Tizenketten indulnak az Elite A-ban

 

A négy olasz INL-es hivatalosan is hazatért. Lezárult a nevezési határidő, egytucatnyi olasz csapat adta be a szükséges dokumentumokat a szövetséghez, mindannyian az olasz élvonalban versenyeznek a 2014/15-ös szezonban.

A mezőny tehát a FISG szándékai szerint kibővült, az eddigi Serie A-csapatok mellé azok az INL-es csapatok, amelyeknek sikerült talpon maradniuk az osztrák kaland után, mind beálltak a sorba. Az átigazolásokat itt tekinthetik meg. Thomas Teofoli, az olasz szövetség második embere elégedetten nyilatkozott a fejleményekről, mint hangsúlyozta, elérték céljukat, visszahozták a csapatokat Olaszországba. Komoly terv még, hogy a 2015/16-os szezonban az idő közben elvérzett két egyesület, a Merano és az Alleghe is újra csatasorba álljon. Mind elmondta, most hogy az Elite A ügye egyenesbe került, a várhatóan 10 csapatos B osztály és az utánpótlás-bajnokságok rendbe tételén dolgoznak hangsúlyosan.

Az EBEL-ben maradáson dolgozó HC Bolzano továbbra is hiányzik, az indulók végleges listája a következő:

Val Pusteria / Pustertal Wölfe
Vipiteno / Sterzing Broncos
Renon / Ritten Sport
HC Valpellice
Asiago Hockey
Milano Rossoblu
SG Cortina
HC Fassa
HC Appiano / Eppan
HC Egna / Neumarkt
Caldaro / Kaltern Wildgoose
HC Gherdeina

A FISG ugyanakkor nagyon komoly feladat elé állította saját magát, olyan olasz élvonalbeli bajnokságot kell szerveznie, amely a nagyok és a most az Elite A-ba kényszerített kicsik számára is vállalható, megfelelő sportértékkel bír és ugyanakkor nem dönti anyagi romlásba a résztvevőket.

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum