Ladányi Balázs Debrecenbe igazol

   

A MOL Liga újoncánál folytatja pályafutását Ladányi Balázs – jelentették be ma Debrecenben. A csatárra komoly feladat vár, csapattársaival egyetemben meg kell szerettetnie a jégkorongot a cívis város közönségével.

Mint azt már megírtuk, Ladányi nem fogadta el legutóbbi klubja, a Dab.Docler szerződéstervezetét a következő idényre. Több ajánlat közül végül a MOL Liga újoncáét választotta. Ezzel ő az első igazolás a hajdúsági csapatnál. A Debrecen hosszú évek után vesz rész újra az élvonal küzdelmeiben, eddig mindössze két idényben, 1992/93-ban és 1993/94-ben szerepelt ott, mérsékelt sikerrel. A klub hosszú ideje készült visszatérni a magyar első osztályba, amelyhez a feltételek mostanra értek meg, a Debreceni Jégcsarnok második pályájának nyári átadásával.

Ladányi Balázs 3

A Debrecen nem átszállójegyet szeretne váltani a MOL Ligába, a cél helyi játékosokat is foglalkoztató, stabil klub felépítése, és a jégkorong megszerettetése a helyi közönséggel. Ebben a 227-szeres válogatott Ladányinak minden bizonnyal kulcsszerep jut.

Játékosmozgások a MOL Ligában:

Ahonnan még nincs megerősített hírünk, az nem azt jelenti, hogy annál a klubnál nem történik semmi. Igyekszünk minden klubtól minél több információt begyűjteni a következő napokban is. Az alábbi gyűjtés folyamatosan frissül. A maradt, érkezett, távozott mezőbe csak a klubok által megerősített információk kerülnek.

NZA mez

HC Nové Zámky:

Maradt:

kapus:
Pavel Krajcovic

hátvéd:
Martin Baron
Jakub Hrudík
Pavel Kowalczyk (CZE)
Martin Král
Matús Púchovsky
Michal Siska
Andrej Sucharda

csatár:
Erik Caladi
Patrik Cseres
Marek Dubec
Tomás Fiala
Martin Frolík (CZE)
Lubomir Hurtaj
Patrik Korytko
Albín Podstavek (CZE)
Peter Polcík
Lukás Ruzicka
Miroslav Stefanka
Ondrej Stefanka
Martin Uhnák
Marek Uram

vezetőedző:
Robert Spisak

Tárgyalás alatt:
Erik Weissmann
Vladimír Kames (CZE)

Érkezett:
Robin Blazícek (CZE; kapus, HC 46 Bardejov, SVK)
Peter Huba (hátvéd, Dab.Docler)
Juraj Faith (SVK; csatár, Miskolci Jegesmedvék)

Távozott:
Hardi Richárd
Jan Chovan (SVK, kapus, Ertisz Pavlodar, KAZ)

BRA mez

ASC Corona Brassó:

Maradt:

kapus:
Fülöp Rajmond
Patrik Polc (SVK)

hátvéd:
Juhamatti Hietamaki (FIN)
János Imre
Mastaleriu Zsolt
Nagy Csaba
Lucian Oprea
Jevgenyij Piszarenko

csatár:
Antal Zsombor
Bálint Zsolt
Andrij Butocsnov
Fodor Csanád
Imecs Attila
Márton Hunor
Molnár Zsolt
Péter Róbert
Péter Zsolt
Petres Tivadar
Martin Saluga (SVK)
Virág Csanád
Zsók Levente

Tárgyalás alatt:
Kevin Wehrs (USA, hátvéd)

Érkezett:
Richard Filip (SVK; hátvéd, SHK 37 Piestany, SVK)
Peter Klouda (SVK; csatár, MsHK Zilina, SVK)
Mihály Árpád (csatár, Sapa Fehérvár AV19)
Miroslav Ihnacak (SVK, edző, HK Mihalovce)
Florian Bocu (csatár, Steaua)

Távozott:
Ivan Dornic (SVK; csatár)
Roberto Gliga (csatár, Caen, FRA)
Greg Lindqvist (SWE; edző, ?)
Kari Rauhanen (FIN; edző, Galati, ROM)

DAB mez

Dab.Docler:

Maradt:

kapus:
Janis Kalnins
Sevela Peter

hátvéd:
Erdélyi Tamás
Hruby Gellért
Hüffner Adrián
Nagy Richárd

csatár:
Azari Zsolt
Galanisz Nikandrosz
Gröschl Tamás
Kiss Ákos
Léránt René
Papp Viktor
Pavuk Attila
Peterdi Imre
Somogyi Balázs
Szappanos Dávid

Tárgyalás alatt:

Érkezett:
Hajek Márk (kapus, UTE)
Don MacLean (CAN; vezetőedző, Medvescak Zagreb, KHL)
Mestyán István (hátvéd, Ferencváros)
Pozsgai Tamás (hátvéd, Fehérvár)
Nathan Martine (CAN; hátvéd, Kalamazoo Wings, ECHL)
Lukas Martinka (SVK; hátvéd, Arisztan Temirtau, KAZ)
David Leger (CAN; másodedző, Nippon Paper Cranes, JPN)

Távozott:
Hegyi Ádám Zoltán (csatár, UTE)
Stephan Lundh (SWE; vezetőedző, IK Pantern, SWE-3.)
Peter Huba (SVK; hátvéd, HC Nové Zámky)
Victor Axelsson Lindgren (SWE-AUT; hátvéd, Frederikshavn, DEN-1.)
Ladányi Balázs (csatár, Debreceni HK)

MIS mez

Miskolci Jegesmedvék:

Maradt:

kapus:
Duschek Dávid
Gyenes Dávid

hátvéd:
Budai Roland
Láda Balázs
Vojtkó Mátyás
Matt Boyle (CAN)

csatár:
Fliszár Zalán
Hajós Roland
Tyler Metcalfe
Miskolczi Márk
Popovics Patrik
Ritó László
Roczanov Dezső
Szilágyi Levente
Tóth Adrián

A Jegesmedvékkel kezdi el a felkészülést:
Godó Dániel
Orosz Szilveszter
Szeszák Martin
Üveges Gábor

Érkezett:
Jesse Dudas (CAN; hátvéd, Wichita Thunder, CHL)
Gőz Balázs (hátvéd, Morzine-Avoriaz, FRA)
Thomas Heemskerk (CAN; kapus, Quad City Mallards, CHL)
Láda Péter (hátvéd, nem volt csapata)
Majoross Gergely (vezetőedző, MAC U20)
Keegan Dansereau (CAN, csatár, Olofströms IK, SWE-3.)
Zach Cohen (USA, csatár, Olofströms IK, SWE-3.)

Távozott:
Hegyi Ádám (hátvéd, Ferencváros)
Bob Dever (CAN; vezetőedző, MAC U20)
Curtis deBruyn (CAN; hátvéd, ?)
Dubek Vladimir (csatár, FTC)
Juraj Durco (SVK; hátvéd, ?)
Juraj Faith (SVK; csatár, HC Nové Zámky)
Tomo Hafner (SLO; csatár, ?)
Jordan Knox (CAN; csatár, KH Sanok, POL)
Rafaj Attila (csatár, Ferencváros)

HSC mez

HSC Csíkszereda:

Maradt:

kapus:
Adorján Attila
Onodi Ottó
Ruczuj Gellért

hátvéd:
Bors Huba
Gecse Hugó
Góga Attila
Kósa Endre
Molnár Zoltán
Nagy István
Papp Szabolcs
Salló Alpár

csatár:
Bíró Tamás
Mihály Ede
Moldován Ervin
Molnár Zsombor
Tranca Dániel

vezetőedző:
Christer Dreberg (SWE)

Érkezett:

Távozott:
Martin Kulha (SVK; csatár, Bordeaux, FRA-2.)
Václav Novák (CZE; csatár, Ferencváros)

FTC mez

Ferencváros:

Maradt:

kapus:
Budai Krisztián

hátvéd:
Géczi Gergely
Győri Tamás
Lencsés Tamás
Wéber Zsolt

csatár:
Berta Ákos
Borbás Gergely
Fekecs Norbert
Kiss Gábor
Németh Péter
Pál Zoltán
Papp Csaba
Sijka Dusan

vezetőedző:
Hakan Nygren (SWE)

Tárgyalás alatt:
Dancsfalvi Norbert (csatár)
Feil Arnold (csatár)
Szőke Attila (kapus)

Érkezett:
Dubek Vladimir (csatár, Miskolci Jegesmedvék)
Hegyi Ádám (hátvéd, Miskolci Jegesmedvék)
Horváth András (hátvéd, UTE)
Rafaj Attila (csatár, Miskolci Jegesmedvék)
Václav Novák (CZE; csatár, HSC Csíkszereda)

Távozott:
Rickard Eriksson (SWE; hátvéd, ?)
Viktor Gibbs Sjödin (SWE; csatár, ?)
Hegyi Dominik (csatár, ?)
Lévai Máté (hátvéd, ?)
Andreas Lindquist (SWE; hátvéd, ?)
Michal Meravy (CZE; kapus, ?)
Mestyán István (hátvéd, Dab.Docler)
Muzsik Norbert (hátvéd, ?)
Nagy László (csatár, visszavonult, edző, Vasas utánpótlás)
Antti Ojanen (FIN; csatár, ?)
Mikael Potila (FIN; csatár, ?)
Tőkési Lajos (hátvéd, ?)
Vaszjunyin Artyom (csatár, UTE)

UTE mez

UTE:

Maradt:

kapus:

hátvéd:
Bereczki Gergő
Garbacz Ádám
Maklári Erik
Sommer Tamás
Ványi Gergő
Zalavári Bence

csatár:
Dömötör Róbert
Fekti Ádám
Gágyor Péter
Pichler Ádám
Reiter Richárd
Szirányi Dániel
Turbucz Martin
Virág Tamás
Virág Csaba

Az UTE-val kezdi el a felkészülést:
Szalai Gergely (csatár)
Szűcs István (csatár)
Varga Balázs (csatár)

Tárgyalás alatt:
Pleszkán József (kapus)

Érkezett:
Ágoston Olivér (kapus, Fehérvár, EBEL)
Hegyi Ádám Zoltán (csatár, Dab.Docler)
Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE U20)
Vaszjunyin Artyom (csatár, Ferencváros)

Távozott:
Fekti Bálint (vezetőedző, UTE utánpótlás)
Hajek Márk (kapus, Dab.Docler)
Horváth András (hátvéd, Ferencváros)

DHK 2

Debreceni HK:

Maradt:

vezetőedző:
Vlagyimir Scseglov (RUS)

Érkezett:
Ladányi Balázs (csatár, Dab.Docler)

Távozott:

Cimkék: , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 2-3VÉGE
MOL 18:30 MISFTC 7-4VÉGE
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
EBJL 18:40 HKBMAC 
MOL 19:00 FTCGAL 
EBEL 19:15 G99AVS 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk