A Mont Blanc és a Chamonix nem bírt egymással

   

Lejátszották a 2014/15-ös szezon első európai felkészülési meccsét.

Mi több, nem is egy mérkőzést, hanem kettőt. Az alpesi klasszikus oda- és visszavágójára került sor. Mindkét alkalommal a vendégek győztek.

A francia közönség egy része számára már július 17-én véget ért a böjtölési időszak, e hét csütörtökön ugyanis a Chamonix fogadta ősi riválisát, a Mont Blanc-t. A szép számú nézősereg előtt a Mont Blanc nyert 4-3-ra, köszönhetően annak, hogy a második harmadban 3-1-re múlta felül ellenfelét.

A visszavágót szombaton rendezték, a Chamois-k ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre és már az első harmadban 5-1-re elhúztak. A Mont Blanc nem adta fel, a középső játékrészt 5-3-ra nyerte, de két gólnál közelebb már nem jutott ellenfeléhez. Végül a vendégek egy gólparádés meccsen 10-7-re nyertek.

mbch

A dolognak persze nem különösebben jelentős a sportértéke, hiszen ez a rendezvény inkább a hokifanatikusoknak és a turistáknak szóló látványosság volt, mindazonáltal biztos jele annak, hogy már Magyarországon sem kell sokat várni az első jeges eseményekre.

Gyorsan be is másoljuk a teljes felkészülési menetrendet, amiből kiderül, hogy kevesebb mint három hét múlva az Érsekújvár első MOL ligás csapatként megkezdi a felkészülési meccsek sorozatát.

A MOL ligás csapatok felkészülési mérkőzései:

augusztus 8., 17:00 HK Nitra (SVK-Extraliga) ? HC Nové Zámky (Nyitra)
augusztus 12., 19:00 SAPA Fehérvár AV19 (EBEL) ? HC Nové Zámky (Székesfehérvár)
augusztus 13., 18:00 HC Nové Zámky ? Jertisz Pavlodar (KAZ) (Érsekújvár)
augusztus 14., 15., 16.: Pavel Zabojnik Emléktorna, Zólyom. Résztvevők: HKm Zvolen (SVK), HC 05 Bánska Bystrica (SVK), Fehérvár (EBEL), ASC Corona Brassó (MOL), GKS Tychy (POL), Piráti Chomutov (CZE-2.)
augusztus 15., 18:00 HC Nové Zámky ? HC Dukla Senica (SVK-2.) (Érsekújvár)
augusztus 15., 16., 17.: Goldissimo Cup, Nagytapolcsány (Szlovákia), résztvevők: Dab.Docler, HC Topolcany (SVK-2.), Unia Oswiecim (POL), Kapfenberg Steelers (AUT-2.)
augusztus 19., Nyitra: HK Nitra (SVK) ? SAPA Fehérvár AV19
augusztus 19., Poprád: HSC Csíkszereda ? MHK 32 Liptovsky Mikulás (SVK-2.)
augusztus 21., 17:00 HK 36 Skalica (SVK) ? HC Nové Zámky (Szakolca)
augusztus 22.: HK Levice (SVK-3.) ? UTE (Léva)
augusztus 22., 18:00 HC Nové Zámky ? SAPA Fehérvár AV19 (EBEL) (Érsekújvár)
Augusztus 21., 22., 23.: Tátra-kupa, Poprád, résztvevők: HSC Csíkszereda, Szlovákia U20, HC Steelers Kapfenberg (INL), HK Poprád (szlovák extraliga)
augusztus 22., 23., 24.: Docler Kupa, Dunaújváros résztvevők: Dab.Docler, Cracovia Kraków (POL), Les Rapaces de Gap (FRA), Kallinge-Ronneby IF (SWE-3.)
augusztus 26. 18:00 SHK Hodonín (CZE-3) ? HC Nové Zámky (Hodonín)
augusztus 28. 18:00 HC Nové Zámky ? HK Nitra (SVK Extraliga) (Érsekújvár)
augusztus 28.: HC Topolcany (SVK-2.) ? UTE (Nagytapolcsány)
augusztus 29., 18:00 HC Dukla Senica (SVK-2.) ? HC Nové Zámky (Szenice)
augusztus 29., 18:30 Dab.Docler ? SHK 37 Piest’any (SVK) (Dunaújváros)
augusztus 29.: HK Trnava (SVK-2.) ? UTE (Nagyszombat)
augusztus 31., 18:00 Dab.Docler ? KH Sanok (Dunaújváros)
szeptember 2.. 18.00 HC Nové Zámky ? HK 36 Skalica (SVK) (Érsekújvár)
szeptember 2., 18:00 SHK 37 Piest’any (SVK) ? Dab.Docler (Pöstyén)
szeptember 3.. 18.00 HC Nové Zámky ? Szlovákia Orange U20 (SVK) (Érsekújvár)
szeptember 4-6., Csíki Sör-kupa, Csíkszereda: egyeztetés alatt
szeptember 5.: HK Levice (SVK-3.) ? UTE (Léva)
szeptember 6.-7.: Ifj: Ocskay Gábor Emléktorna, Székesfehérvár.
szeptember 9. 18:00 HC Nové Zámky ? HK Nitra Hodonín (CZE-3) (Érsekújvár)

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum