Az edző mérgezi a levegőt Klagenfurtban

 

Stloukal edző a csapathoz vitte a fiát, de senki sem érti, mi a célja vele.

A holtszezon egyik legfontosabb feladata minden klub életében a csapatépítés, a játékosok egységbe kovácsolása. Ki így, ki úgy éri ezt el, a Klagenfurt edzője, Martin Stloukal most egy merőben szokatlan módját választotta ennek. Forrnak az indulatok a klagenfurti öltözőben a hokis berkekben jól értesültnek számító Kleine Zeitung szerint. Az ok nem más, mint hogy Stloukal edző egy hete a csapathoz vette 21 éves fiát, Petr Stloukalt. Nem sokkal ezt követően Thomas Hundertpfundnak, aki addig Luke Pitherrel és Jean-Francois Jacques-kal alkotott egy támadósort, át kellett adnia a helyét a Stloukal fiúnak.

Ez egyben a klagenfurti fiatalok arculcsapása is volt. Korábban Stloukal többször is megígérte, hogy lesz egy fix támadósora is, amelyben a KAC-utánpótlás játszhat majd. Az ifjabbik Stloukal érkezésével így már csak két helyről van szó. Stloukal egyetlen kérdésre sem adott választ a fiával kapcsolatban, így maradnak a találgatások.

A klub vezetői mindenesetre azt jelezték, hogy csak és kizárólag bemutató meccsekről van szó. Decemberig tartó try-out szerződés szóba nem kerülhet, “annál is inkább nem, mert a klubnál mindenki David Schuller visszatérésével számol” ? mondta erről Hellmuth Reichel alelnök. Mindezek mellet a klub még egy center leigazolását tervezi, ám ez is azt jelenti, hogy a térdsérülést szenvedett Schuller és az új center mellett már csak egy fiatalnak marad majd hely a csapatban.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum