Magyarország is csatlakozott az Ice Bucket Challenge-hez

 

Donald MacLean, a Dab.Docler edzője is kihívást kapott, így ő is beleállt a feladatba és a kampányba, amely az amiotrófiás laterálszklerózis nevű végzetes betegség ellen küzd. Időközben Gőz Balázs, a Miskolc hátvédje is megkapta a maga challenge-ét, ő a jégen öntött jeget.

MacLean családszerető ember lehet, hiszen a kihívást is elsősorban családtagjainak adta tovább: feleségének, két lányának és két testvérének.

Korábban ismert játékosok, edzők, tulajdonosok mellett maga Gary Bettman is csatlakozott és a fejére öntött egy vödör jeges vizet. Sok félreértés övezi a kampány célját, így ideje erről is szólni pár szót. A challenge-et elindító ALS Association célja kettős, nem elsősorban pénzt akarnak gyűjteni, hanem a figyelmet felhívni erre a kevéssé ismert betegségre. Ha a tudatosság, a betegséget körülvevő figyelem nő, akkor könnyebben megy a pénzgyűjtés is.

Második éve megy a kampány, tavaly az első két hétben 1,12 millió dollárt gyűjtöttek, idén ez a szám 4 millió dollár volt. Minderről az egyesület elnöke, Barbara Newhouse a következőképpen nyilatkozott: “Ez az adakozókedv egészen hihetetlen. De ami a legfontosabb, az az elképesztő figyelem, amit ez a betegség ebben a két hétben kapott, ez az igazán felbecsülhetetlen érték. Olyan emberek, akik korábban azt sem tudták, hogy van ilyen betegség a világon, beállnak és segítenek a harcban, a gyógyításban, hogy megtaláljuk az orvosságot.”

als

A kampány sikere egyszerűségében rejlik, nem csak a hokisok, de szinte egész Amerikában tombol az őrület, Justin Timberlake-től Mark Zuckerbergig számos híresség csatlakozott már. A dologban az is a nagyszerű, hogy a társadalom szinte minden rétegéhez elér. Ha csak a hokit vesszük alapul, akkor is jól látható, hogy nem csak Bettman vagy a leghíresebb játékosok csatlakoznak, hanem például a Dunaújvárosban dolgozó Donald MacLean, de egészen biztosak lehetünk benne, hogy mindez leér egészen a középiskolák szintjéig, aminél hathatósabb reklámja a betegség elleni küzdelemnek egyszerűen nem létezik.

Jelenleg egy fajta készítményt forgalmaznak az USA-ban erre a betegségre, amely arra képes, hogy 2-3 hónappal meghosszabbítsa a betegek életét. Az amiotrófiás laterálszklerózis az akaratlagosan mozgatható izmokat beidegző agyi és gerincvelői mozgató idegsejtek pusztulásával járó végzetes betegség. A beteg fokozatosan elveszíti mozgásképességét, nem tud enni, beszélni, végül lélegezni sem. Bővebb információ magyarul itt lelhető fel a tünetekről és az okokról. Magyarországon a betegek számát néhány száz főre becsülik.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum