30/30 Islanders

   

30 napos sorozatunkban az NHL egy-egy csapatát tesszük alapos vizsgálat tárgyává az nhl.com beharangozói alapján. Bemutatjuk a változásokat és hogy mire számíthatunk a 2014/15-ös szezonban.

Az Islanders nagy reményekkel vágott neki az 2013/14-es szezonnak, hiszen 2013-ban öt év után végre bejutott a rájátszásba. Ám hamar kiderült, hogy az új szezon már más kávéház. Lubomír Visnovsky, a csapat egyik legjobb hátvédje október 19-én agyrázkódást következtében három hónapra kidőlt, majd tetézve a gondokat a kezdőkapus Jevgenyij Nabokov vált harcképtelenné ágyéksérülés miatt november 16-án. Az ezt követő tíz meccsen mindössze két döntetlenre futotta, a mutatójuk 8-18-5 volt, amivel el is úszott a szezon. Az Islanders összesen 25 mérkőzést nyert meg tavaly, ebből nyolcat az utolsó 12 meccsen, amikor már nem volt tét számukra.

NY Islanders

Garth Snow, az Islanders managere, aki egykoron kapus volt, rosszul reagálta le a helyzetet, és a Kevin Poulin, Anders Nilssont párost dobta be Nabokov helyett. Egyikük sem ütötte meg a mércét, nem érték el a 90%-os hatékonyságot és mindketten átlagban három gól felett kaptak meccsenként. Nabokov ugyan bő egy hónappal később visszatért, ám akkor már tisztán látszott, hogy a szezon elúszott az Isles számára.

Snow nem hosszabbított a kapustrió egyik tagjával sem, ellenben leigazolta a Jaroslav Halák, Chad Johnson párost, csak előbbinek négy évre 18 milliót fizetve. Halák St. Louisból került a Nagy Almába a főváros érintésével, megbízható és jó kapus, de a nagy kiugrás valahogy eddig váratott magára. Johnsonnak a tavalyi szezonig csak epizódszerep jutott, de a Bostonban megmutatta, hogy lehet rá számítani, 20 győzelem mellett csak hatszor kapott ki, 92,6%-kal védett és alig kapott két gólt meccsenként.

A kapuscserékkel Snow célja egyértelműen a leghátsó alakzat megerősítése volt és ugyanez vonatkozik a védelemre is. Az elmúlt szezonban az Islanders 13 alkalommal kapott ki kétgólos vezetésről, ez messze a legtöbb volt a ligában, így érthető Snow lépése. A kapott gólok tekintetében harmadik volt az Islanders, és ennek kiküszöbölésére az Islanders leigazolta az AHL legjobb védőjének megválasztott, Eddie Shore-díjas TJ Brennant. Továbbá várható a 2012-es draft negyedik helyén elkelt Griffin Reinhart bemutatkozása is, aki idén tavasszal Memorial Cup-győzelemre vezette az Oil Kingset.

A New York-iak csatársorával nem volt gond az előző szezonban, hiszen a csapat 225 gólt ütve a 16. helyen végzett, ami éppen eggyel volt a ligaátlag felett. Ezért ért váratlanul mindenkit, hogy Snow a Mihail Grabovszkij, Nyikolaj Kuljomin párost megkínálta egy erős szerződéssel. Kettejüknek az Islanders négy év alatt 36,75 millió dollárt fizet majd ki, mondhatjuk úgy, hogy túlfizetve őket. A két új játékos közül Kuljomin valószínűleg Tavares jobb oldalán játszik majd, míg Grabovszkij a második sor centereként kap majd helyett és emellett tehermentesíteni kell majd a az Isles legnagyobb csillagát. A támadósor nagy kérdése az lesz, hogy ki játszik majd mindkét sor bal oldalán hiszen Thomas Vanek hatalmas űrt hagyott ezen a poszton, ami miatt jelenleg minőségi hiányban szenved az Islanders.

Végül ne felejtsük el, hogy ez lesz az idei utolsó szezonja az Islandersnek a Nassau Veterans Memorial Colisseumban, jövőre már a vadonatúj Barclays Centerben fogadják az ellenfeleket. A Szigetlakók méltóképpen szeretnének búcsúzni attól a csarnoktól, ahol négyszer ünnepelhettek kupagyőzelmet, ehhez pedig minimum a playoffba kell jutniuk.

A várható kezdőcsapat:

Csatárok:
Brock Nelson, John Tavares, Kyle Okposo
Michael Grabner, Mihail Grabovszkij, Nyikolaj Kuljomin
Josh Bailey, Frans Nielsen, Ryan Strome
Matt Martin, Casey Cizikas, Cal Clutterbuck
Colin McDonald, Eric Boulton

Hátvédek:
Calvin de Haan, Travis Hamonic
Lubomír Visnovsky, Thomas Hickey
Matt Donovan, Matt Carkner
Brian Strait

Kapusok:
Jaroslav Halák, Chad Johnson

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum