A játékvezetők is készülnek

 

A hétvégén kétnapos fejlesztő tábort szerveztek az utánpótlásbíróknak és a 25 éven aluli MOL ligás játékvezetőknek.

A 2014/15-ös szezonra felkészítő program célja nem elsősorban a szabályismeret mélyítése volt, éppen ezért a részvétel önkéntes alapon történt, részben fizetős tábor volt ez, ez az elkötelezettséget is emelte. A síposok jégen és elméletben is képzést kaptak, az egységes irányvonal átadása volt az elsődleges, ezt a szemléletet a tanfolyam részvevői továbbvihetik a többi kolléga felé.

A legfontosabb témákat a magyar IIHF-bírók felosztották, mindenki a maga szakterületén tartott képzést (egységes szemlélet, bedobás, game menedzsment, játékmegszakítás alatti procedúra) a 27 jelentkezőnek, akik között 2 újonc is volt, utóbbiak egykori játékosok. A vegyes tudásszintű zebrák 17 és 45 éves kor közöttiek voltak.

A részt vevők 3 csoportban dolgoztak, felváltva játszottak, fújtak, a tábor előadói pedig a jégről és a lelátóról is értékelték a társakat. A végén mindenki 5-10 perces egyéni beszélgetés során kapott személyre szóló értékelés.

jt tabor

 

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR ÉLŐ
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum