Dörök Bence

   

Dörök Bence, a 19 éves utánpótlás-válogatott hátvéd a Vasas juniorcsapatától igazolt a Dab.Doclerhez, mindhárom meccsen játszott a hétvégi Docler Cupot.

Hogy sikerült a bemutatkozás a felnőttek között új csapatában, a Dab.Doclerben?

Nagyon jó volt, végigjátszottam a tornát a DAB-al, de a felnőtt mezőny azért más kávéház, mint a szlovák és a magyar juniorbajnokság, ahol eddig játszottam. Fel kellett hozzá gyorsulnom, illetve még mindig kell, ezen még van mit javítanom. Főleg fejben, a döntések gyorsasága nagyon fontos ezen a szinten, és ezt még nem szoktam meg, még legalább tíz dimenziót kéne fejlődnöm. Emellett a lövéseimen is van még mit javítani, illetve még azért kicsit izgulok a meccsek előtt, ezt is le kell küzdenem. Az edzők és a csapattársak szerencsére segítenek, megnyugtatnak. Az első benyomásom a csapatról nagyon jó volt, egyből befogadtak. Tavaly voltam próbaedzéseken itt, úgyhogy néhány embert már azért ismertem, nagyon jól érzem magam Dunaújvárosban.

Hogy került éppen Dunaújvárosba, és mik a céljai új csapatánál?

Azari Zsolt elnök keresett meg, hogy lenne egy ajánlata számomra. Az előzmény az előző szezonbeli próbaedzéseim voltak, ahol az edző elégedett volt velem, ezért kaptam ezt a lehetőséget. Akkor még nem mondtam rögtön igent, mert úgy tűnt, hogy van egy svéd lehetőségem is, de az végül nem jött össze. A DAB egy nagy lépés volt előre, és én mindenképpen lépni akartam. Az első évben a felnőtt csapatba szeretném beverekedni magam mindenáron, ezt a célt tűztem ki. Aztán pedig meglátjuk, én mindenesetre hosszú távon tervezek a DAB-bal, stabil ember szeretnék lenni itt.

Dorok Bence DABKRIF

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum