Megvan a Fehérvár első idei összeállítása

   

A Fehérvár jó ellenfelet vár a keddi mérkőzésre. A magyar EBEL-csapat az első előkészületi mérkőzését játssza, Rob Pallin kihirdette a várható négy sort.

A hosszú nyári felkészülés után az első ellenfél a nyáron tovább erősített MOL Liga-bajnok lesz, a HC Nové Zámky. “Az edzőtábor első hete remekül alakult. Kiváló személyiségű játékosok alkotják idén a keretet. Arra számítok, hogy a miénk lesz a liga legkeményebben dolgozó csapata” ? mondta Rob Pallin, a Volán vezetőedzője a hivatalos honlapon.

Az amerikai tréner úgy nyilatkozott, hat nyitott hely van a csapatában. Ahogy fogalmaz, kíváncsi, mire képesek a fiatal srácok és mire nem: “Semmit nem kapnak csak úgy, de a lehetőség adott, hogy megküzdjenek érte. Remélem, kellően éhesek, hogy próbára tegyék az idősebbeket, és az idősebbek pedig ráébrednek, hogy jönnek újak, akik az ő állásukra vágynak.”

Pallin edzes

Hozzátette: “Ezeken a találkozókon mindenki feltárhatja, mit is tud hozzátenni a csapat eredményességéhez. A jó légkörhöz az egészséges versengés is hozzátartozik. Ez a hét meg fogja mutatni, min kell dolgoznunk a jövőben.”

A mérkőzés 19 órakor kezdődik, a belépés ingyenes.

Az előzetes elképzelések szerint a következő sorokkal kezdi a Fehérvár az előszezont:

Hátvédek:
Ejdepalm, Register
Tokaji, Szirányi
Orbán, Varga A.
Hetényi P., Kiss D.

Csatárok:
LoVecchio, Sarauer, Marino
Kóger D., Bartalis, Banham
Kovács Cs., Erdély, Magosi
Sárpátki, Nemes, Németh A.

A kapuban Rajna és Robinson nagyjából elfelezi a mérkőzést.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR INFO
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum