Augusztusban Szlovákia és Szlovénia érkezik

   

Juniorválogatottunk az egy csoporttal erősebb szlovénokkal kezdi a szezont, ifjúsági csapatunk pedig egyszerre Budapesten négy nemzet tornázik és Csehországba látogat. Nyilvánosságra hozták utánpótlás-válogatottaink 2014/15-ös programját, nem fogunk unatkozni.

A leghamarabb az U20-as válogatottunk lesz érdekelt a világbajnokságon, ők szokás szerint már decemberben letudják a szezon érdemi részét. A felkészülést hamarosan meg is kezdik. 2014. augusztus 25-én és 26-án összetartáson vesznek részt, majd 27-én és 28-án az egy csoporttal feljebb vébéző Szlovénia ellen játszanak a Jégpalotában. Szeptemberben és októberben csak kétnapos összetartás, novemberben viszont egy kétnapos edzőtábor után november 5. és 8. között négy nemzet torna vár juniorjainkra, Magyarország Franciaországot, Olaszországot és Szlovéniát látja vendégül. Közülük a franciák vb-ellenfeleink lesznek a harmadosztályban, ahová tavaly jutottunk fel. A december 13. és 21. között Dunaújvárosban megrendezésre kerülő divízió 1/B csoportos vb előtt pedig december 8. és 11. között összetartással készülünk, elképzelhető, hogy ide is szervezünk még edzőmeccset.

Az U18-as válogatott a nagy létszám miatt két részre bontva dolgozik ? májusban az U18 és az U20 szelektre esélyes fiatalokat együtt tesztelték, közel 130 játékost hívtak meg az eseményre ?, lesz egy U17-es és egy U18-as keret, de természetesen az átjárás nyitott a kettő között. Az idei programra nyugodtan használhatjuk a hihetetlenül erős jelzőt, nem tudható, játszott-e valaha ennyi mérkőzést egy szezon alatt a magyar U18-as csapat, ráadásul egytől egyig kvalifikált ellenfelekkel. Augusztus 17. és 19. között gyakorol együtt először a szelekció, a gárda egyik része Csehországban, a másik Budapesten vesz részt komoly nemzetközi tornán. Hazánkba Lengyelország és Ausztria U18-as, valamint Szlovákia U17-es csapata látogat az augusztus 20-i héten. Októberben és novemberben mindkét csapat egy-egy kétnapos összetartáson vesz részt, az ifjúságiak november 5. és 8. között Ausztriába utaznak, ahol a házigazdán kívül Szlovénia és Olaszország vár rájuk. December 27-én mindkét válogatott együtt készül, utána viszont az U18-asokra egy négyes torna vár Budapesten Fehéroroszország, Norvégia és Dánia ellen. Február elején egy kétnapos összetartás után az egyik csapat Olaszországba, a másik Lengyelországba utazik négycsapatos tornára, összesen hat divízió 1-es válogatottal játszunk. Márciusban két napra találkoznak az U18-asok, majd az április közepi divízió 1/A csoportos debreceni vb előtt öt napig táboroznak.

HUNSLO U18

Az U16-os és U15-ös csapat szeptemberben találkozik először, ugyanúgy két napra, mint októberben. Novemberben az U16-osok Ausztria, Olaszország és Szlovénia ellen játszanak, egyelőre még ismeretlen helyszínen, decemberben viszont Kaposváron csap össze a négy válogatott. Szintén ugyanezekkel az ellenfelekkel játszik, szintén december 18. és 21. között U15-ös csapatunk, viszont nem tudni, hol. A januári és februári összetartások után február 4. és 8. között játszanak tornán, az U15-ösök Budapesten a fentebb is írt ellenfelekkel, az U16-os csapat programja viszont ismeretlen mind februárban, mind márciusban. Az U15-ösök egy rigai tornával zárják az évet.

Az U14-es és U13-as válogatottakra október és április között mindegyik hónapban vár egynapos összetartás, utóbbi hónapban pedig egy torna is.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum