Teljes finn sort igazolt a Galac

   

Rauhanen mester nem bízza a véletlenre az alapoktól építkezést, a korábbi találgatásokkal ellentétben öt finn légióssal erősítette meg fiatal keretét a MOL Ligába vágyó romániai csapat.

Szükség is lesz a finn importra, hiszen MOL Liga nélkül nem tud olyan vonzó perspektívát kínálni a klub, ami jó hazai játékosok igazolásához szükséges. Mint arról két hete beszámoltunk, jelenleg két tapasztalt játékosa van az egyesületnek, Adorján és Geru, a többiek mind fiatalok. Az ő fejlődésüket is segítheti az az öt finn légiós, akiket a hochei.org facebook-oldala szerint nemrégiben leigazoltak. Három HSC Csíkszereda-játékos átigazolása még függőben van, így nem tudni pontosan, hogy Góga Attila, Szőcs Szabolcs és Flinta Botond melyik csapatban folytatja pályafutását. De az máris megállapítható, hogy a Galac komoly konkurenciát kíván teremteni Romániában a Brassó?Szereda tengelynek.

Ötből négyüknek van tapasztalata a finn első osztályból. Kai Syvasalmi 29 éves hátvéd, az utolsó két szezonját leszámítva egész életében Finnországban játszott, hol a Mestisben, hol a Liigában. Utóbbiban 133 alapzakaszmeccsen lépett pályára. Az utolsó két szezonját a francia Gap csapatában töltötte. Védőpárja a 25 éves Pasi Hirvonen szintén a Gap csapatától érkezik. A KalPában nevelkedett jobb oldali védő 110 meccset játszott a finn legmagasabb szinten, 78 alkalommal lépett pályára a Mestisben.

Janne Jokkila 32 éves balszélső, a TPS-ben kezdte pályafutását, de mivel 20 évesen, ifjúsági és junior finn válogatottként sem tudott megragadni a legnagyobbak között, így Észak-Amerikában próbált szerencsét. Egy év USHL után két évet húzott le a Dayton Bombers ECHL-es csapatánál, 139 meccsen 86 pontot hozott össze, emellett 9 meccs erejéig az AHL-ben is megfordult, ahol viszont nem járt szerencsével. 2005-ben hazatért, jobbára a Mestisben játszott, az utolsó két szezont az angol másodosztályban szereplő Milton Keynes Lightning csapatánál töltötte.

A 190 centis és 90 kilós center, Villa Eskelinen szintén a KalPa neveltje, de a junior első osztály után a felnőttek között ő sem tudott megragadni, így a Mestisben pallérozódott, ahol 233 meccsen 171 pontot szerzett. Az ötödik finn légiós a 25 esztendős Arttu Niskakangas. Ő öt szezont húzott le a Mestisben, ez idő alatt 240 alapszakaszmeccsen lépett pályára, melyeken 134 pontot írt fel a táblára.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN ÉLŐ
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum