Kellemetlen helyzetben a Caldaro

 

Egyelőre még nem dőlt el semmi, tart a gondolkozás az INL kontra Elite A ügyben. Az érintett klubok eddig hallgattak, ám a Caldaro (Kaltern) elnöke megtörte a csendet.

Tovább húzódik az osztrák másodosztályú nemzetközi bajnokság (INL) és az olasz szövetség (FISG) közötti párharc. Előbbiek azt akarják, maradjanak az olasz csapatok, utóbbiak az önálló bajnokságot szeretnék visszaállítani. Mathias Lobis meglehetősen hosszú és tartalmas nyílt levélben fejtette ki csapata álláspontját. A gyönyörű félig fedett csarnokkal rendelkező, hét és fél ezer lelkes kis város csapata a 2013/14-es idényben az INL alapszakasz 11. helyén végzett, a középszakaszt a csoport második helyén zárta, a két csoportmásodik csatájában a Jesenice ellen vérzett el a negyeddöntőbe jutásért vívott harcban.

Mint az elnök írja, az olasz szövetség INL-indulást megtiltó határozatát előzetes konzultációk nélkül hozta meg, és arról a csapatok egy telefonhívásból értesültek. A beszélgetés során a FISG jelezte, minden következményt az osztrákok felé magára vállal. A klubok első reakciójukban jelezték, hogy nem tudnak elindulni az olasz ligában, hiszen már neveztek az INL-be, ezért a helyzet július 15., az olasz liga nevezési határideje előtt mindenképpen tisztázásra szorul.

caldaro_logo

Mint a klubvezető írja, klubja önhibáján kívül rendkívül kellemetlen helyzetbe került, hiszen most mások rossz döntései miatt rajtuk csattan az ostor. A Caldaro más klubokkal ellentétben mindig gondot fordított arra, hogy a saját nevelésű játékosok helyet kapjanak a keretében, és sehol Olaszországban nem volt ekkora a saját nevelésűek része a csapatban, mint náluk, ráadásul mindig felelősen gazdálkodva csak annyit költött, amennyi pénz a rendelkezésére állt.

A Caldaro a helyzet foglya, hiszen a klub számár fontos az adott szó, a korábbi elköteleződés az INL mellett, és ugyanannyira fontos a hazai szövetség céljainak felelős támogatása is. Ahogy fogalmaz, sok porcelánt lehet eltörni, a klub jó hírét és az osztrákokkal felépített jó együttműködést is le lehet rombolni egyik pillanatról a másikra.

kaltern_1

Ezt a kellemetlen helyzetet könnyen meg lehetett volna előzni előzetes konzultációkkal. Lobis akár azt is el tudta volna képzelni, hogy az INL-es klubok egy része önként is az olasz szövetség kezdemményezése mellé állt volna és az Elite A-ba nevezett volna, míg mások az INL-be, ezzel a kompromisszumos megoldással tulajdonképpen mindkét fél, a FISG és az ÖEHV (az INL-t lebonyolító osztrák szövetség) is vállalható és kezelhető helyzetbe került volna, és az érintett olasz klubok számára is megmaradt volna a választás lehetősége.

“Azt a kérdést is fel kell tennünk ? fogalmaz a nyílt levél ? hogy milyen lépéseket tervez a FISG (most vagy a következő évben) azért, hogy a Bolzano az EBEL-ből visszatérjen az olasz ligába? Ha ugyanis valóban minden egyesületnek hozzá kell járulnia az olasz hoki jövőbeli fejlődéséhez, akkor a Bolzano sem mentesülhet ez alól a felelősség alól, különös tekintettel arra, hogy mindig a Bolzano volt a mérce minden más olaszországi klub számára.”

kaltern-2

Az elnök véleménye szerint ugyanis az Elite A-tagság önmagában nem biztos, hogy jó a kis kluboknak. A Caldaro az INL-ben a középmezőnyben végzett, és hasonló költségvetéssel hasonló szereplésben bízott az új idényben is. De semmi garancia nincs arra, hogy az Elite A-ban ez a kis klub nem tartozna a pofozógépek közé. Ami az egyik ligában vonzó teljesítményt és ehhez nézőket hoz, az a másikban lehet, hogy a nézők elvesztéséhez elegendő csak. Ugyanez a vezsély a többi dél-tiroli klubot is fenyegeti.

“A fentiek miatt, mivel a Caldaro már nevezett az INL-be és szeretné magát tartani korábban adott szavához, ugyanakkor tiszteletben szeretné tartani az új FISG-elnökség döntéseit is, és egyúttal az INL-indulás tiltását sem szeretné egyszerűen semmibe venni, és mindezek mellett vonzó szeretne maradni a játékosok és a nézők számára is, nem marad más a klub számára, mint figyelemmel kísérni, hogy dönt a többi egyesület, tárgyalásokat folytatni és várni, hogy milyen kompromisszumos javaslattal áll elő az olasz szövetség” ? zárul a nyilatkozat.

kaltern-3

Cimkék: , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR INFO
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum