Újra ilyen magas szinten jégkorongozhatok

   

Vas János lassan egy hónapja készül Prágában, másfél hete szerződtette a HC Slavia.  Itt volt az ideje megkérdezni a tapasztalatokról.

Vas János visszakerült egy olyan bajnokságba, amelyet az elitligák közé szoktunk sorolni. A cseh Extraligában még nem lépett jégre magyar játékos.

A vb-n sérülés miatt ki kellett hagynia egy meccset. Ez már teljesen rendbe jött. “A világbajnokságon az oldalam miatt kellett kihagynom egy mérkőzést, de szerencsére ez már a nyáron meggyógyult. Hosszú és fárasztó svájci túrán vettünk részt, de egy szabad nap után újrakezdtük a kemény munkát.

Örülök, hogy a csapatnak és nekem is jól mentek az eddig lejátszott meccsek. Egyáltalán nem rágódom azon, hogy hány pontot szerzek. Az edzők sem ez alapján ítélik meg a teljesítményemet. Eddig van egy pontom a legelső Slavia-meccsemről, de tudják rólam, hogy egy two-way center vagyok, ki is használják azt az edzők, hogy ugyanúgy fontosnak tartom a védekezést is, mint a támadást.

A pontok majd úgyis jönni fognak, ha jól játszom, és ebben bízom is, mert eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptam. Természetesen sok újdonság van a csapat játékában. Egy ilyen például az, hogy az általános gyakorlat szerint a balszélső védekezik a saját harmadban utolsóként a védőkkel, nekem pedig szélső helyen kell lennem. Ez egy cseh szisztéma, amihez hozzá kell szoknom. Ilyennel még nem találkoztam pályafutásom során, eddig mindig a center feladata volt a védekezés is. De kezdek minden újat megszokni, és nagyon élvezem, hogy újra ilyen magas szinten jégkorongozhatok és ilyen erős ellenfelek játszhatok.”

Vasra és a Slaviára még négy felkészülési meccs vár a szeptember 12-i szezonkezdésig. A prágaiak eddig komoly sorozatot vittek végbe, mind a 7 felkészülési meccsüket behúzták, pedig nagyon erős ellenfeleik voltak.

Vas János (Slavia Praha, CZE)
augusztus 4.: Slavia Praha?Skoda Plzen 4-1
augusztus 5.: Slavia Praha?Bílí Tygri Liberec 1-0 (nem játszott)
augusztus 8.: Slavia Praha?Medvescak Zagreb 5-0
augusztus 12.: Slavia Praha?Admiral Vlagyivosztok 4-2 (nem játszott)
augusztus 14.: Genéve-Servette?Slavia Praha 0-3
augusztus 15.: Fribourg-Gottéron?Slavia Praha 2-4
augusztus 16.: Lada Togliatti?Slavia Praha 2-3 h.u.
augusztus 24.: Slavia Praha?Klagenfurt
augusztus 26.: Skoda Plzen?Slavia Praha
augusztus 28.: Bílí Tygri Liberec?Slavia Praha
szeptember 4.: Energie Karlovy Vary?Slavia Praha
első ligamérkőzés: 2014. szeptember 12.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum