22/30 Winnipeg Jets

   

30 napos sorozatunkban az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává az nhl.com beharangozói alapján. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2014/15-ös szezonban.

A kanadai városban évek óta a minimális célt, a rájátszást sem érik el. Amióta a hoki 2011-ben visszaköltözött Winnipegbe, a csapat még nem járt a rájátszásban, utoljára még 2007-ben a jogelőd, az Atlanta Trashers jutott be az extra idénybe.

Elvileg ennek a kiküszöbölésén dolgozik Kevin Cheveldayoff menedzser, de meglepetésre csak apróbb változtatásokat eszközölt a játékoskeretben, miközben a divízióbeli ellenfelek alaposan megerősödtek. Már itt felvetődik a kérdés: jól végzi-e a munkáját Cheveldayoff, mert a közvetlen ellenfelek láthatóan ellépnek mellőle. A kevés mozgás között meg kell említenünk, hogy a csatársorba érkezett a Mathieu Perreault, TJ Galiardi kettős, ami nem éppen veretes páros, miközben távozott a megbízható kapus, Al Montoya és a liga egyik legrutinosabb játékosa, Olli Jokinen, aki az aktív játékosok között a hetedik helyen áll 1169 alapszakasz-mérkőzéssel.

Winnipeg Jets

A Nashville-be távozó finn center mellett Evander Kane lehet a másik nagy távozó. A 23 éves játékosnak hiába van 2018-ig szóló szerződése, már több mint egy éve folyik a pletyka arról, hogy elcserélik. Amennyiben ez megtörténik, akkor a Jetsnél ismét megkérdőjeleződik a vezetőség munkaminősége, amit tovább tetőzhet az, hogy a csatárként is bevethető hátvédet, Dustin Byfuglient a harmadik sor jobb szélén játszatják majd megint. Röviden szólva eltékozolják a tehetségét, Byfuglien ugyanis még 2010-ben mint a Blackhawks egyik legjobb védője szerzett bajnoki címet. Ha a játékosállomány nem változik, akkor Kane-re kulcsszerep vár a második sorban Mark Scheifele és tavaly a házi pontversenyt 69 egységgel megszerző Blake Wheeler között.

Cheveldayoff a játékosok összegyúrását arra a Paul Maurice-ra bízta és bízza, aki az első teljes szezonjára készül Winnipegben, hiszen a szezon közepén, január 12-én vette át az kormányt Claude Noeltől. Az új edző remekül mutatkozott be: az első négy meccsét megnyerte, sőt az első tizenegyből kilencet. Az olimpiai szünet előtt reális cél volt a rájátszásba jutás, de több húzóember is megsérült, a március tragikusra sikeredett, a rájátszás pedig elrepült. Pedig simán meglehetett volna a playoff, a statisztika Maurice remek munkáját igazolta. Az új mester a meccsenként hármas kapott gólátlagot 2,74-re nyomta le, a lövések számát viszont 30 fölé tornászta fel az általa irányított 35 találkozón. Az emberelőnyös játékon viszont még ő sem volt képes javítani, a Jets a lehetőségeinek csak alig több mint 15%-át használta ki, ami a 25. helyre volt elég a ligában.

A Winnipeg hátsó alakzatán is lesz mit javítania az új edzőnek, elsőként Ondrej Pavelecből kell kihoznia azt, ami évek óta benne van. A cseh kapus mindössze egy szezonban teljesített 91%-os hatékonyság felett, de Maurice érkezésekor az első kilenc meccsen 92,5%-kal védett. Amennyiben tudja tartani ezt a formát, akkor a playoff ismét reális cél lehet. Pavelec tehermentesítése nagy valószínűség szerint Michael Hutchinsonra hárul majd, aki az ECHL-ből érkezik. Ennél a pontnál ismét felmerül Cheveldayoff munkája, aki elengedte a jobb mutatókkal rendelkező Montoyát, kinek a Florida alig több mint egymilliót fizet majd.

A hátvédsorban a legnagyobb felelősség a Tobias Enstrom, Jacob Trouba kettősön lesz, és itt most nem is csak a védekezésről beszélünk, hanem inkább a támadások támogatásáról. A két bekk megfelelően segíti az offenzívákat, hiszen összesen 20 gólt ütöttek és 59 pontot szereztek, ezzel szemben a maradék hét hátvéd összesen 11 találatra és 54 pontra volt képes. Ennek a kiküszöbölésére Maurice mester valószínűleg az újonc Ben Chiarotot fogja bevetni, aki egy meccs erejéig már bemutatkozott a nagyok között a tavalyi szezonban.

Mindent egybevetve azonban Maurice mester legnehezebb dolga a fizikailag és mentálisan is gyenge csapatot felrázása lesz, hiszen egy borzalmas állapotban lévő társaságot vett át. A fáradtság többször kiütközött a szezonban, megmutatkozik ez a nehezen megszerzett vezetések elherdálásában is. Azoknak a meccseknek, amelyeken a Jets szerezte az első gólt, csak a 60%-át tudták megnyerni, ami a hatodik legrosszabb a ligában. Összehasonlításként ugyanez a mutató a legjobb csapatoknál 80% felett van. De ugyanez volt a helyzet többször is, ha két harmad után vezettek, eltékozolták az előnyt és kikaptak vagy esetleg egy ponttal kellett beérniük. Mindezek javítására Maurice kegyetlen nyári programot írt elő játékosainak és hasonlót ígért az edzőtáborra is.

Ha a felmérőn a csapat átmegy, akkor eséllyel veheti fel a harcot az ellenfelekkel és leginkább a csoportriválisaival, mert bátran kijelenthető, hogy a playoff legnagyobb részben ezeken az ütközeteken ment el. A Jets a 29 divízióbeli négypontos meccsből mindössze kilencet nyert meg, ami rettentően kevés.

A Winnipeg egyelőre nem rendelkezik olyan sztárokkal, illetve frissen draftolt újoncokkal, akik képesek lennének átlendíteni a csapat szekerét egy-egy nehezebb perióduson. Vannak játékosok, akik felvillanásokkal el tudnak dönteni egy találkozót, de minden azon múlik majd, hogy Paul Maurice hogyan sáfárkodik a rábízott kerettel. Meglepő lenne, ha rögtön első teljes évében a playoffba vezetné a csapatot, de négyéves szerződést kötött, és ha hagyják dolgozni, előbb-utóbb beérhet a munka gyümölcse.

Várható kezdőcsapat:

Csatárok:
Andrew Ladd , Bryan Little, Michael Frolik
Evander Kane, Mark Scheifele, Blake Wheeler
Carl Klingberg , Mathieu Perreault, Dustin Byfuglien
Eric Tangradi, Jim Slater, Matt Halischuk
TJ Galiardi, Chris Thorburn

Hátvédek:
Tobias Enstrom, Zach Bogosian
Mark Stuart, Jacob Trouba
Adam Pardy, Paul Postma
Grant Clitsome

Kapusok:
Ondrej Pavelec
Michael Hutchinson

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum