A HSC elsősorban a támadójátékra épít

   

Mi is nagyon kíváncsiak vagyunk a megújult csapatunkra, mondja Portik Ferencz Tibor, a HSC Csíkszereda csapatvezetője a jeges felkészülés kezdetén. De hozzáteszi, a szezon végén az elődöntőbe várják a Sport Clubot.

Hogy zajlott eddig a HSC Csíkszereda felkészülése?

Igazából a szárazedzések erőnlétfelméréssel kezdődtek, már május végén. Vezetőedzőnk a tesztek eredménye alapján június elején egyénre szabott edzéstervet adott át mindenkinek. Gál Sándor edző irányításával folytatódtak az edzések, kis szünettel, július végéig, amikor újra tesztelés volt. Augusztus 4-től már mi is jégen készülünk, Csíkkarcfalván napi egy vagy két edzéssel. Ez így lesz a hónap közepéig, majd részt veszünk Poprádon a Tátra Kupán, ezenkívül további 1-2 edzőmérkőzést is játszunk Szlovákiában. Utána folytatódnak a jeges edzések, majd részt veszünk a felcsíki négycsapatos tornán, szeptemberben pedig már a hivatalos mérkőzések kezdődnek. Csíkszeredában augusztus legvégén lesz jég. A mostani állás szerint a Románia Kupa küzdelmei jelentik az első hivatalos mérkőzéseket, a torna Galacon lesz, szeptember első hétvégéjén, de az időpont még bizonytalan. Az eddigi edzésekkel elégedettek vagyunk, a két tesztelés között a játékosok 90%-a esetében nagyon jelentős erőnléti javulás tapasztalható.

Portik HSC

Fotó: Mudra László (MJSZ)

Milyen stílusú edzőt szerződtettek, hogy áll a csapathoz, a játékhoz, milyen szeredai csapatot láthatunk a szezonban?

Úgy gondoljuk, hogy nagyon jó és tapasztalt edzőnk van. A csapat nagyon alacsony átlagéletkorából is kiindulva, egy sokat korcsolyázó, pörgős HSC-re számíthatnak az ellenfeleink, mely az utolsó percekben is nagyon fog hajtani. Az is valószínűsíthető, hogy egy olyan csapatunk lesz, amely elsősorban a támadójátékra épít majd, legalábbis ezt vettük ki az edzővel folytatott beszélgetésekből. Mi is nagyon kíváncsiak vagyunk a megújult csapatunkra.

Milyen a keret, lesz-e még igazolás?

Amennyiben az eddig leszerződött idegenlégiósaink beválnak, már csak egy lehetőségünk marad, ezt a lépést nem szeretnénk elsietni. Bevallom, egy erős centert keresünk, több jelöltünk is van. A belföldi piacról már nem tervezünk új igazolást, fiatal játékosainknak több lehetőséget szeretnénk biztosítani. Továbbra is tisztázatlan a Galacon próbálkozó játékosaink sorsa, itt a labda nem a mi térfelünkön van jelenleg. Ebben a kérdésben az utóbbi hetekben semmi előrelépés nem történt. Ami az eddigi igazolásainkat illeti, olyan játékosokat igyekeztünk igazolni, akik tavalyi csapataikban húzóembernek számítottak, sok mérkőzést játszottak, és az sem véletlen, hogy mind fiatalok, huszonévesek, de már megfelelő tapasztalattal is rendelkeznek. Meglátjuk, hogy mire lesz ez elég ebben a megerősödött MOL Ligában.

Mi a véleményük a többi csapatról, milyen szezont várnak?

Nagyon úgy tűnik, hogy a múlt szezonban elődöntőbe jutott csapatok tovább erősödtek, vagy erősödni fognak. Ugyanakkor a többi csapat is igen látványos és örömteli változáson megy keresztül. Úgy gondoljuk, hogy egy sokkal kiegyensúlyozottabb bajnokságra számíthatunk, mint a múlt években. Nem lennék túlzottan meglepődve, ha idén az elődöntőbe a tavalyhoz képest két új csapat is bekerülne. Természetesen magunkat is oda várjuk.

HSC mez

A HSC Csíkszereda 2014/15-ös játékoskerete:

Kapusok:

Adorján Attila
Onodi Ottó
Ruczuj Gellért
Stanislav Kozuch (SVK)

Hátvédek:

Bors Huba
Gecse Hugó
Henrich Jaborník (SVK; Dab.Docler)
Petr Machácek (CZE; HC Banská Bystrica, SVK-1.)
Nagy István
Papp Szabolcs
Pál Zsombor (Progym Gyergyószentmiklós, ROM-1.)
Salló Alpár

Csatárok:

Bíró Gergő (HK Nitra, SVK-U20)
Bíró Mátyás (HK Nitra, SVK-U20)
Bíró Ottó
Bíró Tamás
Farkas Tamás
Geréb István (HSC Csíkszereda U18)
Hildebrand Szabolcs (kölcsönből vissza, Progym Gyergyószentmiklós, ROM-1.)
Iszlay Gergő (HSC Csíkszereda U18)
Mihály Ede
Moldován Ervin
Molnár Zoltán
Molnár Zsombor
Rokaly Norbert
Michal Sátek (SVK; HK 36 Skalica, SVK-1.)
Niklas Sjölund (SWE; Nittorps IK, SWE-3.)
Tranca Dániel

Vezetőedző:

Christer Dreberg (SWE)

Távozott:

Martin Kulha (SVK; csatár, Bordeaux, FRA-2.)
Jere Ölander (FIN, hátvéd, ?)
Jozef Hruby (SVK, hátvéd, ?)
Václav Novák (CZE; csatár, Ferencváros)
Becze Tihamér (csatár, Miskolci Jegesmedvék)
Kósa Endre (edző, ISK Csíkszereda)

3 hónapra felfüggesztve:

Flinta Botond (hátvéd)
Góga Attila (hátvéd)
Szőcs Szabolcs (csatár)

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 19., vasárnap
U18 17:10 AVSMAC 4-2VÉGE
március 20., hétfő
MOL 18:00 MACMIS 3-4VÉGE
    • M4 SPORT
március 21., kedd
ROM 17:30 PROGAL 3-8VÉGE
ROM 17:30 SSCBRA 4-2VÉGE
március 22., szerda
U20 12:40 AVSDHK 2-3VÉGE
U16 16:00 AVSMAC 2-1VÉGE
MOL 17:00 MISMAC 2-1VÉGE
    • M4 SPORT
ROM 17:30 SSCBRA 1-4VÉGE
U20 17:30 ZEGMIS 0-2VÉGE
U20 17:40 VASMAC 2-5VÉGE
EBJL 19:40 AVSUTE 4-2VÉGE
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
KHL 17:30 SZKLOK 5-4 HVÉGE
    • SPORT 2
március 24., péntek
NHL 00:05 WSHCBJ 
    • SPÍLER TV
NHL 03:30 LAKWPG 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAKB 
    • SPORT 2
U16 18:40 MACAVS 
március 25., szombat
U20   DHKAVS 
NHL 00:05 PITNYI 
    • SPÍLER TV
U20* 18:00 MACVAS 
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18   UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
U20*   AVSDHK 
U20*   VASMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk