Új pályaszabványok az új szezontól

   

Nem minden módosítást kötelező azonnal bevezetni, de elég sok változás lesz a magyarországi pályákon is. Döntött az MJSZ technikai bizottsága, részletezzük.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség 2014. július 1-jétől érvényes új szabálykönyvet fogadott el a májusi, Minszkben megtartott kongresszusán. Mivel a szezon szerencsére vészesen közeledik, így itt az ideje, hogy összefoglaljuk a pályák technikai paramétereit érintő legfontosabb változásokat, és jelezzük, hogy közöljük melyeket kell idehaza már a 2014/15-ös szezontól bevezetni.

Elöljáróban annyit érdemes leszögezni, hogy ezeket a változtatásokat az IIHF hivatalos bajnokságaiban kell alkalmazni, teljes egészében alkalmazni csak az A csoportos világbajnokságokon kötelező. A változások között vannak olyanok, amelyek megvalósítása ? elsősorban az anyagi feltételek hiánya miatt ? nem minden működő pályán megoldható. Ezért az MJSZ a pályákra vonatkozó technikai jellegű változtatásokat csak részlegesen fogja kötelezően alkalmazni a következő szezonban.

A legfontosabb változás a pálya és különösen a harmadok méretét, illetve a palánk magasságát érinti. A hosszúságot 60-61 méterben szabályozták, az új szabvány egységesen 60 méter lesz, viszont szélességben nagyobb lesz a mozgástér, hiszen az eddigi 29-30 méter helyett a következő szezontól 26-30 méter széles lehet a pálya. Eddig egyforma méretű harmadokat alkalmaztak, vagyis nagyjából 17,3 m hosszúságú volt minden harmad. Az új szabály megnöveli a támadó és a védekező harmadok méretét, melyeknek ezentúl 18,86 m hosszúaknak kell lenniük. A semleges harmad értelemszerűen 3 méterrel rövidebb lesz.

A palánkokon eddig is kellett magasítókat használni, melyeknek a rövid oldalon 160-200 cm, a hosszú oldalon 80 cm magasnak kellett lenniük. Az új magassági előírások egységesen 240, illetve 180 cm a hosszú és a rövid oldalon. A magasítónak olyan anyagból kell készülnie, amely megfelelő rugalmasságot biztosít, csökkentve a játékosok sérülésének veszélyét. A magasítón ? a cserepadokon kívül ? semmilyen nyílás nem megengedett, kivéve a zsűri fülkén lévő játékvezetői nyílást. Ez azt jelenti, hogy a cserepadok közötti palánk szakaszt is magasítóval kell ellátni.

A pályák technikai paramétereit érintő legfontosabb változások, amelyek már a 2014/15-ös szezontól kötelezők idehaza és a MOL Ligában is:

A pálya hossza 60 m, szélessége 26-30 m között változhat. Az új pályák építésénél az MJSZ csak az új szabvány szerinti méretűekre ad ki engedélyt, a régi szabvány méretű pályáknál a védekező/támadó harmadok mérete kötelezően 22,86 m, a 60 m-től eltérő méret változást a semleges harmadnál kell érvényesíteni. A kék vonalak áthelyezése miatt szintén változik a semleges harmad bedobó pontjainak a helye, mely az új szabvány szerint a kék vonaltól 150 cm-re található.

A magyar pályákon lévő palánkokat és magasítókat ? az anyagi feltételek hiánya miatt ? nem kell kicserélni. Ugyanakkor az MJSZ ajánlja, hogy a hazai rendezésű IIHF U18, U20 és felnőtt világbajnokságokat már az új méretű palánkkal és magasítóval rendezzék. A magasítónak viszont minden szabvány méretű magyar pályán folytonosnak kell lennie, kivéve a cserepadokat és a zsűrifülke játékvezetői nyílását.

Az ajtók esetében nincs változás ? bár a semleges harmad kisebb lett ?, de a cserepadokról nyíló ajtók esetében egy-egy ajtónak továbbra is a semleges, illetve támadó/védekező harmadba kell nyílnia, a büntetőpadról nyíló ajtóknak pedig a semleges harmadba kell nyílniuk. Emiatt esetenként az ajtókat át kell majd helyezni.

A zsűrifülke és a büntetőpadok együttes minimális hossza 13,5 m. A büntetőpadokat és a zsűrifülkét a kék vonalak között kell elhelyezni. 60 m hosszúságú pályánál a padok és a zsűrifülke közötti távolság kb. 40-40 cm. A cserepadoknak a középvonaltól számított 2 méterre kell kezdődniük, minimális hosszúságuk 10 m.

A kapukra vonatkozóan az IIHF szabálykönyve nem tartalmaz változásokat. Ezzel együtt azonban a 2014/2015-ös bajnoki szezontól az MJSZ az U16, U18, U20 és az I. osztályú mérkőzéseken kötelezővé teszi a rugalmas kapuillesztések használatát. Ennek indoka a balesetveszély, illetve a vitatható esetek elkerülése.

Végezetül ezentúl minden U16, U18, U20, valamint I. osztályú mérkőzésen kötelező lesz a játékidőt mérő órát visszaszámláló üzemben használni.

(Délelőtt néhány helyen pontatlan cikket tettünk közzé, a hibákat javítottuk.)

jegpalya 2014

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum