Hedberg fél évet kapott doppingolásért

 

Hári János csapattársa október végén térhet vissza.

A Modo Hockey 20 éves játékosától februárban vettek pozitív mintát, áprilisban derült ki, hogy doppingolt. A játékos azonnal elismerte, hogy hibázott, de mint mondta, a fogyókúrájához használt táplálékkiegészítők valamelyikében lehetett tiltólistás anyag. Ezzel nincsenek teljesen összhangban a tények, hiszen a vizeletben talált szibutramint ugyan valóban fogyókúrához használják, ám Hedberg éppen testtömegének növelésén dolgozott.

Edwin Hedberg

Szerdán az ügyében folytatott hosszas vizsgálatok lezárultak, az előzetes várakozásokhoz képest, melyek három hónapos eltiltást vetítettek előre, keményebb ítélet született, de a féléves büntetés messze elmarad a maximálisan kiszabható két évtől. Ráadásul az ügy kirobbanásakor a játékos önkéntes száműzetésbe vonult, így a hat hónap október 24-én lejár.

Az egyelőre nem világos, hogy a Modo mit kezd játékosával, eltiltása letelte után esetleg játszik-e Hári Jánossal egy sorban. Előzetesen igényt tartottak rá, de erre a büntetésre a teljes szezonja is rámehet a fiatal tehetségnek.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum