A Bolzano július 21-ig kapott haladékot

   

Az EBEL-nek elege lett a bizonytalan helyzetből, a címvédő jövő hétfőig biztosíthatja helyét a következő szezonban.

Az Alto Adige című olasz portál, illetve a hockeyfans.at értesülései szerint az EBEL vezetése megelégelte a Bolzano körüli bizonytalanságot és július 21-ig, azaz hétfőig adott haladékot a vergődő címvédőnek arra, hogy eldöntse, el tud-e indulni az EBEL-ben vagy sem. Mint azt megírtuk, a döntésnek 14-én meg kellett volna születnie, ám akkor a klubvezetőség újabb egy hét haladékot adott magának. Ez azonban most már a végső kell legyen, ha Knoll klubelnök szavai igaznak bizonyulnak, akkor az EBEL-indulás, a megszűnés, esetleg az olaszországi indulás és a jelenlegi menedzsment távozása a három megoldási lehetőség.

Mint Knoll az Alto Adige újságírójának elmondta, ezen a héten még tárgyalnak a szponzorjelöltekkel, aztán le kell üljenek a papír mellé, hogy elkezdjenek számolni. Hétfőn felelős döntésnek kell  születnie, már amennyire a felelősség az elmúlt szezon ismeretében egyáltalán helyes kifejezés lehet az adósságot felhalmozó, játékos és szakmai stáb nélkül álló olasz klub esetében.

A hírforrások szerint a Knollhoz közelállók név nélkül ugyan, de óvatosan mernek arról beszélni, az utóbbi napokban mintha már látszana a fény az alagút végén. Akár így, akár úgy, az EBEL történetének egyik legkomolyabb szappanoperájának végére egy héten belül pont kerülhet.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk