Az Olimpija nem engedné el játékosait

 

Hárman egyoldalúan bontottak szerződést, mert november óta nem kaptak fizetést. Ez a lépés rosszul esett a klub egyik vezetőjének.

Matjaz Sekelj, a szlovén hoki egyik öreg motorosa a siol.net portálnak adott interjújában jelezte, szerinte a szlovén szövetség túlterjeszkedett a hatáskörén, amikor egy sárga kártyát is kiadott az ügyben, azaz hozzájárult az egyik hokis külföldre igazolásához.

Miha Verlic, Ken Ograjensek és Ziga Grahut hagyta faképnél a nyáron a zöldeket, és Sekelj szerint erre nem volt joguk. A játékosok azzal vádolják a klubot, hogy az nem tartotta be a szerződésükben foglaltakat, és nem is válaszolt a játékosok megkereséseire. “Nekem mindig, minden játékos előtt nyitva volt az ajtóm! ? mondja most erre felháborodottan Sekelj. ? A szerződések szerintünk érvényben vannak a játékosokkal, és a klub harcolni fog a jogai érvényesítéséért. De ez már a jogászok dolga, nem a menedzsmenté.”

VErlic OLL

Sekelj azt is kilátásba helyezte, hogy az Olimpija meg fogja nehezíteni a három játékos átigazolását. “Verlic esetében eljárási hibák történtek, az IIHF pedig kiadta a sárga kártyát a Graznak, miután a szlovén szövetség ? szerintünk a hatáskörét túllépve ? hozzájárult ehhez. Pedig mi jeleztük, hogy nem engedélyezzük a sárga kártya kiadását.” Grahut és Ograjensek esetében a nemzetközi transzfert az új klubjuk még nem kezdeményezte (előbbi a svéd másodosztályban, utóbbi a francia élvonalban kívánja folytatni pályafutását ? HBlog).

Sekelj úgy véli, az Olimpijának kompenzációt kell kapnia a két játékosért. Arra a felvetésre, hogy nem állt a játékosok rendelkezésére, így válaszolt: “Tanúk vannak arra, hogy a fiúk bármikor fordulhattak hozzám a szezon alatt. Ha kellett, egy percre vagy ötre, de akár egy órára is a rendelkezésükre álltam, ha kérték, és akár ennél is hosszabb időre. Ha valakinak valami gondja volt, nyugodtan fordulhatott hozzám. A játékosok közül többen is visszaéltek ezzel a helyzettel, és amikor úgy érezték, méltánytalanság érte őket, a médiához rohantak. Csak azt felejtették el, a szerződés másik oldalát is teljesíteni kell.”

Sekelj szavait nem támasztják alá a játékosok beszámolói, sokan állítják azt, hogy november óta nem kaptak fizetést, és a klubvezetés mindvégig elérhetetlen volt.

Cimkék: , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum