Fehérvár?HC 07 Detva 5-1

   

A számos sérültjét és juniorjátékosát nélkülöző Fehérvár magabiztosan nyert szlovák másodosztályú ellenfele ellen, amely két harmadon keresztül jól állta a sarat.

Erőteljes fehérvári attakokkal indult a mérkőzés, ám Marino lövését bravúrral hárította a kapus, Tóth próbálkozásánál pedig a kapuvas mentett. Az első előny mindkét oldalon kimaradt, majd az első játékrész végén egy Bartalis, Banham összjáték okozott hatalmas zavart a védelemben, de Orcik kapus Banham lövését is bravúrral védte.

A második harmadot harciasan kezdték a gyetvaiak és bár a hazaiaknak is volt lehetőségük, Rajnának többször is hatalmasat kellett védenie. A 26. percben aztán fordult a kocka, a Volán megszerezte ugyanis a vezetést, Sarauer passzából Kovács volt eredményes. A gólt követően kimaradt a második fehérvári előny is, a harmadiknál azonban négy másodperc is elég volt a második hazai gól megszerzéséhez, Register talált be a szlovákok kapujába.

A vendégek azonban nem zuhantak össze, másfél percen belül szépítettek, Metcalfie lőtt be egy kipattanót. A záró felvonást eredményesen kezdte a Volán, a 44. percben Nemes, Reiter és Magosi vezetett egy támadást a jobb oldalon, amit utóbbi fejezett be eredményesen. Négy perccel később egy 4-4 elleni szituációban Ejdepalm lőtt védhetetlenül a rövid felsőbe, amivel már 4-1-re vezettek. Az 52. percben Németh hagyott ki egy komoly lehetőséget, így nem sikerült tovább növelni az előnyt. Ami azonban nem váratott magára sokáig, az 55. percben Sarauer lőtte meg a Volán ötödik gólját emberelőnyből. Két perccel a meccs lefújása előtt még Bartalis lőtt kapuvasat, de az eredmény már nem változott, 5-1-re nyert a fehérvári csapat.

Fehérvár AV19: Rajna ? Kiss D., Orbán, Magosi, Nemes, Németh A. ? Register, Ejdepalm, Marino, Sarauer, Kovács Cs. ? Tokaji, Szirányi, Banham, Bartalis, LoVecchio ? Reiter, Hetényi P., Sofron Á., Sárpátki, Tóth G.

MOL Liga-csapatok és a Fehérvár felkészülési mérkőzései:

július 28., 18:30 HC Rebel Havlíckuv Brod (CZE-2.)?Ferencvárosi TC 4-3 büntetőkkel
augusztus 7., 18:00 HC Nové Zámky?HK Levice (SVK-3.) 6-2
augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Nyitra) 6-2
augusztus 11., 17:00 ASC Corona Brassó?Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-2
augusztus 12., 19:00 Debreceni HK?Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Debrecen) 2-6
augusztus 12., 19:00 Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 7-4
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky?Jertisz Pavlodar (KAZ-1.) (Érsekújvár) 1-0
augusztus 13. 19:30 HK Levice (SVK-3.)?Ferencvárosi TC (Léva) 1-3, a 22. percben félbeszakadt pára miatt

augusztus 14., 15., 16.: Pavel Zabojnik Emléktorna, Zólyom. Résztvevők: HKM Zvolen (SVK-1.), HC Banska Bystrica (SVK-1.), Fehérvár (EBEL), ASC Corona Brassó (MOL), GKS Tychy (POL-1.), Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 14. 12:00 ASC Corona Brassó?Bánska Bystrica (SVK-1.) 1-7
augusztus 14. 15:30 GKS Tychy (POL-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) 3-1
augusztus 15. 12:00 ASC Corona Brassó?Fehérvár AV19 (EBEL) 2-3
augusztus 16. 12:00 ASC Corona Brassó?Piráti Chomutov (CZE-2.) 1-0
augusztus 16. 19:00 HKM Zvolen?Fehérvár AV19 (EBEL) 1-2 b.

augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky?HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár) 1-5
augusztus 19., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (Nyitra) 1-4
augusztus 19., 17:00 MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.)?HSC Csíkszereda (Liptószentmiklós) 5-3
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Szakolca) 3-1
augusztus 21., 17:00 ASC Corona Brassó?Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 6-2
augusztus 21., 17:00 HC Detva (SVK-2.)˜?Ferencvárosi TC (Gyetva) 2-5

augusztus 21., 18:00 HK Poprad (SVK-1.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 8-0
augusztus 22., 15:00 HSC Csíkszereda?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Tátra-kupa, Poprád) 0-2
augusztus 23., 15:00 Kapfenberg Steelers (AUT-2.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 4-3

augusztus 22., 17:00 ASC Corona Brassó?Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 4-2
augusztus 22., 17:00 MSHK Prievidza (SVK-2.)˜?Ferencvárosi TC (Gyetva) 3-4 büntetőkkel

augusztus 22., 23., 24.: Docler Kupa, Dunaújváros, résztvevők: Dab.Docler, Cracovia Kraków (POL-1.), Gap (FRA-1.), Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.)

augusztus 22., 19.15 Dab.Docler?Gap (FRA-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-5
augusztus 23., 19.15 Dab.Docler?Cracovia Kraków (POL-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 1-0
augusztus 24., 19.15 Dab.Docler?Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-4

augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 5-5
augusztus 22., 18:30: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva) 1-2
augusztus 25., 17:00 HK Dukla Michalovce (SVK-2.)?Miskolci Jegesmedvék (Nagymihály) 3-2 büntetőkkel
augusztus 26. 17:00 HC 07 Presov (SVK-2.)?Debreceni HK (Eperjes) 5-6
augusztus 26. 18:00 HC Nové Zámky?SHK Hodonín (CZE-3.) (Érsekújvár) 8-3
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky?HK Nitra (SVK-1.) (Érsekújvár) 4-8
augusztus 28., 17:30 HC Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány) 3-6
augusztus 28., 18.30: Miskolci Jegesmedvék?Olimpia Ljubljana (Miskolc) 1-4
augusztus 28., 19.00: Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár) 5-1
augusztus 29., 16.00 Debrecen?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 29., 16.00: Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár)
augusztus 29., 17:30 HK Trnava (SVK-2.)?UTE (Nagyszombat)
augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Szenice)
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler?SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Dunaújváros)
augusztus 29., 19.00 HSC Csíkszereda?Steaua (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 16.00 Steaua?Debrecen (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 16.00 Miskolci Jegesmedvék?KH Sanok (Miskolc)
augusztus 30., 19.00 HSC Csíkszerda?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 16.00 Steaua?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda?Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda)
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler?KH Sanok (POL-1.) (Dunaújváros)
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky?HK 36 Skalica (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piestany (SVK-1.)?Dab.Docler (Pöstyén)
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 5., 18:00: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler?Debrecen HK

szeptember 6., 16.00: Graz?Olimpija Ljubljana (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 6., 19.00: Fehérvár AV19?Miskolci Jegesmedvék (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 15.00: az előző nap vesztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 18.00: az előző nap győztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)

szeptember 9. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3.)?HC Nové Zámky (Hodonín)
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC?Dab.Docler
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler?Ferencvárosi TC
szeptember 12. 19:00 Debreceni HK?Miskolci Jegesmedvék

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum