Subban ügyében a tulajdonos döntött

 

A Canadiens general managere eltökélt volt abban, hogy az arbitrálás után egyéves szerződést kössön játékosával. De közbelépett a csapat tulajdonosa.

Geoff Molson lépése vezetett a váratlan, 72 millió dollár értékű szerződéshez.

Sokan joggal értetlenkedtek, amikor az idei holtszezon egyik legnagyobb sagájának hirtelen vége lett. A Montreal Canadiens és legjobb játékosa P.K. Subban között ugyanis sokáig nem született megegyezés. Bár a felek mindvégig kitartottak amellett, hogy mindketten hosszú távú szerződésben érdekeltek és hogy a tárgyalások a lehető legkellemesebb hangulatban telnek, csak nem sikerült a megegyezést tető alá hozni, így jöhetett az arbitrálás.

A helyszíni tudósítók szerint a meghallgatás után Subban elég rosszul nézett ki, később a játékos azt nyilatkozta, hogy korán kelt, a meghallgatás is négy órán keresztül tartott, érthető tehát, ha fáradt volt. Aztán mielőtt a bírónő meghozta volna ítéletét, a klub váratlanul bejelentette, hogy megegyezett a tehetséges hátvéddel és 8 évre 72 millió dollárért aláír a játékossal.

A pletykák szinte azonnal napvilágot láttak, hogy a tárgyalásokat addig vezető general manager, Bergevin és a klub tulajdonosa, Geoff Molson között nem teljes az egyetértés. Most a Montreal Gazette írta megbízható forrásokra hivatkozva, hogy valóban Molson lépett közbe az utolsó utáni pillanatban.

subban2

Mindez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy tulajdonos és csapatvezető között valóban kenyértörésre került volna sor. Mindketten tették a dolgukat, Bergeviné az volt, hogy a lehető legnagyobb helyet dolgozza ki magának a fizetési sapka alatt, míg Molsonnak más szempontokat is figyelembe kellett vennie, mint például a szurkolótábor reakcióját. Márpedig a szurkolók egyáltalán nem örültek annak, ahogyan az események alakultak. És végül is, Molson fizeti a számlát.

Az NHL-ben számtalan példa van arra, hogy a tulajdonosok közbelépnek egy-egy kulcsjátékos igazolásánál, ami hol jobban sikerül, hol kevésbé. Ovecskin esetében Ted Leonsis is aktív szerepet vállalt, akárcsak a Devils tulajdonosa, Jeff Vanderbeek, amikor klubja leigazolta Ilja Kovalcsukot. De a Philly tulajdonosa, Ed Snider is minden követ megmozgatott, hogy klubja megszerezze Ilja Brizgalovot, bár ő leszűrte a megfelelő konzekvenciákat és a későbbiekben nem exponálta túl magát szakmai kérdésekben. Subban esetében is az a nagy kérdés, hogy jó üzlet volt-e őt szerződtetni vagy sem, de erre majd csak az idő adja meg a választ.

Cimkék: , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 22., vasárnap
EBYSL 12:00 RBSMAC 5-0VÉGE
MOL 12:30 FTCBRA 6-2VÉGE
EBJL 15:30 RBSETO 5-1VÉGE
EBYSL 15:40 VASTRK 0-1VÉGE
EBYSL 15:40 ZNOHKB 8-4VÉGE
EBYSL 17:30 SLLAVS 2-0VÉGE
MOL 18:00 BEOTIT 2-0VÉGE
MOL 18:00 MACUTE 4-0VÉGE
EBEL 18:15 AVSVSV 6-2VÉGE
    • M4 SPORT
január 23., hétfő
ECHC 17:00 ZLNMAC 3-7VÉGE
MOL 18:00 BEODAB 1-4VÉGE
MOL 18:00 DHKSCC 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 12-1VÉGE
január 24., kedd
ROM 17:30 BRASTE 13-3VÉGE
U20 18:40 AVSKMH 11-4VÉGE
január 25., szerda
NHL 01:05 PITSTL 
    • SPÍLER TV
MK 18:30 MISDAB 
U20 18:40 KMHVAS 
MK 19:00 MACDHK 
U20 19:15 DHKMAC 
január 26., csütörtök
U18   KMHMIS 
NHL 02:00 NYRPHI 
    • SPÍLER TV
U18 14:30 PEFAVS 
KHL 17:30 JOKAVT 
    • SPORT 2
U18 17:40 VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
EBJL 18:40 UTEMAC 
U18 19:30 DHKTVS 
január 27., péntek
NHL 01:00 NJDWSH 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 SJSEDM 
    • SPÍLER TV
U20 15:00 MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
január 28., szombat
U18   ETOMAC 
U18   PEFDHK 
KHL 10:30 KUNMZA 
    • SPORT 2
EBYSL 12:15 DMJOHC 
EBYSL 13:40 AVSSLL 
U18 13:50 TVSMIS 
U18 14:40 AVSKMH 
MOL 17:00 GALBEO 
MK 17:30 döntő
    • M4 SPORT
U18 18:40 VASUTE 
EBYSL 19:40 VSVVAS 
január 29., vasárnap
EBYSL   HCIHKB 
NHL 01:00 AllStar
    • SPÍLER TV
EBJL 13:10 AVSZAS 
EBYSL 13:10 DMJOHC 
EBYSL 13:40 MACZNO 
EBEL 17:30 DECAVS 
EBYSL 17:30 MZAVAS 
EBJL 18:00 UTEDMJ 
NHL 22:00 AllStar
    • SPÍLER TV
január 30., hétfő
EBJL 16:40 VASETO 
MOL 17:30 BRABEO 
MOL 18:00 DABFTC 
    • M4 SPORT
MOL 18:00 DHKUTE 
MOL 18:30 TITBRA 
január 31., kedd
U18 18:30 DHKMIS 
KHL 19:30 SBALOK 
    • SPORT 2
február 1., szerda
U20   3.6. 
U20   4.5. 
KHL 15:00 SZJSZK 
    • SPORT 2
MOL 18:00 DABMIS 
EBJL 18:40 AVSVAS 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk