Hazai pályán mutatkozik be a Debrecen

   

Az újonc Debrecen kedden a szlovák másodosztályú MHK 32 Liptovsky Mikulás ellen debütál hazai jégen. Az Érsekújvár a kerettagságért küzdő játékosokkal érkezik Fehérvárra.

Kedd este 7 órakor játssza első edzőmérkőzését a Debreceni HK. Jevgenyij Muhin csapata egy hónapja edz együtt, most első alkalommal tesztelheti élesben az orosz szakvezető, hol is tartanak a felkészülésben. A találkozó előtt mutatják be a csapat új mezét, amely már a klub idei szezontól érvényes arculatát és színvilágát képviseli.

Fehérváron ugyancsak este 7-kor kezdődik az Érsekújvár vendégjátéka. Több mint 40 játékos kezdte a felkészülést Robert Spisák irányítása mellett a hónap elején. “A hét végéig el kell döntsük, ki az, akire számítunk a továbbiakban, és ki az, akire nem ? mondta blogunknak Sucharda Ferenc, a HC Nové Zámky klubelnök ?, így a székesfehérvári mérkőzés még a játékosok kiválasztásának jegyében telik el. A HK Nitra ellen látott csapat első sora hiányozni fog, helyettük mások kapnak lehetőséget. Reméljük, a fiatalok úgy játszanak majd, mint akik tényleg szerződést szeretnének kapni a klubnál.”

A mérkőzés élő online videóközvetítésben is láthatják.

MOL Liga-csapatok és a Fehérvár felkészülési mérkőzései:

július 28., 18:30 HC Rebel Havlíckuv Brod (CZE-2.)?FTC 4-3 büntetőkkel (1-1, 1-1, 1-1, 1-0)
augusztus 7., 18:00 HC Nové Zámky?HK Levice (SVK-3.) 6-2 (2-1, 2-1, 2-0)
augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Nyitra) 6-2
augusztus 11., 17:00 ASC Corona Brassó?Dunarea Galati (ROM-1.) (Brassó) 7-2
augusztus 12., 19:00 Debrecen?Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Debrecen)
augusztus 12., 19:00 Fehérvár AV19 (EBEL)?HC Nové Zámky (Székesfehérvár)
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky?Jertisz Pavlodar (KAZ-1.) (Érsekújvár)
augusztus 14., 15., 16.: Pavel Zabojnik Emléktorna, Zólyom. Résztvevők: HKm Zvolen (SVK-1.), HC 05 Bánska Bystrica (SVK-1.), Fehérvár (EBEL), ASC Corona Brassó (MOL), GKS Tychy (POL-1.), Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky?HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár)
augusztus 19. HK Nitra (SVK-1.)?Fehérvár AV19 (Nyitra)
augusztus 19. HSC Csíkszereda?MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.) (Poprád)
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK-1.)?HC Nové Zámky (Szakolca)
augusztus 21., 18:00 HK Poprad (SVK-1.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád)
augusztus 21., 22., 23.: Gyetvai kupa, résztvevők: HC Detva (SVK-2.), Ferencvárosi TC, …
augusztus 22., 23., 24.: Docler Kupa, Dunaújváros, résztvevők: Dab.Docler, Cracovia Kraków (POL-1.), Gap (FRA-1.), Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.)
augusztus 22., 19.15 Dab.Docler?Gap (FRA-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros)
augusztus 22., 15:00 HSC Csíkszereda?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Tátra-kupa, Poprád)
augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky?Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár)
augusztus 22.: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)
augusztus 23., 15:00 Kapfenberg Steelers (AUT-2.)?HSC Csíkszereda (Tátra-kupa, Poprád)
augusztus 23., 19.15 Dab.Docler?Cracovia Kraków (POL-1.) (Docler Kupa, Dunaújváros)
augusztus 24., 19.15 Dab.Docler?Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.) (Docler Kupa, Dunaújváros)
augusztus 25., 17:00 HK Dukla Michalovce (SVK-2.)?Miskolci Jegesmedvék (Nagymihály)
augusztus 26. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3.)?HC Nové Zámky (Hodonín)
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky?HK Nitra (SVK-1.) (Érsekújvár)
augusztus 28., HC Topolcany (SVK-2.)?UTE (Nagytapolcsány)
augusztus 28., csütörtök 18.30: Miskolci Jegesmedvék?Olimpia Ljubljana (Miskolc)
augusztus 29-31., Felcsík Kupa, Felcsík/Csíkszereda: HSC Csíkszereda, Debreceni HK, Steaua Bucuresti (ROM-1.), Progym Gyergyószentmiklós (ROM-1.)
augusztus 29., 16.00 Debrecen?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.)?HC Nové Zámky (Szenice)
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler?SHK 37 Piestany (SVK-1.) (Dunaújváros)
augusztus 29., 19.00 HSC Csíkszereda?Steaua (Felcsík Kupa)
augusztus 29., HK Trnava (SVK-2.)?UTE (Nagyszombat)
augusztus 30., 16.00 Steaua?Debrecen (Felcsík Kupa)
augusztus 30., 16.00 Miskolci Jegesmedvék?KH Sanok (Miskolc)
augusztus 30., 19.00 HSC Csíkszerda?Progym (Felcsík Kupa)
augusztus 31., 16.00 Steaua?Progym (Felcsík Kupa)
2014. augusztus 31., 18.00: HSC Csíkszereda?Debrecen (Felcsík Kupa, Csíkszereda)
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler?KH Sanok (POL-1.) (Dunaújváros)
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky?HK 36 Skalica (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piestany (SVK-1.)?Dab.Docler (Pöstyén)
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky?Szlovákia U20 (SVK-1.) (Érsekújvár)
szeptember 4-6., Csíki Sör-kupa, Csíkszereda: egyeztetés alatt
szeptember 5.: HK Levice (SVK-3.)?UTE (Léva)
szeptember 5. 18:30 Dab.Docler?Debrecen HK
szeptember 6., 16.00: Graz?Olimpija Ljubljana (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 6., 19.00: Fehérvár AV19?Miskolci Jegesmedvék (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 15.00: az előző nap vesztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 7., 18.00: az előző nap győztesei (Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár)
szeptember 9. 18:00 HC Nové Zámky?HK Nitra Hodonín (CZE-3.) (Érsekújvár)
szeptember 9. 19:00 Ferencvárosi TC?Dab.Docler
szeptember 12. 18:30 Dab.Docler?Ferencvárosi TC

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum