

Egységes értékelési szempontrendszer
Fejlődés, szervezeti változások, új honlap, felvételi követelmények. Fontos kérdésekről tanácskozott a MOL Liga.
“Szombaton egész napos ülést tartott a MOL Liga ? áll a ligától kapott sajtóanyagban. ? A megbeszélésen néhány személyi döntés mellett elsősorban a liga középtávú terveivel, fejlődési lehetőségeivel kapcsolatos kérdésekről esett szó. A liga elkötelezett a színvonal további növelése és a liga presztízsének emelése mellett, ezen kívül szorosabbra szeretné fűzni kapcsolatát a szurkolókkal. Egyebek mellett elindul a liga honlapja. Szóba került több szabadtéri mérkőzés megrendezésének lehetősége is. Tárgyaltak a liga szervezetének átalakításáról, a működés új alapokra helyezéséről. A liga a jövőben a jégkorongszövetségekkel szoros együttműködésben, ám önállóan fog működni.
A tagok örömmel tapasztalták, hogy egyre nagyobb az érdeklődés arra, hogy újabb klubok kapcsolódjanak be a sorozatba. Éppen ezért az a döntés született, hogy ehhez kapcsolódóan egy egységes értékelési szempontrendszer kerül kidolgozásra, továbbá meghatározzák a liga preferenciáit, és azokat az alapkövetelményeket is, amelyek teljesítése mindenképpen szükséges ahhoz, hogy a liga elbírálja a felvételi kérelmet.
Bár a részletek még kidolgozásra várnak, abban egyetértés mutatkozott, hogy minden új jelentkezővel szemben elvárás lesz az, hogy előzetesen mérettesse meg magát hazai felnőtt bajnokságban ? ez például Magyarországon az OB II.-t jelentené, Romániában a román felnőtt bajnokságot ?, illetve ahol van, ott a hazai kupaküzdelmekben is.”
További cikkek
- Kovács Sebestyén továbbra is Újpesten
- A GYHK elköszönt Saaritól és Marttinentől
- Szalma Zsolt hosszabbított a DAB-bal
- Nem mindenkiből lesz jégkorongozó, kell egy B opció is
- Turbucz Martin 2025-ig ferencvárosi marad
- Erste-légiósok igazoltak Franciaországba
- Kozma Ferenc továbbra is a DEAC-ban
- NCAA-hátvédet igazolt az FTC-Telekom
- Szécsi és Szűcs finn csapattársa érkezik a DAB-hoz