Garát Zsombor Bostonba igazolt

 

Az amerikai egyetemi bajnokságba a keleti juniorligán (EHL) át vezet az út. Utánpótlás-válogatott hátvédünk a Boston Banditsben játszik szeptembertől.

Garát Zsombor az U18-as válogatott egyik legrutinosabb hátvédje, bár még mindig ifjúsági korú, 17 éves, tavaly bizonyíthatott a juniorvébén is. Az elmúlt két évben három világbajnokságon három aranyérmet szerzett. Az eheti táborban ő is a Budapesten játszó csapatot erősítette. Szeretjük a sikersztorikat, így megkértük a MAC-ban nevelkedett hátvédet, mesélje el a sajátját.

“Egy hosszú és szerencsés történet az enyém – mosolygott Garát Zsombor. – Már régebben elhatároztam, hogy Észak-Amerikában szeretnék egyetemre menni és emellett az egyetemi bajnokságban játszani. Budapesten volt egy ilyen egyetemi tájékoztató, ahová amerikai iskolák is eljöttek. Megnéztem ezeket és kiválasztottam egyet, amelynek a hokicsapata az első ligában játszik. Sajnos nem tudtam elmenni találkozni velük, mert válogatott felkészülés volt, de a szüleim ott voltak, és csupa jót mondtak rólam. Sikerült felkelteni az érdeklődésüket, megtetszettem a bostoni döntéshozóknak, és kérték, küldjem el nekik a videómat, maradjunk kapcsolatban.

Később kiderült, hogy ide, a Northeasternre járt Holéczy Roger is, két évig csapatkapitány is volt. Ő tavasszal volt kint Bostonban, és mondta az ottani vezetőedzőnek, hogy oda szeretnék menni. Az edző azt válaszolta, hogy a bostoni Chowder Kupára kellene, hogy elmenjek. Megszerveztük, nyáron részt is vettem rajta, és szerencsére jól sikerült. Kérdezték, mikortól szeretnék kint játszani, én legszívesebben azonnal maradtam volna, de a vízum miatt ez nem lehetséges. Úgyhogy abban maradtunk, szeptembertől szívesen mennék. Egyelőre természetesen még csak juniorligában játszhatok, az egyetemire még várnom kell néhány évet. Nem volt azonban egyszerű csapatot találni nekem, mert a juniorligában csak két külföldi lehet egy csapatban, ezek a helyek pedig általában már áprilisban betelnek. Végül a Philadelphia keresett meg, aztán a Boston Bandits is érdeklődött, és ez utóbbi mellett döntöttem. Március végén van vége a szezonnak kint, úgyhogy áprilisban jövök majd haza, de úgy egyeztünk meg, hogy novemberben és decemberben is hazajöhetek a válogatott eseményekre és a junior-világbajnokságra.”

Garat Zsombor U20

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A fiatal védő eddig összesen egy válogatott tábort hagyott ki életében, most jó néhányszor nem tud majd jönni, de emiatt talán nem kell szomorkodni, kiváló helyen fejlődhet. A junior-világbajnokságon pedig számíthat rá Rich Chernomaz szövetségi edző, és játszhat a hagyományos decemberi U18-as tornán is, az ifjúsági világbajnokságra pedig már hazatér.

“Nagyon nehéz év elé nézünk az U18-as válogatottal, ilyen magasan még sohasem voltunk. De ebből építkeznünk kell, most kell megmutatnunk, hogy ide tartozunk. Azért is nehéz a felkészülés, mert még sosem játszottunk ezekkel a válogatottakkal, szerintem decemberben derül majd ki, hol is állunk pontosan. Az augusztusi tornák után még nem vagyunk sokkal okosabbak, mert nem ugyanazokkal az ellenfelekkel játszunk és sokat kísérleteztünk. Ahhoz képest, hogy ez az első táborunk, már nagyon jól alakulunk, kezdünk összekovácsolódni, mindenkinek jó a hozzáállása.”

Garát Zsombor tehát az Eastern Hockeyl League-ben (EHL) folytatja pályafutását.  Ez a liga egy úgynevezett Tier III-as kategóriába sorolt amerikai utánpótlásliga. A két nagy országos liga, a USHL – innen draftolják a legtöbb játékost az USA-ból az NHL-be – és az NAHL – utóbbiban játszott tavaly Nagy Krisztián – mögött regionális és lokális utánpótlás-bajnokságokat jegyeznek, a Tier III-as minősítést 7 arra érdemes regionális liga kapta meg, az EHL ezek közül az egyik. Az EHL-ben 4 csoportra osztva 19 csapat szerepel a 2014/15-ös szezonban. Garát Zsombor csapata szeptember 12-én kezdi a bajnokságot. A ligából szép számmal kapnak játékosok NCAA-szerződést, de néhányan az NHL-ig is eljutottak.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 17., kedd
NU16 14:20 HUNJPN 1-0VÉGE
VÁL 18:00 POLJPN 5-2VÉGE
VB18 19:00 HUNUKR 3-4VÉGE
NU16 19:20 HUNAUT 0-1 BVÉGE
április 18., szerda
NU16 13:00 HUNNOR 5-2VÉGE
VB18 15:30 HUNJPN 2-3 BVÉGE
VÁL 17:30 HUNUKR 5-4 BVÉGE
    • SPORT 1
április 19., csütörtök
NU16 09:30 HUNGER 0-4VÉGE
április 20., péntek
VB18 15:30 HUNAUT 0-4VÉGE
április 22., vasárnap
VB 12:30 GBRSLO 
VB 16:00 HUNKAZ 
    • SPORT 1
VB 19:30 POLITA 
április 23., hétfő
VB 16:00 SLOPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAHUN 
    • SPORT 1
április 24., kedd
VB 16:00 KAZGBR 
    • SPORT 1
április 25., szerda
VB 12:30 ITAKAZ 
    • SPORT 1
VB 16:00 GBRPOL 
    • SPORT 1
VB 19:30 SLOHUN 
    • SPORT 1
április 26., csütörtök
VB 19:00 POLHUN 
    • SPORT 1
április 27., péntek
VB 16:00 KAZSLO 
    • SPORT 1
VB 19:30 ITAGBR 
    • SPORT 1
április 28., szombat
VB 12:30 KAZPOL 
VB 16:00 SLOITA 
VB 19:30 HUNGBR 
    • SPORT 1
Partnerünk