Alekszej Morozov visszavonult

   

A kétszeres világbajnok orosz támadó 37 évesen fejezi be pályafutását.

Alekszej Morozov a Krilja Szovjetovban kezdte jégkorongos karrierjét, ahol az 1993/94-es szezonban, 17 évesen mutatkozott be a felnőttek között. 1997 és 2004 között hét szezonon át a Pittsburgh Penguinsben játszott, amely 1995-ben az első kör 24. helyén választotta a drafton. Az NHL-ben 451 mérkőzésen lépett jégre, 84 gólt lőtt és 135 gólpasszt adott.

Tengerentúli pályafutása a lockouttal ért véget, a 2004/05-ös szezont az Ak Barsznál töltötte, ahol annyira alapemberré vált, hogy egészen 2013-ig a kazanyiaknál játszott, hat éven keresztül csapatkapitány volt. A tatár csapattal 2006-ban orosz bajnoki címet, a KHL megalakítása után 2009-ben és 2010-ben pedig Gagarin Kupa-győzelmet ünnepelhetett. A legutóbbi szezonban a CSZKA-ban játszott, ahol a csapatkapitányi tisztséget is betöltötte. Júliusban felbontotta a szerződést a moszkvai csapattal, augusztus végén pedig bejelentette a visszavonulását.

Válogatott szinten hét világbajnokságon és két olimpián képviselte Oroszországot, 2008-ban és 2009-ben vb-aranyat nyert, 2007-ben pedig a vb-bronzérem és a gólkirályi cím mellett a torna legjobb támadójának is megválasztották.

morozov

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum