Minden idők legerősebb MOL Ligája jön

 

Almássy Kornél, az FTC szakosztályvezetője szerint minden csapat komoly játékerőt képvisel a következő szezonban. A cél a négy közé jutás, de ha a 2011 óta tartó, apró lépésekből álló fejlődés idén sem szakad meg, már elégedettek lesznek a zöld-fehérek. Az utánpótlás októbertől a Népligetbe költözhet.

Hogyan sikerültek az idei igazolások?

Megtöltöttük a légiósállományt. Az edzőtábor alapján egyelőre meg vagyunk elégedve velük. A légiósok kiválasztása mindig kényes kérdés és kicsit lutri is. Tavaly ez nagyon jól sikerült, talán a szurkolók aggódtak is kicsit, hogy sikerül-e megismételni, de úgy hiszem, igen. Ez majd persze a pályán dől el. Az biztos, hogy az ismert, a ligában több éve játszó játékosok közül Novak, Dubek, Hegyi, Horváth és Rafaj több mint biztató igazolásnak tűnik. A dolog másik része ugyanakkor, hogy a liga idén a Debrecennek bővült, ami egyfelől örvendetes, másfelől azonban látni kell, hogy nincs elég hadra fogható minőségi magyar játékos, így az ő érkezésük játékosállományt tekintve főként a mi kárunkra történt. De hát ilyen a profi sport, bizonyos fizetésekkel nem tudunk és nem is akarunk versenyezni, megpróbáljuk belülről pótolni a távozókat. Az biztos, hogy az a vezetés, amely 2011-ben átvette a csapat irányítását ? amelyben Pap Gábor és Mickievicz Tibor áldozatos munkájának nagyon sokat köszönhetünk ?, felelőtlen és tarthatatlan ígéreteket egyik játékosnak sem fog tenni. Idővel talán a felnőtt játékosok száma is növekedni fog, utánpótlásunk vezetőjének, Szabó István Cocának szoktam mondani, hogy akkor jön el igazán az FTC ideje, ha az ő tanítványai felnőnek, ami még 5-6 év.

Almassy FTC

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Hogyan sikerült a nyári felkészülés eddigi szakasza?

Ha jól számolom, mi indítottuk legkorábban a felkészülést, július végén már jégen voltunk. El tudtunk menni edzőtáborba Csehországba, ahol ráadásul július 28-án le is játszottuk első felkészülési mérkőzésünket egy másodosztályú csapat ellen. Azt látni kell, hogy ez a Havlíckuv Brod, aki ellen csak büntetőkkel kaptunk ki, tavaly a rájátszásba került, tehát az Extraligába kerülésért küzdött, ami nem semmi, ritkán játszik ilyen erősségű csapat ellen magyar klub. A következő etap augusztus 20. után vár ránk, amikor Gyetván veszünk részt egy tornán, a házigazdák és két másik szlovák másodosztályú csapat ellen. A külföldi edzőtábor és a külföldi csapatok elleni felkészülési mérkőzések olyan dolgok, amikre az elmúlt években nem volt lehetőségünk, tehát ebben is sikerült előrelépnünk. Remélem, mindennek meg lesz az eredménye a szezonban is.

Az FTC kapcsán megkerülhetetlen kérdés a létesítményhelyzet. Vannak rövid távú gondjaik és hosszú távon kecsegtető ígéreteik. Mi ezekkel kapcsolatban az aktuális helyzet?

A jelenlegi pesterzsébeti helyzet roppant kellemetlen a számunkra. Alapvetően arról van szó, hogy jobb lenne a saját pályánkon, saját öltözőnkben készülni, és természetesen a felkészülésünket ezek a tényezők is negatívan befolyásolják. Azonban az ESMTK-val és az erzsébeti önkormányzattal is példás az együttműködésünk, az önkormányzat például harmadik éve jégidővel támogatja klubunkat. Ha át kell költöznünk a Kisstadionba, az tehát komoly forintokba is fáj nekünk. Ráadásul az utánpótlásunk felkészülési menetrendjét is keresztbe veri a mostani helyzet, tornákat kellett lemondanunk lényegében egy karbantartói hiba miatt. De ebből a helyzetből is igyekszünk kihozni a maximumot, mint említettem, szerencsére az ESMTK és az önkormányzat is sokat segít minket, a jégpálya időben történő elindulása, úgy tűnik, sajnos egy hanyag karbantartó cég miatt hiúsult meg.

Ami a terveket illeti, a felnőtt csapat egyelőre nagyon jó helyen van Pesterzsébeten. Előrehaladott tárgyalásokat folytatunk viszont az Óbudai Gepárdok pályáját üzemeltető társasággal arról, hogy az utánpótlásunk használhassa az Óbudán felszabaduló mobil jégpályájukat, amelyet a tervek szerint a Népligetben állítanánk fel októbertől. Rövid távon ez hatalmas előrelépést jelentene a fiataloknak és a szülőknek, akik eddig hatalmas áldozatokat hozva hozták-vitték a gyerekeket hol ide, hol oda. Ha sikerül tető alá hozni ezt a megállapodást, akkor ez a nomádélet megszűnne, a gyerekek majdnem egész szezonban egy helyen tudnának készülni. Korábban több hosszú távú terv is felmerült a felnőtt csapat jégpályájával kapcsolatban. Azóta kiderült, hogy TAO-s támogatásokból lehetetlen megépíteni egy 1,7 milliárd forintos (1,2 milliárd Ft TAO-támogatás+ 500 millió Ft önrész) saját arénát. Ezzel együtt a Fradiváros-projekt folytatódni fog, a Népliget teljes felújításával saját jégcsarnokunk is lehet, a tervekben szerepel egy önálló jégcsarnok megépítése, de a szomorú múltból adódóan ezt én akkor hiszem el, ha már átadták a létesítményt. Mindent megteszünk ennek érdekében is, de egyelőre az utánpótlás saját bázisának a megteremtése is nagy lépés lenne.

Milyen szezonra számít, mik a Fradi saját maga által kitűzött céljai és mit gondol a többi MOL ligás csapat nyári erősítéseiről?

2011 óta minden évben kis előrelépést tűztünk ki célul, amit eddig teljesítettünk is, tavaly már majdnem sikerült a rájátszást is elérnünk. A minimális terv tehát a következő szezonra is az, hogy valamennyit haladjunk előre a jó irányba. Idén hat csapat kerül be a playoffba, szeretnénk köztük lenni, sőt innen akár a legjobb négybe is bekerülhetünk. Mindenki nagyot erősített, kiegyenlítettebb lett a liga, tehát egyáltalán nem lesz egyszerű dolgunk. Külön örülök, hogy az UTE is nagyot lépett előre, nagyon komoly játékerőt fognak képviselni. Egyszer-egyszer már az eddigi években is komoly fejtörést tudtak okozni, de az előttünk álló szezonban ennél sokkal komolyabban kell számolni velük. Minden idők legerősebb MOL Ligája következik, ez tisztán látszik a nyári átigazolási hírekből. Ez annál is örömtelibb, mivel a magyar hoki elsőrendű érdeke a minél erősebb MOL Liga.

FTC mez

A Ferencváros 2014/15-ös játékoskerete:

Kapusok:

Budai Krisztián
Robert Marton (SVK; HC Presov, SVK-2.)
Soós László (UTE-U20)

Hátvédek:

Ales Cerny (CZE; Nice, FRA-2.)
Géczi Gergely
Győri Tamás
Hegyi Ádám (Miskolci Jegesmedvék)
Horváth András (UTE)
Dominik Kramar (SVK; Bardejov, SVK-2.)
Lencsés Tamás
Lévai Máté (MAC-U20)
Wéber Zsolt

Csatárok:

Borbás Gergely
Dubek Vladimir (Miskolci Jegesmedvék)
Farkas Lőrinc Simon (UTE)
Fekecs Norbert
Galló Illés (Bradford Rattlers, GMHL)
Kiss Gábor
Johan Lagemyr (SWE; Varberg HK, SWE-4.)
Marek Mikusovic (SVK; Telford Tigers, GBR-2.)
Németh Péter
Václav Novák (CZE; csatár, HSC Csíkszereda)
Pál Zoltán
Papp Csaba
Rafaj Attila (Miskolci Jegesmedvék)
Sijka Dusan

Vezetőedző:

Hakan Nygren (SWE)
Dobos Tamás

Távozott:

Rickard Eriksson (SWE; hátvéd, ?)
Viktor Gibbs Sjödin (SWE; csatár, ?)
Hegyi Dominik (csatár, ?)
Andreas Lindquist (SWE; hátvéd, ?)
Michal Meravy (CZE; kapus, ?)
Mestyán István (hátvéd, Dab.Docler)
Muzsik Norbert (hátvéd, ?)
Nagy László (csatár, visszavonult, edző, Vasas-utánpótlás)
Antti Ojanen (FIN; csatár, ?)
Mikael Potila (FIN; csatár, ?)
Tőkési Lajos (hátvéd, Debreceni HK)
Vaszjunyin Artyom (csatár, Debreceni HK)
Feil Arnold (csatár, UTE)
Szőke Attila (kapus, ?)
Berta Ákos (csatár, Debreceni HK)
Dancsfalvi Norbert (csatár, Debreceni HK)
Horváth Dávid (csatár, Debreceni HK)

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum