Sofron gólpasszal mutatkozott be a BL-ben

   

A Krefeld magyar csatára jó teljesítményt nyújtott, csapata megnehezítette a svéd bajnok dolgát. Mindkét magyar érdekeltségű csapata 2-1-es hazai vereséggel nyitott. 15 mérkőzéssel kezdetét vette az új Bajnokok Ligája.

A Krefeld a Skellefteát fogadta, és a 8. percben emberelőnyből Vasiljevs révén vezetést is szerzett. A gólt az ezen a meccsen az első sorba nevezett Sofron István készítette elő, Driendllel együtt. A vendégek a 22. percben egyenlítettek, az 50. percben pedig a győztes gólt is megszerezték, így lett 1-2 a vége. Úgy tűnt, Sofron a mérkőzés hajrájában megsérült, bordán szúrták, de szerencsére már jól érzi magát a 20-as, nem kell kihagynia.

Sofron Krefeld Skelleftea

Hasonló forgatókönyv szerint zajlott Szélig Viktorék meccse is, a Briancon?Villach. A francia élcsapat korán vezetett, és az egygólos előnyt az 52. percig meg is tartotta. Akkor Lammers egyenlített, majd az 58. percben McBride már a vendégek győztes gólját lőtte, így ez a történet is 1-2-es végeredménnyel zárult.

A 15 meccs közül a legnagyobb meglepetés kétségkívül a Vienna Capitals fölényes győzelme a svéd Farjestad felett. A 4-1-es sikerhez hozzájárult a tavaly még a Fehérvárban játszó Adam Naglich is, aki a harmadik gólt lőtte. Hasonlóan váratlan, hogy a finn HIFK egy harmad alatt 3 gólos hátrányba került Vojensben, becsületére legyen mondva, hogy végül legalább büntetőkkel nyerni tudott Dániában, 5-4-re.

Az új sorozat első gólját a norvég Stavanger Oilers csatára, Josh Soares lőtte, aki tavaly a Grazban fejezte be az idényt.

Pénteken újabb 7 mérkőzés következik, többek között bemutatkozik 2 EBEL-csapat, a zaklatott felkészülést folytató Bolzano és a Red Bull Salzburg.

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum