Magyarország–Szlovákia 1-2

   

Az utolsó percben még vezetett, ám végül büntetőkkel kikapott a magyar női válogatott. Szombaton, a csoportkör zárásaként a még veretlen SZKIF Nyizsnyij Novgorod az ellenfél.

A találkozó első perceiben főleg a szlovákok előtt adódtak helyzetek, Németh Anikó több alkalommal is bravúrral védett. A 8. percben emberelőnybe került Magyarország, amit kihasznált, miután Kiss Andrea és Dabasi Réka is próbálták bejuttatni Jablonovska kapujába a korongot, utóbbinak pedig sikerült. A lőtt góltól erőre kaptak a magyar lányok, végül 16-7-re nyerték a kapura lövési mutatót az első húsz percben.

A második játékrész véghajrájában, a 18. perc végén emberelőnybe került Magyarország, másfél perccel a rendes játékidő vége előtt viszont Grkovicot kiállították gáncsolásért, így négy a négy ellen folyt a  játék, majd Szlovákia lehozta a kapust és Klimasova révén egyenlített. Büntetők következtek, ahol a második párban egy szlovák, a harmadik párban pedig Tóth Enikő volt eredményes. Rajtuk kívül a hetedik körben Zaborska talált még be, így Magyarország 2-1-es vereséget szenvedett.

Az U18 World Selects Invite Girls menetrendje:

2014. július 31., 11.30: Németország–Magyarország 2-6
2014. július 31., 12.30: Szlovákia–East Coast Selects 2-3 b.
2014. július 31., 13.00: Svédország–SZKIF 1-3
2014. július 31., 16.00: SZKIF–East Coast Selects 1-0
2014. július 31., 17.00: Magyarország–Svédország 2-1 b.
2014. július 31., 17.30: Németország–Szlovákia 0-2
2014. augusztus 1., 8.00: Németország–Svédország 0-6
2014. augusztus 1., 9.30: Szlovákia–SZKIF 0-1
2014. augusztus 1., 11.00: Magyarország–East Coast Selects 0-2
2014. augusztus 1., 14.00: Németország–SZKIF 1-6
2014. augusztus 1., 14.30: Svédország–East Coast Selects 0-0
2014. augusztus 1., 15.30: Szlovákia–Magyarország 2-1 b.
2014. augusztus 2., 12.30: Szlovákia–Svédország
2014. augusztus 2., 14.00: Németország–East Coast Selects
2014. augusztus 2., 14.30: Magyarország–SZKIF
2014. augusztus 2., 18.30: 3. helyezett–6. helyezett
2014. augusztus 2., 20.00: 4. helyezett–5. helyezett
2014. augusztus 3., 9.30: 1. elődöntő
2014. augusztus 3., 10.00: 2. elődöntő
2014. augusztus 3., 16.30: döntő

A magyar női U18-as válogatott játékoskerete a tornára:

Név Szül. év
Kapusok:
Németh Anikó 1996
Védők:
Köles Kata 1996
Medgyes Dorottya 1996
Németh Bernadett 1996
Odnoga Lotti 1999
Pál Vanda 1997
Tóth Enikő 1996
Támadók:
Dabasi Réka 1996
Egyedi Noémi 1998
Gottlibet Zóra 1998
Grkovic Jelena 1997
Horváth Tifani* 1996
Jókai Szilágyi Kinga 1997
Kiss Andrea 1996
Pavuk Petra 1998
Pintér Hanna* 1998
Pintér Lili* 1996

A csillaggal jelölt játékosok közül Pintér Hanna és Pintér Lili csak szombaton és vasárnap, míg Horváth Tifani csak vasárnap játszik.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA 3-0VÉGE
EBEL 17:45 AVSEHL 1-4VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 0-3VÉGE
EL 18:00 FTCMAC 4-3VÉGE
U20 18:00 VICVAS 0-3VÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-2VÉGE
október 24., kedd
U18 18:40 AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 16:00 PEFDHK 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
október 30., hétfő
EL 18:30 TITBRA 
EL 20:00 MISSCC 
    • M4 SPORT
október 31., kedd
U20 12:15 DHKVAS 
   H I R D E T É S
Partnerünk