Nitra, de három perccel a harmad vége előtt Caladi ismét egalizált.

A második harmadban sem lett feszesebb a védelem egyik oldalon sem. Ezúttal 50 másodpercre volt szüksége a nyitraiaknak ahhoz, hogy meglőjék a harmad első gólját, ezzel ismét vezettek, ezúttal 4-3-ra. A 24. percben Uhnak ment el szólóban és nem is tévesztette el a célt, újra egyenlő volt az állás. Nem sokáig azonban, ugyanis alig fél perccel később egy nyitrai szóló következett, Lelkes is magabiztos volt és 5-4-re módosította az állást. Ezt követően kissé szorosabban védekeztek a csapatok, a sormintát azonban megszakította a Nitra, amely a harmad végén kihasznált egy emberelőnyt, így 4-6-os állással vonulhattak a második pihenőre a csapatok.

A harmadik harmadot megint jobban kezdte a Nitra, ezúttal két perc kellett az első találat megszerzéséhez, amivel már 7-4-re vezettek. Az Érsekújvár küzdött becsülettel, Podstavek kétszer is nagyon közel járt a szépítéshez, de a 48. percben közvetlen közelről lőtt mellé, majd négy perc múlva büntetőt harcolt ki és hibázott. Nem úgy a nyitraiak, akik az 57. percben újabb gólt szereztek és beállították a 8-4-es végeredményt.

MOL Liga-csapatok és a Fehérvár felkészülési mérkőzései:

július 28., 18:30 HC Rebel Havlíckuv Brod (CZE-2.)?Ferencvárosi TC 4-3 büntetőkkel
augusztus 7., 18:00 HC Nové Zámky?HK Levice (SVK-3.) 6-2
augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Nyitra) 6-2
augusztus 11., 17:00 ASC Corona Brassó?Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-2
augusztus 12., 19:00 Debreceni HK?Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Debrecen) 2-6
augusztus 12., 19:00 Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 7-4
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky?Jertisz Pavlodar (KAZ-1.) (Érsekújvár) 1-0
augusztus 13. 19:30 HK Levice (SVK-3.)?Ferencvárosi TC (Léva) 1-3, a 22. percben félbeszakadt pára miatt

augusztus 14., 15., 16.: Pavel Zabojnik Emléktorna, Zólyom. Résztvevők: HKM Zvolen (SVK-1.), HC Banska Bystrica (SVK-1.), Fehérvár (EBEL), ASC Corona Brassó (MOL), GKS Tychy (POL-1.), Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 14. 12:00 ASC Corona Brassó?Bánska Bystrica (SVK-1.) 1-7
augusztus 14. 15:30 GKS Tychy (POL-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) 3-1
augusztus 15. 12:00 ASC Corona Brassó?Fehérvár AV19 (EBEL) 2-3
augusztus 16. 12:00 ASC Corona Brassó?Piráti Chomutov (CZE-2.) 1-0
augusztus 16. 19:00 HKM Zvolen?Fehérvár AV19 (EBEL) 1-2 b.

augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky?HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár) 1-5
augusztus 19., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (Nyitra) 1-4
augusztus 19., 17:00 MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.)?HSC Csíkszereda (Liptószentmiklós) 5-3
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Szakolca) 3-1
augusztus 21., 17:00 ASC Corona Brassó?Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 6-2
augusztus 21., 17:00 HC Detva (SVK-2.)˜?Ferencvárosi TC (Gyetva) 2-5

augusztus 21., 18:00 HK Poprad (SVK-1.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 8-0
augusztus 22., 15:00 HSC Csíkszereda?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Tátra-kupa, Poprád) 0-2
augusztus 23., 15:00 Kapfenberg Steelers (AUT-2.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 4-3

augusztus 22., 17:00 ASC Corona Brassó?Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 4-2
augusztus 22., 17:00 MSHK Prievidza (SVK-2.)˜?Ferencvárosi TC (Gyetva) 3-4 büntetőkkel

augusztus 22., 23., 24.: Docler Kupa, Dunaújváros, résztvevők: Dab.Docler, Cracovia Kraków (POL-1.), Gap (FRA-1.), Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.)

augusztus 22., 19.15 Dab.Docler?Gap (FRA-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-5
augusztus 23., 19.15 Dab.Docler?Cracovia Kraków (POL-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 1-0
augusztus 24., 19.15 Dab.Docler?Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-4

augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 5-5
augusztus 22., 18:30: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva) 1-2
augusztus 25., 17:00 HK Dukla Michalovce (SVK-2.)?Miskolci Jegesmedvék (Nagymihály) 3-2 büntetőkkel
augusztus 26. 17:00 HC 07 Presov (SVK-2.)?Debreceni HK (Eperjes) 5-6
augusztus 26. 18:00 HC Nové Zámky?SHK Hodonín (CZE-3.) (Érsekújvár) 8-3
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky?HK Nitra (SVK-1.) (Érsekújvár) 4-8
augusztus 28., 17:30 HC Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány) 3-6
augusztus 28., 18.30: Miskolci Jegesmedvék?Olimpia Ljubljana (Miskolc) 1-4
augusztus 28., 19.00: Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár)

augusztus 29-31., Felcsík Kupa, Felcsík/Csíkszereda: HSC Csíkszereda, Debreceni HK, Steaua Bucuresti (ROM-1.), Progym Gyergyószentmiklós (ROM-1.)
augusztus 29., 16.00 Debrecen?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 29., 19.00 HSC Csíkszereda?Steaua (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 16.00 Steaua?Debrecen (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 19.00 HSC Csíkszerda?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 16.00 Steaua?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda?Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda)

augusztus 29., 16.00: Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár)
augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Szenice)
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler?SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Dunaújváros)
augusztus 29., 17:30 HK Trnava (SVK-2.)?UTE (Nagyszombat)
augusztus 30., 16.00 Miskolci Jegesmedvék?KH Sanok (Miskolc)
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler?KH Sanok (POL-1.) (Dunaújváros)
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky?HK 36 Skalica (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piestany (SVK-1.)?Dab.Docler (Pöstyén)
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 5., 18:00: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler?Debrecen HK

szeptember 6., 16.00: Graz?Olimpija Ljubljana (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 6., 19.00: Fehérvár AV19?Miskolci Jegesmedvék (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 15.00: az előző nap vesztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 18.00: az előző nap győztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)

szeptember 9. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3.)?HC Nové Zámky (Hodonín)
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC?Dab.Docler
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler?Ferencvárosi TC
szeptember 12. 19:00 Debreceni HK?Miskolci Jegesmedvék

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum