A bronzért játszanak az ifik a Jégpalotában

   

A két ifjúsági válogatott kezdi legkorábban a napot szombaton. Rajtuk kívül két MOL ligás csapat játszik még mérkőzést. Visszapillantunk a péntekre is.

A csehországi túrán levő válogatott utolsó csoportmérkőzését játssza kevéssel dél után, az ellenfél a Torax Poruba lesz. A válogatott másik fele az osztrákok legyőzése után a körbeverésnek köszönhetően a bronzéremért játszhat a helyosztón, az ellenfél a lengyel válogatott lesz.

Fodor Szabolcs, a válogatott edzője így értékelte a szombati napot: “Nagyon örülünk, hogy a srácok átérezték a meccs komolyságát, ez egy fontos állomás a felkészülésben. Annak is örülünk, hogy a délelőtti katasztrofális játék után sikerült most hozni a jó formát. A szlovákok ellen a mentális fegyelemmel voltak nagy problémák, nagy különbséget jelentett, hogy a srácoknak sikerült összerakni a fejeket délutánra. Kicsit szerencsétlenül jött ki, hogy gólkülönbség miatt nem az aranyért, hanem a bronzért mehetünk holnap, de a cél egyértelműen a győzelem lesz. Ha délelőtt is úgy játszottunk volna, ahogy most, akkor holnap döntőznénk, ezt mi rontottuk el. Egyre jobban fejlődik a csapat, meg kell mutatnunk, hogy tudunk apró lépéseket tenni azért, hogy áprilisban odaérjünk a többiekhez.”

A Tátra kupán a HSC Csíkszereda ellenfele a Kapfenberg Steelers lesz. Az osztrákok jól ezdték a felkészülési szezont, de a Tátra Kupán pont ugyanúgy szenvednek, mint a HSC, a szlovák junioroktól 4-3, a Poprádtól 8-2 arányban kaptak ki. A különbség a két csapat között abban van, hogy a Kapfenberg már lőtt öt gólt, a HSC még egyet sem. Reméljük, a ma délután 3 órakor kezdődő meccsen kijön minden a csíkiakból, ami eddig bennük maradt a tornán.

Este a Docler Kupán a dunaújvárosiak a lengyel Cracovia ellen próbálhatnak meg javítani. A Gap ellen az utolsó percekben vesztett a csapat, de egy felkészülési szezon első mérkőzésén mindig a tanuláson van a lényeg.  Don MacLean a meccs után azt mondta, teljesen új játékrendszert tanul a csapat, természetes, hogy még nincsenek készségszinten a tanultak. Az élességet befolyásolta, hogy jóformán az erősítőteremből érkeztek a játékosok a mérkőzésre, ugyanakkor a tempóval nem volt baj. Sokak új poszton szerepelnek, Somogyi például hosszú évek után játszik újra centert. Ennek fényében a szombati mérkőzés legfőbb célja az lehet, hogy a csapat mindenben lépjen egy kicsit előre az egy nappal korábban látottakhoz képest.

Dab_CRK_MLA_2229

A pénteki nap legérdekesebb mérkőzése az Érsekújvár?Fehérvár mérkőzés volt.

“A második harmad első három percét kivéve rendben volt a játékunk ? értékelt Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője. ? Ebben a három percben olyan gólokat kaptunk, ami komoly védelmi hibáknak volt köszönhető. Az első három sorunkban nyolc új játékos volt, mivel ennyien hiányoztak, de a fiataloknak is meg kell adni a lehetőséget, hogy megmutathassák, mire képesek. Azt gondolom, hogy Erdély Csanád, Vincze Péter és Kocsis Ferenc nagyon jól játszott ma. Jól tartották és játszották meg a korongot, jó sebességgel korcsolyáztak, sok pozitív dolgot láttam ma tőlük. Amikor pedig emberelőnyben jégre küldtem őket, még gólt is ütöttek. A védelmet tekintve, ma sok rossz döntést hoztak a védőink. Idén mindenképpen fókuszban lesz a védelem javítása, mert úgy tűnik elöl rendben leszünk, de a hat meccs után még mindig úgy érzem, hátul továbbra is nagy mértékű javulásra van szükség, főleg a semleges harmadbeli védekezést tekintve.”

“Ezeken a mérkőzéseken a legfontosabb, hogy felmérjük, hol tartunk a felkészülésben, hol szorít a cipő ? kezdte értékelését Robert Spisák, az Érsekújvár mestere. ? Az eredménynél az edzőknek ilyenkor még fontosabb a mutatott játék. Össze kell raknunk a csapatot, össze kell csiszolódjanak a játékosok, be kell idegződjenek a játékrendszerünk elemei. Az első harmaddal nagyon nem voltam elégedett. Jól kezdtünk, de aztán megálltunk, nem voltunk elég élesek, helyzeteket hagytunk ki, és sok teret engedtünk az ellenfelünknek, aki élt is ezzel. A szünetben átbeszéltük a látottakat, és a második harmadtra sokkal élesebben jöttünk ki. Sok helyzetünk volt, ezekből gyorsan szereztünk három gólt, de aztán újra csökkent a koncentráció és a további helyzeteinket jórészt kihagytuk. Pozitívum volt, hogy a helyzetek kialakítása jól ment, ugyanakkor sok lehetőséget elszórakoztunk, és a hátul valamint a középső harmadban mutatott játékunkon még sokat kell csiszolni.”

“Elég rosszul játszottunk ? mondta a meccsről Nemes Benjámin, a Fehérvár csatára ?, főleg a második harmad elején, ekkor az érsekújváriak folyton el tudtak menni emberelőnyben, mi pedig elég sokszor egyedül hagytuk a kapusunkat, Szerencsére ezután vissza tudtuk hozni a meccset, de azt is hozzá kell tenni, hogy ma két sorunk junior korú játékosokból állt. Az eredményt tekintve úgy gondolom, hogy ezzel az összeállítással elég jó eredménynek számít az, amit az Érsekújvár teljes kerete ellen játszottunk. Nagyon örülök annak, hogy a felkészülési időszakban mindenki elég jégidőt kap és megkapja a bizalmat, így elég pörgős, sokat korizós meccseket játszhatunk, de a szezonban ennél sokkal jobban kell teljesítenünk.”

Az UTE is elkezdte a felkészülési mérkőzéseket. Léván sok helyzetet kihagyva 2-1-re nyert immár lassan állandó edzőpartnerük, a helyi harmadosztályú csapat ellen. Szilassy Zoltán, a lilák vezetőedzője így értékelt: “Első meccsnek teljesen jó volt a mai, tisztán látszik, melyek azok a részek, amelyeken javítani kell. A fizikális szinttel elégedettek vagyunk, a helyzetkihasználás a legfőbb gond, de igazából még ez is érthető, hiszen nagyon kemény munkát végez a csapat az elmúlt időben. A meccsen végig mi domináltunk, 60 fölött volt a lövésszámunk, szép helyzeteket dolgoztunk ki. Az eredmény nem reális, lehetett volna 8 is nekünk, de talán jobb is így. Nem most kell élesnek lennünk, ennél még lesz jobb is.”

Cimkék: , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum