Brassó?HC Banska Bystrica 1-7

   

A Pavel Zabojnik-emléktorna első mérkőzésén sima vereséget szenvedett a MOL Liga tavalyi második helyezettje a szlovák Extraliga bronzérmesétől.

Fülöp Rajmond kezdett a brassóiaknál, akik a legerősebb összeállításukban léptek jégre. Sajnos a kezdés nem sikerült jól, hiszen a szlovák Extraliga tavalyi egyik elődöntőse a 6. és a 8. percben is betalált. Az első gólt a negyedik sor húszéves csatára, Mario Roth, a másodikat az amerikai hátvéd Nicastro szerezte. Ezt követően azonban sikerült rendezni a sorokat. Így több gól ebben a játékrészben már nem esett.

A második harmadot jól kezdte a Brassó, Mihály lövése jelentett veszélyt már 38 másodperc múltán, majd Petres tette rá a kipattanót, de nem találta el jól a korongot. A 23. percben Richard Filipet látták szabálytalannak a játékvezetőt, a megítélt kiállítást pedig Block révén egy percen belül gólra váltotta a Besztercebánya. A Brassó még ennél is gyorsabb volt azonban, a 26. percben kapott emberelőnyt 5 másodperc alatt sikerült gólra váltani, amikor Filip kék vonalról eleresztett lövésébe Péter Róbet piszkált bele. Utoljára azonban ekkor volt szoros az állás, a besztercebányaiak ugyanis a harmad végéig még összesen háromszor mattolták a brassói védelmet, a 28. és a 39. percben egyenlő létszám mellett, a 36-ban pedig ismét Filip kiállítása alatt. A csapatok tehát 6-1-es állással fordultak a záró felvonásra, amely ennek tükrében érthetően eseménytelenül telt, az 57. percet leszámítva, ekkor ismét Banska Bystrica talált a hálóba, kialakítva az 1-7-es végeredményt.

MOL Liga-csapatok és a Fehérvár felkészülési mérkőzései:

július 28., 18:30 HC Rebel Havlíckuv Brod (CZE-2.)?FTC 4-3 büntetőkkel
augusztus 7., 18:00 HC Nové Zámky?HK Levice (SVK-3.) 6-2
augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Nyitra) 6-2
augusztus 11., 17:00 ASC Corona Brassó?Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-2
augusztus 12., 19:00 Debrecen?Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Debrecen) 2-6
augusztus 12., 19:00 Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Nové Zámky (Székesfehérvár) 7-4
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky?Jertisz Pavlodar (KAZ-1.) (Érsekújvár) 1-0
augusztus 13. 19:30 HK Levice (SVK-3.)?FTC (Léva) 1-3, a 22. percben félbeszakadt pára miatt

augusztus 14., 15., 16.: Pavel Zabojnik Emléktorna, Zólyom. Résztvevők: HKm Zvolen (SVK-1.), HC Banska Bystrica (SVK-1.), Fehérvár (EBEL), ASC Corona Brassó (MOL), GKS Tychy (POL-1.), Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 14. 12:00 ASC Corona Brassó?Bánska Bystrica (SVK-1.) 1-7
augusztus 14. 15:30 GKS Tychy (POL-1.)?Fehérvár AV19 (EBEL)
augusztus 15. 12:00 ASC Corona Brassó?Fehérvár AV19 (EBEL)
augusztus 16. 12:00 ASC Corona Brassó?Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 16. 19:00 HKM Zvolen?Fehérvár AV19 (EBEL)

augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky?HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár)
augusztus 19. HK Nitra (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (Nyitra)
augusztus 19. HSC Csíkszereda?MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Poprád)
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Szakolca)

augusztus 21., 18:00 HK Poprad (SVK-1.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád)
augusztus 22., 15:00 HSC Csíkszereda?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Tátra-kupa, Poprád)
augusztus 23., 15:00 Kapfenberg Steelers (AUT-2.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád)

augusztus 21., 22., 23.: Gyetvai kupa, résztvevők: HC Detva (SVK-2.), Ferencvárosi TC, …

augusztus 22., 23., 24.: Docler Kupa, Dunaújváros, résztvevők: Dab.Docler, Cracovia Kraków (POL-1.), Gap (FRA-1.), Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.)
augusztus 22., 19.15 Dab.Docler?Gap (FRA-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros)
augusztus 23., 19.15 Dab.Docler?Cracovia Kraków (POL-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros)
augusztus 24., 19.15 Dab.Docler?Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.) (Docler Kupa, Dunaújváros)

augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár)
augusztus 22.: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)
augusztus 25., 17:00 HK Dukla Michalovce (SVK-2.)?Miskolci Jegesmedvék (Nagymihály)
augusztus 26. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3.)?HC Nové Zámky (Hodonín)
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky?HK Nitra (SVK-1.) (Érsekújvár)
augusztus 28., HC Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány)
augusztus 28., csütörtök 18.30: Miskolci Jegesmedvék?Olimpia Ljubljana (Miskolc)

augusztus 29-31., Felcsík Kupa, Felcsík/Csíkszereda: HSC Csíkszereda, Debreceni HK, Steaua Bucuresti (ROM-1.), Progym Gyergyószentmiklós (ROM-1.)
augusztus 29., 16.00 Debrecen?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 29., 19.00 HSC Csíkszereda?Steaua (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 16.00 Steaua?Debrecen (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 19.00 HSC Csíkszerda?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 16.00 Steaua?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda?Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda)

augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Szenice)
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler?SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Dunaújváros)
augusztus 29., HK Trnava (SVK-2.)?UTE (Nagyszombat)
augusztus 30., 16.00 Miskolci Jegesmedvék?KH Sanok (Miskolc)
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler?KH Sanok (POL-1.) (Dunaújváros)
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky?HK 36 Skalica (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piestany (SVK-1.)?Dab.Docler (Pöstyén)
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 5.: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler?Debrecen HK

szeptember 6., 16.00: Graz?Olimpija Ljubljana (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 6., 19.00: Fehérvár AV19?Miskolci Jegesmedvék (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 15.00: az előző nap vesztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 18.00: az előző nap győztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)

szeptember 9. 18:00 HC Nové Zámky?HK Nitra Hodonín (CZE-3.) (Érsekújvár)
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC?Dab.Docler
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler?Ferencvárosi TC

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum