Csoda készül Belgrádban

 

Megújulás előtt áll a legendás belgrádi aréna, a Tasmajdan Stadion. Ha elkészül, Európa egyik legszebb jégpályája nyílik meg újra.

A létesítmény Belgrád központi parkjában, a gazdag történelmű Tasmajdanban található. A területen a római kor óta kőfejtő működött, innen a neve is, a Tasmajdan törökül kőfejtőt jelent (tas: kő, maydan: bánya). A hegyoldal alatt számos járat, katakomba található. A felszínen a Szent Márk templom és egy kis orosz ortodox templom emelkedik. A kőfejtő és a park az oda épített létesítményekkel együtt történelmi és természeti értékei miatt szigorú védelem alatt áll. Mivel fontos épületek találhatók a park körül, az megszenvedte az 1999-es bombázásokat is, a létesítmények állapota fokozatosan leromlott, újjáépítése lassanként elodázhatatlanná vált.

A Tasmajdan Stadion hivatalosan 1954. január 24-én nyílt meg, de az első hokimeccseket már egy hónappal korábban, 1953. december 22-23-án megtartották. A 8500 négyzetméteres stadionnak hatalmas a nézőtere, a kőfejtő falának támaszkodó, magas lelátón és a másik három oldalon több ezer ember nézhette a mérkőzéseket. A sportkomplexum része több minden más mellett egy uszoda is, amelyre a magyar vízilabda-szurkolók biztos nagyon jó szívvel emlékeznek vissza, hiszen 1973-ban ott nyert először világbajnoki aranyat válogatottunk.

01-Tas

A stadion a telente benne működő jégpályával 1978-ig volt a belgrádi jéghoki központja, az év márciusában ugyanis elkészült a Pionir csarnok fedett jégpályája, 1978-ban már tető alatt avattak jugoszláv bajnokot. Nyáron kispályás foci, kézilabda, kosárlabda- és teniszmérkőzések, illetve koncertek színhelye volt a Tasmajdan.

A stadion a bombázásokat követően a 2000-es évekre nagyon lepusztult, sok volt a rongálás, a graffiti, elkerülhetetlenné vált felújításának 2011 októberében kezdtek neki. Eredetileg 15 hónapra tervezték a munkákat, ám az évezredek óta használt helyen rengeteg minden hátráltatta a haladást, például a föld alatti járatok állapota, az elfogyó pénz, vagy legutóbb a domboldal megcsúszása, sziklák meglazulása is. 2014-re úgy tűnik, sikerült célegyenesbe fordulniuk az építőknek.

Bár az év elején tervezett őszi átadás már nem látszik tarthatónak, de 2015-ben minden bizonnyal birtokba vehetik a sportolók és a korcsolyázni vágyók a felújított, kultikus létesítményt, amely a képek tanúsága szerint igazi ékszerdoboz lesz. Ha elkészül, legfeljebb 10 500-an férnek majd be, sporteseményeken a lelátókon 7000 embert tudnak majd elhelyezni.

18-Tas

Galériánkban néhány képet láthatnak a Tas fénykorából és hanyatlásáról, a felújításról és a majdnem elkészült stadionról.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum