O’Reilly 2 évre kap 12 milliót

   

A felek még az arbitrálás előtt megegyeztek, akárcsak Kreider és a Rangers, a New York-i szélső két év alatt közel ötmilliót fog keresni.

Az eredeti menetrend szerint szerdára két ügy került volna az NHL döntőbírósága elé, ám végül a felek mindkét esetben elkerülték az arbitrálást. A holtszezon egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy mi lesz Ryan O’Reilly és az Avalanche sorsa. A klub két évre szerződtette a 23 éves kanadai centert, a következő szezonban 5,8 milliót, egy évvel később 6,2 millió dollárt fog keresni a csatár, aki 2016 nyarán válik szabadon igazolható játékossá.

Kreider és a Rangers is megegyezett. A szintén 23 éves amerikai szélső első teljes NHL-es szezonját futotta az elmúlt idényben, ami nem is sikerült rosszul, hiszen 66 alapszakaszmeccsen 17 gólt és 20 asszisztot jegyzett. A rájátszásban még erre is rátett egy lapáttal, hiszen 15 mérkőzésen 13 pontot szerzett. Az egyezség értelmében a 2014/15-ös szezonban a csatár 2,35; míg egy évvel később 2,6 millió dollárt fog keresni. Az ügylet megkötésével a Rangers három nyitott kérdéséből kettőt lezárt, hiszen Zuccarellóval korábban megegyeztek. Már csak Derick Brassard-dal kell megállapodni, a meghallgatást július 28-ára tűzték ki.

Ha nem tudja, mi az az arbitrálás és hogyan működik, akkor innen és innen minden lényegeset egyszerűen megtudhat. Augusztus elsejéig még 15 játékos ügyében fog döntőbíró ítéletet hozni, hacsak nem állapodnak meg előbb a felek. A menetrend a következő:

A játékosok által kezdeeményezett arbitrálások 2014-ben

Dátum Játékos Csapat
július 25. Lars Eller Montreal Canadiens
július 28. Derick Brassard New York Rangers
július 28. James Reimer Toronto Maple Leafs
július 29. Jimmy Hayes Florida Panthers
július 30. Kevin Poulin New York Islanders
július 31. Nick Spaling Pittsburgh Penguins
augusztus 1. Dwight King Los Angeles Kings
augusztus 1. Joe Colborne Calgary Flames
augusztus 1. Justin Fontaine Minnesota Wild
augusztus 1. PK Subban Montreal Canadiens

A klubok által kezdeményezetett arbitrálások 2014-ben

Dátum Játékos Csapat
július 31. Michael Frolík Winnipeg Jets

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum