PHK Presov?Debrecen 5-6

   

A MOL Liga-újonc egygólos győzelmet aratott Eperjesen, idei második felkészülési mérkőzésén.

Az összecsapást az eperjesiek kezdték aktívabban és eredményesebben, ugyanis a 3. percben Jozef Tomcak betalált Gyatlov kapujába. A bekapott gól után aktívabbá vált a Debrecen, a 6. percben egyenlített a magyar csapat, Ladányi passzát Vaszjunyin váltotta gólra. A harmad hajrájában kettős emberhátrányba kerültek a debreceniek, az öt a három elleni szituációt kivédekezték, ám a szimpla előnyt Tomcak révén kihasználták az eperjesiek.

A második játékrész 7. percében újra egyenlített a Debrecen, Berta passzából Ladányi volt eredményes. Három perccel később kiállítottak egy hazai játékost, az emberelőnyt pedig Ladányi Balázs kihasználta, így fordított a magyar csapat. A harmad hajrájában gólváltás történt, Jaros hiába egyenlített a 36. percben, egy perccel később Orosz passzából Könczei talált be a hazai kapuba, így 4-3-as magyar vezetéssel vonultak a második szünetre a csapatok.

A záró húsz percet emberhátrányban kezdte a Debrecen, miután késve érkeztek ki a korongbedobáshoz, majd a 42. perc végén Tőkési is kisbüntetést kapott. A második emberelőnyt már kihasználta a PHK Presov Chalupa találatával, így egyenlítettek a hazaiak. Az eperjesiek nem örülhettek sokáig, a 45. percben Könczei, a 46. percben pedig Barabás talált be a második harmad után Riecickyt váltó Slivka kapujába. Az 56. percben Potocek góljával egy találatra felzárkóztak az eperjesiek, viszont egyenlíteniük nem sikerült, a Debreceni HK 6-5-re diadalmaskodott.

A győzelem értékét növeli, hogy a hazaiak kapujában 40 percen át az a Dominik Riecicky állt, aki a HC Kosice kötelékéhez tartozik, az elmúlt szezonban 15 Extraliga-meccsen állt a kapuban, ahol 93,1%-kal védett. Az eperjesieknél egy korábbi MOL Liga-játékos, a Budapest Starsban megfordult Lubomír Sabol is jégre lépett.

MOL Liga-csapatok és a Fehérvár felkészülési mérkőzései:

július 28., 18:30 HC Rebel Havlíckuv Brod (CZE-2.)?Ferencvárosi TC 4-3 büntetőkkel
augusztus 7., 18:00 HC Nové Zámky?HK Levice (SVK-3.) 6-2
augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Nyitra) 6-2
augusztus 11., 17:00 ASC Corona Brassó?Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-2
augusztus 12., 19:00 Debreceni HK?Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Debrecen) 2-6
augusztus 12., 19:00 Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 7-4
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky?Jertisz Pavlodar (KAZ-1.) (Érsekújvár) 1-0
augusztus 13. 19:30 HK Levice (SVK-3.)?Ferencvárosi TC (Léva) 1-3, a 22. percben félbeszakadt pára miatt

augusztus 14., 15., 16.: Pavel Zabojnik Emléktorna, Zólyom. Résztvevők: HKM Zvolen (SVK-1.), HC Banska Bystrica (SVK-1.), Fehérvár (EBEL), ASC Corona Brassó (MOL), GKS Tychy (POL-1.), Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 14. 12:00 ASC Corona Brassó?Bánska Bystrica (SVK-1.) 1-7
augusztus 14. 15:30 GKS Tychy (POL-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL) 3-1
augusztus 15. 12:00 ASC Corona Brassó?Fehérvár AV19 (EBEL) 2-3
augusztus 16. 12:00 ASC Corona Brassó?Piráti Chomutov (CZE-2.) 1-0
augusztus 16. 19:00 HKM Zvolen?Fehérvár AV19 (EBEL) 1-2 b.

augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky?HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár) 1-5
augusztus 19., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (Nyitra) 1-4
augusztus 19., 17:00 MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.)?HSC Csíkszereda (Liptószentmiklós) 5-3
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Szakolca) 3-1
augusztus 21., 17:00 ASC Corona Brassó?Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 6-2
augusztus 21., 17:00 HC Detva (SVK-2.)˜?Ferencvárosi TC (Gyetva) 2-5

augusztus 21., 18:00 HK Poprad (SVK-1.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 8-0
augusztus 22., 15:00 HSC Csíkszereda?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Tátra-kupa, Poprád) 0-2
augusztus 23., 15:00 Kapfenberg Steelers (AUT-2.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád) 4-3

augusztus 22., 17:00 ASC Corona Brassó?Platina Chisinau (MDA) (Brassó) 4-2
augusztus 22., 17:00 MSHK Prievidza (SVK-2.)˜?Ferencvárosi TC (Gyetva) 3-4 büntetőkkel

augusztus 22., 23., 24.: Docler Kupa, Dunaújváros, résztvevők: Dab.Docler, Cracovia Kraków (POL-1.), Gap (FRA-1.), Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.)

augusztus 22., 19.15 Dab.Docler?Gap (FRA-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-5
augusztus 23., 19.15 Dab.Docler?Cracovia Kraków (POL-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 1-0
augusztus 24., 19.15 Dab.Docler?Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.) (Docler Kupa, Dunaújváros) 2-4

augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár) 5-5
augusztus 22., 18:30: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva) 1-2
augusztus 25., 17:00 HK Dukla Michalovce (SVK-2.)?Miskolci Jegesmedvék (Nagymihály) 3-2 büntetőkkel
augusztus 26. 17:00 HC 07 Presov (SVK-2.)?Debreceni HK (Eperjes) 5-6
augusztus 26. 18:00 HC Nové Zámky?SHK Hodonín (CZE-3.) (Érsekújvár)
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky?HK Nitra (SVK-1.) (Érsekújvár)
augusztus 28., 17:30 HC Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány)
augusztus 28., 18.30: Miskolci Jegesmedvék?Olimpia Ljubljana (Miskolc)
augusztus 28., 19.00: Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár)

augusztus 29-31., Felcsík Kupa, Felcsík/Csíkszereda: HSC Csíkszereda, Debreceni HK, Steaua Bucuresti (ROM-1.), Progym Gyergyószentmiklós (ROM-1.)
augusztus 29., 16.00 Debrecen?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 29., 19.00 HSC Csíkszereda?Steaua (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 16.00 Steaua?Debrecen (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 19.00 HSC Csíkszerda?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 16.00 Steaua?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda?Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda)

augusztus 29., 16.00: Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Detva (SVK-2.) (Székesfehérvár)
augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Szenice)
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler?SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Dunaújváros)
augusztus 29., HK Trnava (SVK-2.)?UTE (Nagyszombat)
augusztus 30., 16.00 Miskolci Jegesmedvék?KH Sanok (Miskolc)
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler?KH Sanok (POL-1.) (Dunaújváros)
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky?HK 36 Skalica (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piestany (SVK-1.)?Dab.Docler (Pöstyén)
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 5., 18:00: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler?Debrecen HK

szeptember 6., 16.00: Graz?Olimpija Ljubljana (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 6., 19.00: Fehérvár AV19?Miskolci Jegesmedvék (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 15.00: az előző nap vesztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 18.00: az előző nap győztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)

szeptember 9. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3.)?HC Nové Zámky (Hodonín)
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC?Dab.Docler
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler?Ferencvárosi TC
szeptember 12. 19:00 Debreceni HK?Miskolci Jegesmedvék

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum