Csütörtökig is húzódhat a Bolzano ügye

 

Olasz lapértesülések szerint szerdán szeretne tárgyalni az osztrákokkal az EBEL-bajnok elnöke. Több százezer eurót szeretne az osztrák kluboktól kapni.

Dieter Knoll elutazik az EBEL és az osztrák szövetség közötti tárgyalásra, de természetesen nem azért, mert ennyire érdekli a fő téma, az utánpótlás-bajnokságok ügye. Sokkal inkább az Erste Bank támogatásáról és a Servus Tv jogdíjáról kíván tárgyalni a másik féllel. Mint írtuk, ebből még a 2014/15-ö szezonban sem részesedik a dél-tiroli együttes, Knoll ezen a helyzeten változtatna.

Mint az Alto Adige hétfő esti keltezésű cikke írja, most Knollék azt a fegyvert húzták elő, amelyben eddig az EBEL jeleskedett  ? emlékezhetünk, milyen zsarolás vezetett például az EBYSL elindításához ?, nevezetesen szeretnének nyomásgyakorlással minél jobb pozíciót kiharcolni maguknak. Azt ugyan nem lehet tudni, meddig jutottak a bolzanóiak a költségvetési lyuk befoltozásában, de az kiderült, hogy a tv-közvetítések díjából 120 ezer eurót követel magának a klub, jó eséllyel feltételezhetjük tehát, hogy ekkora összeg nagyon hiányzik a kasszából.

Hogy az osztrák csapatok vajon önként és dalolva lemondanak-e az olasz követelésből fejenként rájuk jutó 15 ezer euróról, az is kérdéses, még ha Bolzanóban úgy is tartják, ez az összeg Bécsben vagy Salzburgban nem fájhat senkinek. A Bolzano ugyanakkor már egy éve ismerheti ennek az idénynek a pénzelosztási elveit, így az eleve kétséges, milyen eredményre vezet, ha az utolsó utáni pillanatban húzzák elő a kalapból ezt az érvet. Még akkor is, ha az kétségtelenül igaz, hogy ellentétben a cseh, magyar, szlovén csapatokkal, a Servus Tv számára Dél-Tirol olyan terület, ahol jelen van, így a HCB másképp tud élni a számára biztosított televíziós jogokkal, mint mondjuk a Znojmo vagy a Fehérvár.

A Bolzano sorsa tehát az EBEL által szabott utolsó határidőre nem dőlt el, mert az hétfő volt. Kedd reggel úgy tűnik, nemhogy órákat, de még napokat kell várni a dél-tiroli klubmentés végeredményére.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum