Ladányi és Novak klubot vált

 

A MOL Liga legjobb csatárai közé tartozó játékosok közül kettő sem hosszabbít klubjával. Novak az FTC felé tart, Ladányi még vár a döntéssel.

Az élő legendák közül Ladányi Balázs kapott ajánlatot volt klubjától, a DAB-tól, ám az nem tetszett neki, míg a HSC-ben egyelőre ajánlatot sem tudtak tenni Novaknak, annyira bizonytalan a klub jövő évi anyagi helyzete. Igazság szerint Novak a szekelyhon.ro-nak adott interjúban azt mondta, még nem végleges a döntése, hiszen ha vasárnapig megbeszélik az új szerződés részleteit, akkor marad, ha viszont nem, és erre nagyobb esély mutatkozik, akkor elhagyja a várost és a csapatot. A játékos a hírek szerint az FTC-vel áll intenzív tárgyalásban, de erről hivatalos információ a klubtól nem érkezett.

Novak egyébként beszélt az elmúlt évek mélyrepüléséről, arról hogy mindennek ellenére mennyire szívéhez nőttek a drukkerek és a város, valamint hogy a HSC-ben akarta volna befejezni jégkorongos pályafutását, de az élet másként döntött.

Novak DABHSC

Ladányi esete némileg más, hiszen ő formálisan kapott ajánlatot Azari Zsolt klubelnöktől, ám a részletekben nem tudtak megegyezni. A játékos a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy nem számolatlanul, de több megkeresés közül válogathat, melyek között van hazai és külföldi egyaránt. A játékos egyelőre kivár, mint mondja, semmi oka a kapkodásra.

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR INFO
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum