Pénteken kezdődik a Docler Cup

   

Második éve rendezi meg a Dab.Docler a nyári felkészülésük csúcspontjának számító Docler Kupát. Az idei meghívottak a svéd Kallinge/Ronneby IF, a francia Les Rapaces de Gap és a visszatérő vendég, a lengyel Cracovia Kraków.

A bajnoki szezon előtti felkészülési mérkőzések speciális műfajt képviselnek minden sportágon belül. Egyrészt fontos visszajelzésül szolgálnak a szakvezetők számára az elvégzett munka minőségéről és az elképzelt játékrendszer működőképességéről. Másrészt a hosszú, hoki nélküli hónapok böjtölése után a szurkolók számára nagy ünnepet is jelentenek, amikor végre viszontláthatják kedvenc sportáguk kedvenc csapatát a jégen. A második évébe lépő Docler Cup mindkét célt kiválóan szolgálja.

Első látásra talán úgy tűnhet, hogy tavaly erősebb ellenfeleket sikerült meghívni, hiszen a Krakkó mellett akkor a német másodosztályú Bietigheim Steelers és a szlovák extraligás SHK 37 Piestany vett részt a tornán, de a felkészülés ezen szakaszában ez talán másodlagos. Másrészt az idei ellenfelek is erősek lesznek, hiszen a Kallinge/Ronneby a svéd harmadosztályból érkezik ugyan, de ismerve a svéd hoki mélységét és tudva azt, hogy a Stephan Lundh személyes közbenjárására érkező csapat az utóbbi években rendszeresen az Allsvenskanba való felkerülésért csatázik, idén második helyen végeztek, tavaly pedig megnyerték a Division 1-et, kijelenthető, hogy igen erős ellenféllel szemben kell majd helytállniuk Galaniszéknak.

A francia Gap nem tartozik a Ligue Magnus élcsapatai közé. A klub vezetése azonban tavasszal leigazolta a bajnokcsapat Briancon vezetőedzőjét, Luciano Basilét, azzal a határozott szándékkal, hogy új korszakot nyissanak a negyvenezres alpesi kisváros csapatának történetében. Basile tíz évet húzott le Brianconban, és kitartó munkájának, valamint olykor elképesztő igazolásainak köszönhetően a megszűnés veszélyétől az első bajnoki aranyig vezette a csapatát, amely ma a Bajnokok Ligájában is bemutatkozik. Gapban nem titkolják, hogy ugyanezt várják Basilétől, vagyis hogy rakja fel a klubot az európai hoki térképére.

A szakvezető nem tétlenkedett, a bajnoki aranyat nyerő előző csapatából magával vitte az alapszakaszban meccsenként átlagosan 1,19 gólt kapó és 95,5%-os hatékonysággal védő kapust, Aurélien Bertrand-t, a védő Teddy Trabichet-t és az ifjú titán Loic Chapelier-t, a csatársort pedig nem kevesebb, mint három friss francia bajnokot hozott, köztük a szlovén válogatottal idén olimpiát is megjárt Bostjan Golicicet. Emellett a tengerentúlról szerződtette a 24 éves kanadai centert, Gabriel Levesque-et, akire ? ismerve Basile eddigi igazolásait ? mindenképpen érdemes lesz odafigyelni. Levesque tavaly Nagy Gergő csapattársa volt a CHL-es Quad City Mallardsnál, 20 gólt lőttek mindketten, csak az asszisztok számában maradt el jelentősen Nagytól. Az idei Gap tehát egészen más csapat, mint a tavalyi volt, talán nem túlzás kijelenteni, hogy esélyesek lesznek a négy közé kerülni a Ligue Magnusben.

DAB KK
A torna harmadik meghívottja jó ismerős a játékosok és a szurkolók előtt, hiszen a Krakkó tavaly nem csak az első Docler Kupa, de a Kontinentális Kupa második fordulójának alkalmából is tiszteletét tette. Dunaújvárosban és nem őriz túl jó emlékeket. A Docler Kupán ugyanis 3-1-re kapott ki, majd a harmadik körbe kerülésről döntő októberi Kontinentális Kupa-meccsen úgy kapott ki 5-3-ra, hogy a 13. percben már 2-0-ra vezettek. A DAB azonban felállt és az 50. percig ötször volt eredményes, ami el is döntötte a mérkőzést. A Krakkónak a szezonban sem sikerült javítani, azok után, hogy egy évvel korábban bajnokok lettek, idén a rájátszás első körében búcsúzni kényszerültek. Ezúttal minden bizonnyal javítani akarnak, a lengyel bajnokság pedig van olyan erős, mint a MOL Liga, úgyhogy ezen a fronton is parázs összecsapásra lehet számítani.

A DAB idén nyáron szembement a trendekkel. Miközben MOL ligás ellenfelei egyre-másra igazolták a jobbnál jobb játékosokat, Dunaújvárosban úgy döntöttek, itt az ideje teret és jégidőt hagyni a fiatal magyar játékosoknak. Ezek többsége utánpótláskorukban megjárták a válogatottakat, ám az igazi áttörés felnőtt szinten nem jött el. Ennek megfelelően a klubnak jelenleg három légiósa van, a hosszabbító Kalnins és a három év Kazahsztán után visszatérő Martinka mellé érkezett a kanadai Nathan Martine, aki szintén hátvéd. A védelem egyébként is erősödött, hiszen visszatért a Fehérvárból Pozsgai Tamás is. Ha menet közben úgy adódik, természetesen az átigazolási határidőig lesz még alkalma a klubnak játékosokat szerződtetni.

Az új edző, a KHL-es Medvescaktól érkező Donald MacLean is izgatottan várja a bemutatkozást. A torna előtti interjúban ő is a védelmet emelte ki, valamint hogy egyszerű, agresszív és gyors játékot kíván viszontlátni a csapattól. Erre a keret mindenképpen alkalmasnak is tűnik.

“Nagyon várom a pénteki napot, úgy érzem, lelkiismeretesen felkészültünk a tornára, a srácok kiválóan dolgoztak az elmúlt hetekben. Szerencsére jó ellenfelek ellen kezdhetjük meg a felkészülést a következő szezon kihívásaira, azt hiszem, csak profitálhatunk az előttünk álló hétvégéből. Persze mindenki tisztában van azzal, hogy ezek a meccsek elsősorban arra szolgálnak, hogy az edzéseken begyakorolt figurákat igazi ellenfelekkel szemben is kipróbáljuk, begyakoroljuk, ettől függetlenül természetesen az a célunk, hogy első helyet szerezzünk a hazai publikum előtt. Egyszerű, de agresszív játékot fogunk játszani, sokat alapozunk majd a sebességünkre. Nagyon örülök, hogy ilyen erős és ügyes hálóőreink és védelmünk van, ezekre az alapokra könnyebb lesz építkeznie a csatároknak. Szeretném négy sorral végigjátszani a tornát, hogy teljesebb és árnyaltabb képet kaphassak a csapatról éles helyzetekben is. Épp ezért négy hátvéd párral és tizenkét csatárral kezdjük meg a pénteki mérkőzést.”

A torna menetrendjében a héten apró változás történt, amennyiben a szombat esti mérkőzést eltolták este nyolcra, mivel az eredeti időpontban a dunaújvárosi kézilabdás hölgyeknek is meccsük van. Pénteken délután négy órakor rendezik az első mérkőzést, amelyen a Krakkó és a Kallinge/Ronneby méri össze erejét, majd negyed nyolckor a DAB a Gappal meccsel. Szombaton minden háromnegyed órával később kezdődik, vagyis 16:45-kor a svédek a franciákkal játszanak, míg este nyolckor a dunaújvárosiak a Krakkóval találkoznak. Vasárnap újra négykor és negyed nyolckor lesznek a mérkőzések, a délutánin a Gap a Krakkóval, az estin a DAB a Kallinge/Ronnebyvel csatázik.

doclercup

A szurkolók napijegyet és tornabérletet is vásárolhatnak. A háromnapos kupabérlet ára az ülő szektorban 4000 Ft, míg az állóban 2500 Ft lesz, a napijegyek díjszabása pedig a következőképpen alakul: ülőjegy 1500 Ft, állójegy 1000 Ft, diák/nyugdíjas jegyek 600 Ft. A napijegyekkel értelemszerűen mindkét aznapi mérkőzés megtekinthető, pénteken pedig már fél háromkor kinyit a jégpályán a pénztár, ahol a szurkolók megvehetik a szezonra szóló bérleteket is.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum