Roy és Ribeiro Nashville-ben

   

A két rutinos center jutányos áron érkezett a Predatorshoz.

A 34 éves Mike Ribeirót kivásárolta az Arizona a négy évre szóló 22 milliót érő szerződéséből, így szabadügynökként írhatott alá Nashville-be, ahol egy évre 1,05 milliót kap majd. Derek Roy szintén UFA-játékosként érkezett a Predshez, és akárcsak kollégája, egy évre írt alá, kerek egy millióért.

David Poile, a csapat menedzsere röviden így foglalta össze a két játékos leigazolását: “A lehető legkisebb kockázattal a legjobbat nyertük.” Roy esetében ez kicsit túlzásnak tűnik, hiszen az elmúlt években nem tudott gyökeret verni egyik városban sem, a Nashville az elmúlt három évben már az ötödik csapata, az eltelt időben játszott Buffalóban, Dallasban, Vancouverben és St.Louisban. Ám egy valamivel nem lehet vitatkozni, Poile zseniálisan igazolt az alig több mint két hete megnyílt piacon. Július 2-án mindössze 2,5 millióért megszerezte Olli Jokinent, így az első három sor centere alig több mint négy és fél millióba került a Predatorsnak, ezt pedig egyik csapat sem mondhatja el magáról.

RIBEIRO_ROY_DL

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum