Hétfőn dőlhet el, ki lesz a Fehérvár edzője

   

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató három nap múlva tárgyal Marty Raymond vezetőedzővel, értesült a feol.hu. Az érvényes 1+1 éves szerződés ellenére van miről beszélniük.

A Fejér Megyei Hírlap online kiadása Kóger Dániellel közölt nyári interjút, az írás végén kitért az edzőkérdésre. Mint fogalmaztak a hétfői beszélgetéssel kapcsolatban, “akkor dől el a kispad sorsa”.

Pallin Raymond

Néhány napja beszámoltunk arról, hogy a még érvényes szerződéssel rendelkező Marty Raymond vezetőedző azt szeretné elérni, hogy a magyar EBEL-csapat vezetése módosítsa az 1+1 éves szerződését 2 évesre. Ezt viszont Ocskay Gábor tavasszal egyszer már elutasította.

Időközben több forrásból is úgy értesültünk, hogy a kanadai tréner érvényes szerződése ellenére tárgyalásokat folytatott az olasz bajnokcsapattal, a Rittennel. Az egyik dél-tiroli lap is kiszivárogtatta, hogy az olasz klub kívánságlistája élén a Volán edzője szerepel.

A fehérvári klubvezér egyértelműsítette, nem változtat a szerződésen és ha Raymond menni akar, akkor mehet. Távozása esetén helyét eddigi segítői, a Rob Pallin, Sille Tamás alkotta páros veszi át. De ne szaladjunk előre, mindenképpen meg kell várnunk legalább a hétfői tárgyalások eredményét.

Sille Raymond

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum