A történelem ismételheti önmagát

   

Máris kezdődik a női U18-as torna a Jégpalotában. A magyar és a német válogatott U19-es játékosokat is bevethet az igen erős nemzetközi mezőnyben.

Csütörtökön 11.30-kor bedobják a korongot az U18 World Selects Invite Girls tornán, ahol a nyitómérkőzést Magyarország azzal a Németországgal játssza, amely hazánk csapatához hasonlóan behívott 1996-ban született, tehát ettől a szezontól már nem U18-as játékosokat. A magyar U18-as női válogatottat a végleges stáb kijelöléséig Marton Tibor és Kolbenheyer Zsuzsanna irányítja. Az előzetes kerethez képest változások történtek, Poltzer Renáta mégsem vesz részt az eseményen, Medgyes Dorottya és Jókai Szilágyi Kinga viszont igen.

A Jégpalotába a belépés ingyenes, a nyitónapon két meccs vár a torna előtt 1-2 napot együtt készülő mieinkre. Kezdésként a divízió 1/A csoportos vb-ellenfelünk, Németország, majd az A csoportban 6. helyen végzett Svédország jön.

A nagy generáció kifutott, az előző ifjúsági válogatott komoly sikerei egy hasonló WSI tornával kezdődtek, amit az U15-ösök között játszottak Prágában, 4 évvel ezelőtt. Reméljük, a következő négyéves ciklus is hasonlóan sikeres lesz. Ha igen, nem lesz okunk a panaszra.

Az U18 World Selects Invite Girls menetrendje:

2014. július 31., 11.30: Németország?Magyarország
2014. július 31., 12.30: Szlovákia?East Coast Selects
2014. július 31., 13.00: Svédország?SZKIF
2014. július 31., 16.00: SZKIF?East Coast Selects
2014. július 31., 17.00: Magyarország?Svédország
2014. július 31., 17.30: Németország?Szlovákia
2014. augusztus 1., 8.00: Németország?Svédország
2014. augusztus 1., 9.30: Szlovákia?SZKIF
2014. augusztus 1., 11.00: Magyarország?East Coast Selects
2014. augusztus 1., 14.00: Németország?SZKIF
2014. augusztus 1., 14.30: Svédország?East Coast Selects
2014. augusztus 1., 15.30: Szlovákia?Magyarország
2014. augusztus 2., 12.30: Szlovákia?Svédország
2014. augusztus 2., 14.00: Németország?East Coast Selects
2014. augusztus 2., 14.30: Magyarország?SZKIF
2014. augusztus 2., 18.30: 3. helyezett?6. helyezett
2014. augusztus 2., 20.00: 4. helyezett?6. helyezett
2014. augusztus 3., 9.30: 1. elődöntő
2014. augusztus 3., 10.00: 2. elődöntő
2014. augusztus 3., 16.30: döntő

A magyar női U18-as válogatott játékoskerete a tornára:

Név Szül. év
Kapusok:
Németh Anikó 1996
Védők:
Köles Kata 1996
Medgyes Dorottya 1996
Németh Bernadett 1996
Odnoga Lotti 1999
Pál Vanda 1997
Tóth Enikő 1996
Támadók:
Dabasi Réka 1996
Egyedi Noémi 1998
Gottlibet Zóra 1998
Grkovic Jelena 1997
Horváth Tifani* 1996
Jókai Szilágyi Kinga 1997
Kiss Andrea 1996
Pavuk Petra 1998
Pintér Hanna* 1998
Pintér Lili* 1996

A csillaggal jelölt játékosok közül Pintér Hanna és Pintér Lili csak szombaton és vasárnap, míg Horváth Tifani csak vasárnap játszik.

20731465_750d472a717d3e9818c62e4bfaeb08b2_xl

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
május 22., hétfő
VB 15:20 CANNOR 2-3 BVÉGE
VB 15:20 DENSWE 1-4VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 AUTHUN 4-3 BVÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 KAZSLO 4-3VÉGE
május 23., kedd
VB 11:20 GERFRA 5-0VÉGE
    • SPORT 2
VB 11:20 SVKNOR 4-1VÉGE
VB 15:20 CANCZE 3-1VÉGE
VB 15:20 SWEUSA 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 FINDEN 7-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SUILAT 3-4 HVÉGE
május 25., csütörtök
VB 15:20 SUIGER 1-3VÉGE
    • SPORT 2
VB 15:20 USACZE 3-0VÉGE
    • SPORT 1
VB 19:20 CANFIN 4-1VÉGE
    • SPORT 2
VB 19:20 SWELAT 1-3VÉGE
május 27., szombat
VB 13:20 CANLAT 4-2VÉGE
    • SPORT 2
VB 17:20 USAGER 3-4 HVÉGE
    • SPORT 2
május 28., vasárnap
VB 14:20 USALAT 3-4 HVÉGE
VB 19:20 CANGER 5-2VÉGE
    • SPORT 2
Partnerünk
Archívum