Sikorcin Ladislav már jégen edz

 

A 28 éves center január 3-án, a Znojmóval játszott hazai EBEL-mérkőzésen szenvedett elülső térdszalag-szakadást. Rehabilitációja a vége felé tart, a héten már jégen is edzhetett, több mint fél év szünet után.

Sikoncin Ladislav 40 mérkőzést játszott az előző szezonban, 17 ponttal zárt. A videó alapján ártatlannak látszó szituációban elszenvedett sérülése miatt nagyon sokat kihagyott, a világbajnokságról is lemaradt, de most már bízik abban, hogy szeptemberben ott lehet az EBEL-rajton.

Teljesen felkészült a szezonkezdetre?

Ezen dolgozom hónapok óta, és biztos vagyok benne, hogy jó kondícióban megyek jégre az első augusztusi edzésen.

Sikorcin AVS

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Mikor játszhat majd először 100%-os állapotban?

Erre nehéz válaszolni, mert először látni kell, miként reagál a térdem a kemény jeges edzésekre. Mindent megteszek, amit lehet, hogy a szezonkezdeten ott lehessen. De az is fontos, hogy nem szabad siettetnem a dolgokat.

Mi a célja a 2014/15-ös szezonban?

Jelenleg minden idegszálammal a rehabilitáció végére és a felkészülésre koncentrálok. Ha ez a szakasz sikeres zárul, akkor szeretnék a csapat értékes tagja lenni.

Hogyan zajlott az elmúlt fél év?

A sebészeti beavatkozás után sok időt töltöttem Székesfehérváron a fizioterapeutáimmal. Bagonya Imrének és Kulcsár Nándornak hatalmas köszönettel tartozom, rengeteget segítettek és dolgoztak velem. Jelenleg Szlovákiában készülök a szezonra, és nagyon boldog vagyok, hogy a napokban már jégen is gyakorolhattam, több mint hat hónap után.

Hogy látja, milyen lesz a Fehérvár a következő szezonban?

Bízom benne, hogy az új légiósokkal és magyar válogatottakkal megerősített csapatunk még erősebb lesz, mint a tavalyi volt. Ennek fontos feltétele, hogy az újak jól beépüljenek a régebbi csapattagok mellé.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum